Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)

1971-05-13 / 19. szám

lö. oldal

MAGYAR HÍRADÓ

Thursday, May 13, 1971

(Részlet Székely Molnár

Imrének a közel jövőben

megjelenő “Az Apostol és

a Paradicsommadár” cimü

könyvéből.)

Csillag Pista; megszemélyesítette a hálát. Egy másik doktorral az ellenkezője történt. Pogány József öreg szerkesztőm elbeszélésében megismerkedtem a hálátlansággal. József bátyám fiatal újságíró korában Budán, a Krisztina városban lakott. Délelőttönként ugyanazon a villamoson utazott egy katonaorvossal, bizonyos Moravek századossal. A Körútig egy volt az ütjük, unalmukban el-elbeszélgettek és sokszor találkoztak még a Margitszigeti MAC klubhelyiségeiben, mert mindketten tagjai voltak ennek az előkelő egyesületnek. Moravek százados nős volt, családos, két szép gyermek apja. Hogyhogy nem, egy átmulatott éjszaka hajnalán, ittas állapotban valami csekélységen öszszezördült a doktor ur a MAC egyik nagyhirü vívójával. A vivő radikálisan egy nyaklevessel vett elégtételt, amelytől á százados-orvos azonnal kijózanodott. Nem ütött viszsza, nem feszitette tovább a hurt, egyszerűen elpárolgott a klubház helyiségéből.

A kellemetlen szituációnak szemtanúi is voltak és az ügyet csak párbajjal lehetett volna elintézni. A vivő várta a százados provokálását, készenlétben tartva segédeit. De elmúlt egy nap, két nap, sőt több nap, a pofonütött százados segédei nem jelentkeztek, Moravek gyáva volt leprovokálni a veszedelmes hirü vivőt.

Nem volt mit tenni, az egyoldalú jegyzőkönyv a klub választmánya elé került, ahol egyhangú határozattal az orvosszázadost törölték a tagok sorából. Az eltávolított klubtag rettegésben élt, mert ha a felettes parancsnoksága; tudomást szerez erről, lemondatja a tiszti rangjáról.

Ekkor lépett közbe Pogány József, a szerkesztő. Megsajnálta Moravek századost, aki ezek után csak megbélyegzettje a társadalomnak. Olyan ember, akibe mindenki belerúghat. Talán nincs is más választása, mint az öngyilkosság. Pogány Józsefnek nagy volt a tekintélye, hires újságíró volt, Az Est vállalat reggeli lapjának, a Pesti Naplónak a szerkesztője. Józsi bátyánk a szeretet és a jóság erényével született és mikor meghallotta a végzetes döntést s azt, hogy a jegyzőkönyvet meg akarják] küldeni Moravek parancsnok-'

Kegyetlen párbaj

ságának, közbelépett. Emberi kötelességükre figyelmeztette az igazgatóság tagjait, a lelkiismeretükhöz beszélt, hogy mi lesz, ha Moravek elkeseredésében öngyilkos lesz? — Ki vállalja ezért a felelősséget?! S mi történik az árvaságra jutott gyerekekkel, ki neveli fel őket?

Érveinek meggyőző hatására az igazgatóság elállt ettől a lépéstől, s mindenkitől, aki csak tudott a dolgokról becsületszót vettek és megállapodtak abban, hogy az orvosszázadost futni hagyják. Elég büntetés neki, hogy nem lehet többé tagja a MAC-nak. Ezt a határozatot maga a klub elnöke adta a százados tudomására. Elmondta azt is. hogy ezt az emberséges cselekedetet Pogány József javaslatára tette a klub vezetősége. A kigolyózásról szóló jegyzőkönyvet megsemmisítették.

Moravek sírva hálálkodott, s az elnök legnagyobb megdöbbenésére kihúzta Íróasztala fiókjából azt a búcsúlevelet, amelyet a klub vezetőségéhez irt. Az újságíró tehát megérezte a közelgő tragédiát.

Pogány szerkesztő nem várt hálát, magában már előre elkészítette a mondatokat, amelyekkel elhárítja a köszönetét. Azt vélte a legjobbnak, ha nem beszélnek többé erről a témáról. De erre nem került sor, mert Pogány többet nem látta Moraveket. Az orvosszázados más útvonalat választott ezentúl. Pogány az érdektelen ember közömbösségével napirendre tért az ügy felett és örült is annak, hogy ilyen simán váltak el az útjaik. Akkor pedig egészen megkönnyebbült; mikor valaki hírül hozta, hogy Moravek eltűnt Budapestről, az egyik vidéki ezredhez helyeztette át magát.

Réges-rég feledésbe merült a Moravek ügy és már senki sem beszélt róla, amikor kiütött a második világháború. Pogány Józsefet behívták katonának, póttartalékos főhadnagy volt. Könnyű szolgálatra osztották be a front mögött, mégis az egyik bombázáskor könnyebben megsebesült. A bombaszilánkot kioperálták a jobbcombjából, a sebe szépen gyógyulgatott, hamar visszamehetett volna a harctérre, de jó összeköttetései révén beutalták a svábhegyi katonai szanatóriumba üdülésre.

Délután érkezett meg ebbe a paradicsomba. A tisztek

nem győzték dicsérni a szanatóriumi ellátást, a’ bánásmódot, az ápolók szolgálatkészségt.

Megtudta, hogy a parancsnok, Máriási Tibor ezredesorvos, remek ember, a lehetőség keretein belül mindenkinek a rendelkezésére áll. Alig

Sx4k*ly-Molnár Imre

várta a reggelt, hogy jelentkezés után kintlakási engedélyt kérjen. Bármilyen jó is a szanatóriumi ellátás, mégis szívesebben lakna a saját otthonában. Képzelődő természet lévén, már arról ábrándozott, hogy talán sikerül a háború végéig itt maradnia, ezen a remek helyen, közel a családjához.

Reggel, a kihallgatásnál, mikor mint uj beteg jelentkezett, torkán akadt a szó. Meglepetésére az ezredesben Moraveket ismerte fel, akinek a kardbojtját ő mentette meg. Dagadozó kebellel, önérzettől eltelve tisztelgett. Az ezredes valóban Moravek volt, aki Máriásira magyarosította a nevét. Arcán meütközéssel nézett a főhadnagyra, látszott rajta, hogy nem örül ennek a viszontlátásnak. Feltűnően hidegen fogadta a jelentkezést és a megszokott hivatalos kérdések is elmaradtak. Pogány észrevette az ezredes szemében az elutasítást, de ennek még a gondolatától is menekülni igyekezett, nem akart ebben hinni. Máriási hidegen tudomására adta1, hogy csak hivatalos utón érintkezhetnek egymással, magánbeszélgetésre nincsen ideje.

— A főhadnagy ur tartsa be a szolgálati utat, — mondta és elsietett. Kerek beszéd volt ez, szigorú parancs, amely gátat állított minden baráti közeledésnek. Pogányt még ez sem téritette észre. Másnap megint feliratkozott kihallgatásra, s hogy kikóstolja Máriási engedékenységét, csupán pár órai kimenőt kért. Az ezredes könnyedén de határozottan elutasitotta.

— Az urakat ide meggyógyulni küldték, s ezért nem tartom szükségesnek az ilyen családi kiruccanásokat. Ezek többnyire izgalommal járnak és nincsenek jó hatással a betegre. Elégedjen meg a főhadnagy ur a szokásos beteglátogatási idővel, amikor pár órára viszontláthatja hozzátartozóit, — ezzel sapkájához emelte a kezét és továbblépett. Pogány mellett egy hadnagy állott, akinek a kimenőjét minden további ellenvetés nélkül megadta, egyiknek-másiknak még egykét napi eltávozást is engedélyezett.

Ez az igazságtalan eljárás dühbe hozta Pogány főhadnagy urat, de hiába -kóválygott egész délelőtt a sétány utjain, nem találkozott Máriási ezredessel.

Délután előírásosan kiöltözve lement a városba, azzal az elhatározással, hogy a lakásán keresi fel az ezredest. És lesz ami lesz, kérdőre vonja a vele szembéni érthetetlen magatartásáért.

Az Andrássy-uton, közvetlenül az Opera mellett gyönyörűen berendezett ötszobás lakása volt Máriási ezredesnek. Csöngetésre a tisztiszoiga kinyitotta az ajtót. Keményen tisztelgett és leadta; a jelentést, hogy az ezredes ur nincsen otthon és az a parancsa, hogy senkit ne eresszen be a lakásba.

— Mikor jön háza az ezredes ur? — s megrántotta a vállát, leküzdve idegességét.

— öt órára mondta, hogy itthon lesz.

— Köszönöm. Most pedig vezessen be az ezredes ur dolgozószobájába.

A tisztilegény nem mert ellenkezni, látta a főhadnagy viselkedéséből, hogy ez nem tréfadolog. Csüggedt, de belenyugvó mozdulattal kinyitotta a dolgozószoba ajtaját. Szivart és cigarettát tett az asztalra és megkérdezte, miiyen italt parancsol a főhadnagy ur. Elsorolta, hogy milyen pálinkák vannak kéznél és megemlítette a konyakokat is. Pogány kezével intett nem-et, jelezve, hogy nem inni jött, hanem beszélni.

Öt óra után pár perccel halk csöngetés hallatszott be a folyosóról, mint amikor va laki a kardját akasztja fel a fogasra. A tisztiszolga jelentette a gazdájának, hogy égy főhadnagy várja a dolgozószobájában.

A két tiszt szembeállt egymással.

— Hogy mer maga idejönni, főhadnagy ur!? — Ez volt áz első szava a látogatóhoz.

— A bátorságot még a frontról hoztam magammmal, — válaszolta higgadtan.

— Ezt látom, — és a szava olyan hideg volt, mint a jég, de a gúny kiérzett belőle.

— Reggel, a kihallgatáson megmondtam Önnek, hogy nincs módomban könnyítéseket adni. Tartsa be kérem a szolgálati utat és jelentkezzen holnap kihallgatásra.

— Én egy rég lezárt ügyről akarok beszélni az ezredes úrral és ez nem tartozik a szanatóriumban kezelt tisztekre.

— Nos, halljam hát, mit akar? — szólt belenyugodva.

— Kérem, röviden mondja, hamar végezzen. — Nem kínálta meg székkel a vendéget, maga sem ült le, hogy ezzel is jelezze: pár percnél többet nem szentel az ügynek.

— A háború előtti években — kezdte vontatottan Pogány főhadnagy, rövid szünetet tartva, hogy ezzel is megadja a nyomatékot mondanivalójának, — ismertem egy Moravek nevű honvédszázadost, akivel naponta egy villamoson jártunk be munkahelyünkre. Ezzel a századossal többször tajlálkoztam a MAC-ban is, mert mindketten tagjai voltunk ennek az egyesületnek. Egyik hajnalon Moravek százados öszszezördült...

— Köszönöm főhadnagy ur és most engedje meg, hogy én folytassam, — szakította félbe ingerült, rekedt hangon,

— ennek a századosnak átférje volt az ország vivóbajnokával. De a százados nem kért elégtételt a vivőtől. Az előkelő, zártkörű társadalmi egyesület választmánya arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez a százados nem lehet tovább tagja a becsületére finnyás klubnak. A szabályzat értelmében erre minden joguk meg volt. Az más lapra tartozik, hogy a vezetőség tagjainak múltjában könnyen találhattak volna a százados eseténél súlyosabb kizáró okokat. De ezek az urak magas közéleti állásokat töltöttek be és nem volt senkinek mersze kikezdeni velük. A kis honvédszázados ügye egészen más volt. Azt könnyen arcul lehetett ütni egy krakéler párbaj ozónak, aki bajnoki babérokat viselt a homlokán. Ez a vívó fogadásból többnek lenyisszantott az orrából, füléből, vagy úgy vágta fejbe kardjával ellenfelét, hogy a szerencsétlen egész életére megsinylette. A százados egyszerűen nem állt ki vele lovagias elégtételre. A választmány pedig, azok a nobilis urak, akikhez nem férhet a gyanú árnyéka sem, kigolyózták. Az erről szóló jegyzőkönyvet további eljárás vé(Folytatás a 11, oldalon) i