Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-05-06 / 18. szám
14. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ Thursday, May 6, 1971 Terjessze lapunkat! — Amikor boldog vagyok, akkor úgy érzem, hogy ezüstből van a fejem és valaki kalapáccsal csengő hangokat ver az ezüstön — mondotta Carol, aki talán 30 éves, gyakran szerelmes, gyakran csalódik és ezért mindig mozgalmas az élete. Sohasem láttam még senkit, aki olyan érzelmi kilengések között élne, mint Carol. Carol nem tud semlegesen élni: Carol körül viharok vannak, vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan. Carol csak végleteket ismer. — Most is úgy érzem, hogy ezüstből van a fejem és valaki kalapáccsal csengő hangokat ver az ezüstön — folytatta Carol és egy pillanatra a hangja is ezüstszinü volt. Óvatosan ránéztem az ezüstfej ü Carolra és megkérdeztem: — Kicsoda az illető? — Nagyszerű ember. Gáláns és gyengéd és különben vizvezetékszerelő. Az ezüstfej ü Carol ezután elment és Christian Dior újdonság New; Yorkban. Fehér, végig szegőzött, | batiszt ruha, fekete bársony di-j szitéssel. Kürthy Miklós: KRÓNIKA én néhány pillanatig merengve gondoltam a gyengéd vizvezetékszerelőre, aki most nyilvánvalóan kalapáccsal ver csengő hangokat az ezüstön... Jk ❖ ❖ — Rómába akartam vinni és Firenzébe és Milanóba — mondotta Stanley és fáradt szemében emlékek rezdültek. — Úgy éreztem, hogy ott a helye ... ott a helye az olaszok között ... azt akartam, hogy a Via Appián kopogjanak lépései . . . szőke volt és haja vállára hullott . . . Úristen! Milyen szőke volt! Egy ilyen sugárzóan szőke nőnek az olaszok között van a helye . . . egy ilyen szőke hajra csak a Via Appián szabad a napsugaraknak hullniuk . . . ezt a nőt én úgy szerettem, hogy majdnem belepusztultam ebbe az érzésbe . . . lángolva szerettem . . . éjjel-nappal szerettem . . . visszhangzott a hangja az idegeimben és reszkettem, ha a bőrére gondoltam . . . — Mi lett vele? — kérdeztem és néhány pillanatra magam elé képzeltem a szőkehajú nőt a Via Appián. — Otthagytam — felelte Stanley — otthagytam, mielőtt megcsalt volna. Mert tudom, hogy megcsalt volna . . . és ha nem csal meg, annál rosszabb . . . mindig vártam volna, hogy megcsaljon . . . mindig rettegtem volna, hogy megcsal és otthagy . . . abba belepusztultam volna . . . ezért hát, én hagytam ott . . . ezt túléltem . . . túléltem . . . éppen csak álmodom vele . . . majdnem minden éjjel . . . a Via Appián látom, amint ringó lépésekkel jár és szőke haján táncol a napsugár. Hí Hí * Nemrégiben költözött a szomszéd bérház másodikemeleti lakásába. Olasz. Bizonytalan korú, talán 60 éves, talán 70 . . . nem tudom . . . állandóan fekete ruhát visel és alakja még a múlt emlékét őrzi . . . valamikor szép nő lehetett. Esténkint az erkélyen áll és mereven bámul az utcára. Soha senkit sem láttam még ilyen rezzenetlen merevséggel állni. Szinte megkövültén áll az erkélyen. Bizonyára igy állhatott az erkélyen fiatalkorában is . . . várva a szerenádokat. Biztosan gyakran adtak neki szerenádot . . . szép nő lehetett. Amikor a kiskutyáimat sétáltatom esténkint, rámszegezi tekintetét és érzem a hátamban, hogy követ a szemével. Valamiképpen úgy érezzük, hogy ismerjük egymást. Bólintani szokott, ha meglát, én pedig méghaj lók üdvözlésül. Azt hiszem, veszek egy gitárt és egy este majd szere[HIRES bűnügyek A GYILKOS. AKI ÁLDOZATA KÉT ÁRVÁJÁRA HAGYTA VAGYONA FELÉT A napokban különös végrendeletet hajtott végre a new yorki hagyatéki bíróság: Két testvér, Joan és Robert Benvenuti, összesen 6000 dollárt kapott az 1968-ban elhunyt Clarance Burrell, nyugalmazott rendőr hagyatékából. A 6000 dollár, amely a néhai Burrell egész hátrahagyott vagyonának a fele, azzal a feltétellel és azzal a kikötéssel került a Benvenuti testvérek birtokába, hogy az összeget főiskolai iskoláztatásukra kell fogditani. Clarence Burrall annakidején, évekkel ezelőtt, jól ismerte a Benvenuti testvéreket: velük egy házban lakott, apjuknak Altéi Benvenutinak a bérházban volt a csemegekereskedése. Clarance B űrrel gyakran játszott Joannal és Roberttel, a gyerekek szinte második apjuknak tekintették. Ezenkívül, Burrellnek még egy különleges kapcsolata is volt a Benvenuti testvérekkel: egy szóváltás hevében, 1962 március elsején, Burrell meggyilkota Alteo Benvenutit. A történet, amint az a rendőrségi vallomásokból és a bírósági j egyzőkönyvekből kibontakozik, röviden összefoglalva, a következő: Clarance Burrell, aki Bedfordban (N. Y.) volt rendőr, 1959-ben, 32 esztendei rendőri szolgálat után, nyugalomba vonult. Burrell akkor még régebben Katonahban, (N. Y.) egy bérházban, lakott. A nyugalmazott rendőr öszszesen 18 éve lakott már ugyanabban a lakásban, amikor Alteo Benvenuti, csemegekereskedő, megvette a házat, önmaga is családjával együtt, odaköltözött és ott nyitotta ki uj csemegekereskedését is nádot adok az ócska bérház rozzant erkélye alatt. Vénülő szivemből nyikorgón száll majd a hang az öregedő olasz nő felé és ezekben a hangokban emlékezni fogunk a fiatalságunkra. Nyikorgó hangon, könnyes szemmel éneklem majd, gitárkisérettel, az öregedő nő felé, az erkélyre, rég elszállt fiatalságunk szerenádját: — O, sole mio . . . Egyideig minden rendben volt, Burrell valósággal imádta Benvenuti gyerekeket és naponkint játszott velük. Benvenuti azonban egyszer közölte Burrellel: el kell költöznie, mert arra a lakásra, amelyben a nyugalmazott rendőr lakik, szüksége van. Burrell egyszerűen nem tudta elviselni a gondolatot, hogy 18 év után ki kell költöznie a lakásból. Benvenuti 1962 március elsejében állapította meg a kiköltözés időpontját. Burrell ezen a napon ellátogatott Alteo Benvenuti csemege-kereskedésébe és arra kérte: változtassa meg elhatározását és ne kényszerítse kiköltözésre. Benvenuti azonban ragaszkodott ahhoz, hogy Burrellnek ki kell költöznie a lakásból, még pedig azon a napon, úgy, ahogyan azt előre közölte vele. A két férfi között szóváltásra került a sor: Burrell előrántotta szolgálati revolverét, amelyet nyugalomba vonulása után is megtartott és rálőtt Benvenutira, A golyó szivén találta Alteo Benvenutit, aki azonnal meghalt. A továbbiakat hadd mondja el Clarence Burrell ügyvédje, E. M. Ostrow (Bedford Village, N. Y.): — Burrel nyomban azután, hogy agyonlőtte Benvenutit, megbánta tettét. Tudta, hogy a két kis játszótársát, Joant és Róbertét, apjuktól fosztotta meg. — Burrell a bírósági tárgyaláson nem is védekezett, nem is akart védekezni. Az esküdtszék erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek és a bíróság 10 esztendei börtönbüntetésre ítélte. — Amikor Burrell börtönben volt, több ízben meglátogattam. Szinte tragikus volt látni ennek az embernek a lelkiismereti urdalását. Burrell t életének hátralévő éveiben állandó lelkiismeretfurdalás götörte, tettét soha sem tudta elfelejteni és gyakran hangsúlyozta: — Sohasem tehetem jóvá ezt a gyilkosságot, a büntetés nem elegendő, a legjobb lett volna, ha halálraitélnek és kivégeznek. — Clarence Burrell 1968- ban halt meg a Dannemore börtönben (N. Y.) Meggyőződésem, hogy korai halálát elsősorban a lelkiismeretfurdalás okozta. Nem sokkal halála előtt végrendeletet készített és abban ugv rendelkezett, hogy vagyonának a felét a két Benvenuti testvérre hagyja. Ez az összeg nem sok, mindössze 6000 dollár, tény azonban, hogy ez volt Clarence Burrell egész hátrahagyott va gyonának a fele. — A hagyatéki bíróság a közelmúltban hozta meg döntését az ügyben és a 6000 dolláros örökséget átadta a 17 éves Joan Benvenutinak és a 23 esztendős Robert Benvenuitinak, akik most édesanyjukkal és mostohaapjukkal Putnam Valleyben (N. Y.) élnek. — Azt hiszem, hogy Clarence Burrell helyesen cselekedett, amikor vagyona felét áldozata árváira hagyta. Talán ezzel, valamit enyhített lelkiismeretfurdalásán. Benvenuti özvegye, a két árva édesanyja, aki később férjhezment és jelenlegi neve Mrs. Thomas Ellis,, merőben másképpen vélekedik a különös örökségről. Mrs. Ellis, ezzel kapcsolatban, a következőket mondotta az újságíróknak: — Egyáltalában nem vagyok meghatva az örökségtől. Burrell lelkiismeret-furdalást érzett és erre minden oka megvolt. — A tragikus eset után arra törekedtem, hogy — gyermekeimmel együtt — valamiképpen elfeledjük a történteket. Egyikünknek sem volt könnyű dolga. — Az évek múltak azonban és az emlék valamiképpen elvalhányult és valamennyire megnyugodtunk. Most azonban, a hagyatéki bíróság legutóbbi döntésével, ismét minden felkavarodott mindnyájunkban, az emlékek életre keltek és mindez elsősorban a gyerekeknek nem tesz jót. — Szívesebben vettem volna, ha Burrell nem gondol ránk végrendeletében: a 6000 dolláros örökség nem érte meg azt a mély fájdalmat, amelyet a tragikus gyilkosság emlékének felelevenítése okozott.
