Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)

1971-06-17 / 24. szám

Thursday, June 17. Í971 _____________________________MAGYAR HÍRADÓ Hétköznapi igazságok Irta: PAPP VARGA ÉVA Hivatásos kritikusok gyakran támadják a szin­­darab-irókat, sőt a mozibajáró közönséget is azért, mert ragaszkodnak a “happyend”-hez, és nézetüket hangoztatják. A hoz­záértők véleménye szerint a kie­rőszakolt jó befejezések eset­ben meghamisítja az igazságot. Ez a bírálat többnyire helyén­való, mert tudjuk a való élet sok­sok regénye ritkán nyer jó be­fejezést. Például a milliónyi sze­gény, küzdő emberből csak cse­kélyke arányszámban jut nagy vagyonhoz néhány szerencsés halandó. A boldog, halálos nagy szerelmek pedig gyakrabban végződnek halállal, mint boldogsággal. A “holtomiglan, holtodig­lan” szent kapcsolata már csak a színdarabokban szerepel, mert ez a gyönyörű fogadalom szövegé­ben is, alapjában is kiment a divatból és a felek a lazább kapcsolatokat is ritkán tartják be. Mint “szakmabeli”, magam is kritikával né­zem az életben előforduló dolgokat, igy a színhá­zak, filmekben adódó tartalmi változásokat is. Az én nézetem is az, hogy ha az irodalom az igazi életet akarja nézők elé tárni, úgy vigyázni kell a kierőszakolt “happyend”-el, mert az néha ízlés­telen, néha bántó, vagy éppen nevetséges, de most megtörtént velem ennek az ellenkezője: épp az háborított fel, hogy egy filmtörténet keserű be­fejezése meghamisította a tényeket: A televízión “Machine” címmel adtak elő egy történetet, melyben a “Gép” egy szegény ameri­kai munkáslány, ki a gyárban gépies pontosság­gal kezdi a munkát és gépszerüen fejezi be na­ponta. Szorgalmáért egy napon előléptetik, a mun­kavezető közli vele, hogy áthelyezik egy másik telepre ahol napi három dollárral többet kaphat. A lány nem fogadja el, hivatkozik arra, hogy ezt a munkakört már megszokta, nem akar cserélni. Otthon az anyja előtt elhallgatja a dolgot, de egyik barátnője elujságolja ... A szegény özvegy anya szemében nagy pénz a pár dollár többlet és a lányát erőszakolja, hogy fogadja el az uj beosz­tást. Erre a lányból kitör a sirás és az őszinteség. Elmondja az anyjának, hogy neki nincs soha si­kere a férfiaknál. Mulatságban sem kéri senki so­ha egy tácra. Most itt a gyárban van egy uj fiú, az kedves hozzá. Azért nem akar elmenni, mert reméli, hogy ha naponta találkoznak, akkor a fiú hozzákapcsolódik. Az anya megértő és segiteni szeretne, igy mint tapasztalt, magyarázza a lá­nyának : “Minden férfit meglehet nyerni, csak tudni kell a módját. Neked is lehet sikered, csinosabb le­hetsz, mint a barátnőid, de ezentúl sokkal gondo­sabban kell öltözködnöd. És azt a fiatalembert néha hívd meg ide. Kellemes otthonnal, jó vacso­rákkal minden férfit le lehet kötni . . . A lány, a szorgalmas kis gép másnap és azután is bizakodva megy a munkába és egyik napon, mikor hazajövet a fiú köszönti, ő mosolyogva szól hozzá pár szót. Beszélgetni kezdenek, a fiú hazá­ig kiséri és akkor a lány meghívja, hogy jöjjön fel hozzájuk, ismerje meg az édesanyját. “Vacsorázzon nálunk! Anyám kitünően főz és tudom, hogy az eféle, vendéglőbejárogató legény­­ember szereti a jó házikosztot . . .” A legény tessék-lássék szabadkozik, végül fel­megy és a lány vidáman, boldogan már az ajtó­ból bekiált az anyjának: “Mother, vacsoravendéget hozok . . .!” Az anya szinte falfehéren jön az ajtóhoz és va­lósággal dadogva azt mondja: “Jaj Istenem, épp ma nincs itthon hús . . .” A vendég miközben bemutatkozik, kedvesen vigasztalja: — Ne tessék bosszankodni! Tojás és kávé is megteszi . . .” “Sajnos, most kávét sem tudok adni... — foly­tatja a nő, mire a fiú közbevág: “Tej a legjobb ital az én számomra . . . !” De most az asszony vág a szavába és szinte kétségbeesetten azt mondja: “Csak épp annyi tejem volt, amennyit a tojás­ba reggel használtam . . . Betty nem szólt, hogy vendéget hoz és igy nem készültem . . . sajná­lom . . .” A vendég kissé meglepődik, de azért barátsá­gosan mondja: “Én csak épp hazakisértem Bettyt. Úgyis ki­akartam menni a nővéremhez Brooklynba, majd vacsorázom ott . . .” Mikor elmegy, a lányból kitör a keserves zo­kogás, az anyja pedig fájdalmas hangos mente­getőzik : “Nem gondoltam, hogy ilyen váratlanul hozod. A lakás is azért rendetlen, mert ma nem számí­tottam látogatóra . . .” * * * Dühösen zártam el a televíziót. Megtettem volna már előbb is, mert ez a sivár életkép szinte fájt, de egyre reméltem, vártam a “Happyendet” . . . mert ennél a történetnél az kötelező lett volna. Itt az iró és a rendező épp azzal követte el a hibát, hogy nem adta meg a kielégítő, igazságos, jó be-MOZAIKOK E6Y MŰVÉSZ ÉLEIÉBŐL (Folytatás a 6-ik oldalról) gedtek. így Jan Rubens és felesége, Maria Pype­­lincx négy gyermekével Siegenbe települüt. Itt született meg 1577. junius 28-án Peter Paul Ru­bens. Nem sokkal ezután a család Kölnbe költöz­hetett. Peter Paul tízéves korában elvesztette édesapját. Nem sokkal később özvegy édesanyja engedélyt kapott, hogy négy gyermekével vissza­költözzön Antwerpenbe. Peter Paul egy ideig iskolába járt, majd édes­anyja egy grófi házba adta apródnak. Csakhamar előbukkant a mindenki által szere­tett apród különleges rajztehetsége. Ezért 1591- ben édesanyja és úrnője előbb Tobias Verhaecht, majd pedig Adam van Noort tájképfestő műhe­lyébe küldte tanulni. Innen már maga választot­ta mesterhez került, Otto van Veenhez, más né­ven Vaeniushoz, a római hagyományok követőjé­hez. 1958-ban lett mester és az antwerpeni festőcéh tagja. 1600-ban Itáliába indult, először Velencébe, majd Mantuába látogatott, és itt nyolc esztendőre Vincenzo Gonzaga herceg udvari festője lett. Peter Paul Rubens nemcsak festő volt, hanem tudós és világfi, diplomata és vállalkozó is. Spanyol földről Rómába tért vissza, itt érte a hir: édesanyja haldoklik. 1608. október 28-án, egy nap alatt felszámolt mindent Rómában, és éjt nappallá téve utazott hazafelé, de bárhogy sietett, elkésett, édesanyját már el is temették. A fájdalomra az elismerés volt az orvosság. Belgium kormányzója, a főherceg és felesége rá­vették; maradjon otthon, és nyomban udvari fes­tőjükké nevezték ki. Abba is beleegyeztek, hogy bár az ő udvaruk Brüsszelben van, Rubens Ant­werpenben élhessen. 1609 októberének elején feleségül vette Isabel­la Brantot, egy neves antwerpeni humanista jo­gász lányát. 1626-ban napok alatt ((feltehetően, pestisben) 7. oldal fejezést. így beállítani egy amerikai munkáslány életét, a tények meghamisítása. Ha ez a történet a világ bármely más országában játszódna, hihe­tő lenne, de ITT . . . ? Igaz, hogy a munkás gépszerüen dolgozik, de csak annyira, vagy még kevésbé, mint bárhol a nagyvilág haladott országaiban. — Itt Ameriká­ban azonban épp az enyhíti a munkásember gépi robotját, hogy az életet, az erőt adó “olaj” a bő­séges jó táplálék rendelkezésére áll. Nem felel meg a valóságnak, hogy egy asszony, aki a lá­nyát, vagy bármely családtagját munkából vár­ja haza, nem készít tejet . . tojást, stb. Mióta Amerikában élek, gyakran voltam várat­lan vendég egyszerű munkásemberek házánál, de mindig azt láttam, hogy az egy-két üveg tej mellett az “ájszboksziban” ott van a vaj, tojás és mellette a szalonna, de mindig egynéhány “porkcsapsz” is. Tisztaság van akkor is, ha nem jön vendég . . . Végül pedig, hol létezik az a “csinosnak mond­ható” amerikai fiatal munkáslány, akinek nem akad táncosa? Kell ahhoz jobban öltözni? Hiszen a gyárilány itt szinte grófkisasszonynak öltöz-ve megy egy mulatságba. Igen, kell néha a “happyend” nem azért, mert jobban esik nevetni, mint sírni, hanem, mert a filmeknek és általában az irodalmi termékeknek az élet igazi arcát kell tükrözniük. Az amerikai életnívó magasszintjét, ha csak hétköznapi igaz­ság is, ismertetnünk kell a nélkülöző nagyvilág­ban MA, mikor ennek úgyis az ellenkezőjét hirde­tik olyan országokban, ahol az amerikai életszín­vonal tényeinek letagadása a magasabb politikai eszközökhöz tartozik. meghalt felesége. Felejteni akart, és még többet járt diplomáciai küldetében külföldön. Levelei szerint fáradtan, de boldogan tért ha­za 1630-ban Antwerpenbe, és sorra járva az isme­rősöket, újra találkozott egykori modelljével, He­lene Fourmetntel. A hajdani tízéves “kis madon­nából” virágzó szépségű fiatal lány lett . . . Peter Pall Rubens ötvenharmadik évében járt ekkor. A spanyol udvar nemesi rangra emelte, az angol király is nemessé ütötte, a cambridge-i egyetem “A művészek magisztere” címmel tün­tette ki, Belgium kormányzójának különleges ke­gyeit élvezte, mindehhez igen módos ember volt. Természetes tehát, hogy amikor néhány láto­gatás után felkereste Jan Fourment szőneg- és selyemkereskedőt, rokonát és barátját, és beval­lotta, hogy szereti és feleségül kéri lányát, az apa áldását adta a frigyre. 1630. december 6-án megtartották az esküvőt a 16 éves Helene-vel. A házasság a harminchét év korkülönbség ellenére, zavartalanul boldog volt. Helene Fourmént müveit asszony lett, és igen ott­honos a hatalmas ház életének irányításában. Rubens nemcsak nagyszerű asszonyra, hanem csodálatos modellre is lelt. Legnagyobb, legjelen­tősebb festői periódusa vette kezdetét második házasságával. Felesége majdnem egyetlen nőmo­­dellje volt. Arcát sok száz vázlat őrzi és legalább száz — bár nem egyforma jelentőségű — festmény. És például ő az egyik legszebb Rubens-kép, “A bunda” főszereplője. Kézjegye alá Rubens azt is odajegyete: “Helene Fourment tizennyolcéves korában.” Néhány nappal hatvanadik születésnapja előtt Rubens végrendeletet irt. Ebben minden korábbi végakaratkt érvénytelenítette, s Helene Fourment re és gyerekeire hagyva mindenét, érdekes kiván­­ságot záradékolt: “Megtiltom minden gyerekem­nek és azok gyerekeinek, hogy valaha is festé­szettel fogallkozzanak.” A Rubens-életrajzok egyik érdekes problémája mindmáig: vajon az életében minden szempontból oly nagyon megbecsült művészt mi késztethette e keserű kitétel feljegyzésére? A választ egyelőre nem tudjuk . . . FENYVES GYÖRGY

Next

/
Thumbnails
Contents