Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-04-29 / 17. szám
Thursday, April 29, 1971 MAGYAR HÍRADÓ 11. oldal KÖLTŐ ÉS IFJÚSÁG... Hétvégi repülés közben tartottam haza New York felé, amikor a kisablakból kitekintve, egyszerre hangosan kezdtem kimondani e verssorokat : “A gép szárnyára ült a telihold, — siklottunk felhdófcéán felett: — érett arany gyümölcs! Úgy láttam viszont — hajnaltájt, mint fakó kisértetet.” — Óriási siker — mozdultam ott az ülésen, szinte tapsra készen. Hiszen még a magam Írásait sem tudom kívülről megjegyezni. S most lám. GömÓri György sorai, e. környezetben akadálytalanul gördülnek elém .. . Igen, múlt héten volt vendégem egy napra. S most szinte ostorral Szeretném ösztökélni a gépet: gyorsan; gyorsan, mert adósa vagyok magamnak. De nekünk: úgy általában, világban! magyaroknak, hogy e beszámolót megírjam. Addig, amig itt Amerikában tartja előadásait egyhónapos kőrútján. A Gömöri-sorok szépsége kísér akor is, mikor megérkezem, s az állólámpa fényében jegyzeteim között keresgélek. S valamiféle őt hiányolás érzetében gépelni kezdek. Hazafelé tartottunk az irodalmi és sztárparádé estről, mélyen ő csupán egyetlen verset olvasott fel, nagy sikerrel, legújabb kötetéből. Mert bizony ő, 1958 óta a “Virágbizonyság” és a “Hajnali utón” kötetek után már a harmadiknál, az “Atváltozások”-iiál tart. De ezen kivid. Juhász -Vili bácsi jobbkeze volt az “Uj égtájak” c. anthologia szerkesztésében. Amelynek jelentős visszhangja .tár macit- nemcsak Magyarországon, de többek között a Pozsonyi Szemlében is, — Nos, beszélj magadról, mi járatban vagy erre felé? — Kérdeztem őt —- miután (könyvet .cseréltünk, s én ven-, déglátóul egyik józsefvárosi versemet hadarom el. Hiszen amint mondja, ott született. > És a kissé tanáros, de szellemében mégis avatott konynyédséggel mozgó férfi, alig harmincegynéhány évével, föltétlenül elkötelezett csillogásu szemében, mielőtt rátér a lényegre, még visszakérdez: és te hogy élsz? — így ahogy látod. Nagy baj nálam a bizonyos rousseau-i őszinteség, bocsánat a hasonlatért. Aztán elmosolyodik és bizalmasan belekezd:- — Egy hónapos időtartamirta: Iváni Zoltán ra jöttem át Angliából amerikai egyetemek meghívására. Előadásokat tartani, a közép- és kelet-európai és a lengyel irodalomról. No meg a háború utáni regény-fejlóiTáni Zollan désről. A eonnectieuti Storrsból jöttem tegnap. S a további útirány: Philadelphia, Buffalo, Los Angeles, Chicago és végül újra itt New York. — Ki vagy, úgy mondhatnám “költőséged”-en kívül, amit már nagyon jól ismer és értékel az emigráció magyarsága ? — 1956-ban jöttém ki Oxfordba. A pesti egyetemen lengyel nyelv és irodalomszakon tanultam négy évet. Mint negyedéves,, az indexemet sikerült magammal hoznom. Ennek alapján ismerték el tanulmányaimat és 1962-beu kaptam meg az úgynevezett doktorátusnak megfelelő tudományos fokozatot, diplomát. Jelenleg pedig a Cambridged egyetem tanára vagyok. — Nos, ez nagyszerű — vágok szavaiba. — Egy józsefvárosi fiú ma egyetemi tanár Cambridge-ben. Azonkívül angol és magyar nyelven egyformán tart előadásokat, ime most az Újvilágban is ... Engedj meg egy kérdést. Milyennek látod a mai tanulóifjúságot úgy általában? Nem ok nélkül kérdezem. Egy éve sincs, hogy itt New Yorkban kiváló geológusunk, Teleki Géza, Teleki Pál miniszterelnök nagy Tanítónk fia arról értekezett, hogy a fiatalok tiltakoznak a tömegkezelés éllen, s szeretnék, ha egyénenként vennék őket számba tanáraik. Hogy áll ez a kérdés? — Könnyen felelhetek — mondja a kérdésemre nem kis meglepetés sei G ö m ör i György. A cambridge-i egyetemi rendszer éppen ezért felel meg nekem. Itt, nem csak előadások vannak, hanem az a bizonyos “tutorial”-gondnokoskodási jelleg, ami az egyszemélyes foglalkozást a diákokkal, egyenesen előírja. Minden héten tanulmányi kell Írjanak és ezt személyesen beszélem át velük. De az egyetemen kivül is, a diák mindenkor megtalálja tanarát. Én például a Darwin kollégiumban, a “kollégiumi rendszer” érdekében, egész napon át velük vagyok. Amolyan “fellow” tanárként. És részt veszek társas életükben is. — Nos, ez egészen másképp néz ki. Valami reményt nyújtó többlet. Mint a régi szemináriumok felügyelői, akik legtöbbször a cipőjüket pucoltatták megkülönböztetett helyzetükben, tekintélyt hajszoló világban — vetem közbe. És megegyeztünk ebben. Horváth Elemér szavainak, Gömöri György legújabb kötetéről irt kritikájának hátterében a világ megváltoztatására irányuló Gömöri törekvésről. Amely szinte “zavaró” őszinteségében, tisztaságában. Beszélünk még vendégemmel sok mindenről. S valami gyanított rokonszenvből megkérdezem az amerikai körútját járó költőt: — Miért éppen a lengyel irodalom a szakmád, a magyaron kivül? — Ne beszéljünk róla. Szentimentális bolondság — feleli ő. — Nocsak, nocsak — makacskodom. Szinte jelezve, hogy ime most értünk el az interjú lényegéhez. — Hát igen — szól és adja meg magát az érdekesség szokásos levegőjében. Élt bennem gyermekkorom óta, valamiféle kurucos romantika. És eközben megkapott Mme. Éva Curie-nek édesanyjáról, Maria Skkxlowska-ról irt könyve. — Nos, micsoda? — Az a jelenet, amikor a lengyel iskolába orosz tanfelügyelő jön és felszólítják öt. hogy feleljen. (Időben az 1868-as felkelés után vagyunk.) Sándor cár rangjait kellene elsorolni. Az a bizonyos Mária elsorolja, amit el lehet. Hogy minden nagyoroszok cárja,... hogy — bocsánat az elírásért — gruzia nagyhercege, hogy Szibéria fejedelme és a többi... A tanfelügyelő pedig ráordit a felsorolásban elakadó tanulóra: — Hát még? Pireustól Santorini szigetéig egy teljes napig tart az uc, s késő este van, amikor a beltengeri járat egyik leglátványosabb hajója, az Oia kiköt a magasan fekvő város, Phira alatti tengeröbölben. Tulajdonképpen nem is köt ki, hanem távolabb vet horgonyt. Utasait motoros bárkák szállítják fürgén a partra, s a kikötőben várakozó taxik máris szágüldanak a szédítő szerpentinen, fel a magasba. Mindenütt koromsötétség, csupán a kocsik reflektorai pásztázzák a furcsa, fehéres kőzetbe vájt utak falait. A csillagos égbolt előterében időnként egy-egy épület vagy fa körvonalai rajzolódnak ki, majd egyre növekvő világosság, viliódzó fények, s már Phira hófehér házak övezte utcáin járunk. A rövidre sikerült éjszaka után a felkelő nap fényei a csodálatosan kék ég és a lilás árnyalatú tenger éles kontrasztjaként vörös és fekete színekben váltakozó sziklafal kontúrjait tárják elénk. A sziklák tetején hófehérre meszelt házak és templomok, mintha egy bányavidék salakhányójára épült városban lennénk. Kissé távolabb már a tengerparti sziklahát is fehér. A megdermedt láva 40—50 m vastagságban borítja a sziget talaját. A városon túl a vidék teljesen kopár, mindenütt a szürkés-fehér por, s csak itt-ott egy kis zöld, leginkább bokorszerüen szétfutó szőlő. Középső része elsüllyedt. Thera szigete, amelyet szívesebben emlegetnek Santorini néven, félúton fekszik a görög szárazföld és Kréta között. Fuixsa, holdsarlóra emlékeztető alakja már számos találgatásra adott alkalmat, amíg a legújabb geológiai kutatások hitelt érdemlően bizonyították, hogy az egykor kerek formájú szigetet hatalmas erejű vulkánikus kitörés pusztította el. Középső A tanuló nem felel, majd görcsökben vonaglik. S helyette mondja ki maga az orosz tanfelügyelő: — És Lengyelország királya!... Megölelem Gömöri Györgyöt. S arra kérem e találkozás pillanatában, ha körútját befejezi itt' New Yorkban, dédelgessük még el a poétával, az egyetemi tanárral, a nagyvilágban, s magunk portáján adódó ifjúság jövő ügyét. része elsüllyedt, helyén mély tengeröböl képződött. Tulajdonképpen ennek a kitörésnek az eredménye az égnek meredő partmenti sziklafal, s az egykori talajszintet boritó megkövesedett lávaréteg. Phira házai furcsán, csonkán kapaszkodnak a meredeken futó sziklák ormán, szemben a tengeröbölben levő, Kaimeni szigetcsoporttal, amelyek közül az egyik ma is' aktív tűzhányó. Santorini földrengések sújtotta fővárosának sokat szenvedett lakossága mégsem maradt hűtlen otthonához, újra és újra fölépítette házait a romhalmazok szomszédságában. A sziget történetével kapcsolatos geológiai-régészeti kutatások újból felszínre hozták a legendák homályába merülő mesés Atlantisz képét. Therát az i. e. második évezred dereka táján pusztította el egy hatalmas erejű vulkánikus kitörés. A földrengés és a lávaömlés nyomán keletkező hatalmas szökőár nagy kiterjedésű területen éreztette hatását, s romhalmazzá tette Kréta minoszi kultúrájának pompás palotáit is. Az Ilias-hegy szomszédságában fekvő városka, Palea- Thera történetét jól ismerjük, egészen az i. e. IX. századtól, amikor dór majd évszázadokkal később az egyiptomi Ptolemaiosz-dinasztia létesített rajta haditengerészeti tá maszpontot. Uj régészeti felfedezések. Bár a múlt században a fentinél régibb időre utaló emlékek is előkerültek a sziget déli csücskében fekvő város, Akrotirion közeléből, ezek azonban a feledés homályába merültek, egészen addig, amig 1967-ben Marinatos professzor újabb ásatásokba1 kezdett a tengerparti lelőhelyen. Szerencsés körülmények folytán egy széles és mély vízmosás mederszintje alól épületek maradványai kerültek elő, s nem volt arra szükség, hogy 40—50 m-es lávaréteget távolitsanak el a felszínről. A tengerbe folyó csapadéknak uj medret ástak, s a régi alatt egy csodálatosan gazdag civilizáció maradványait hozták napvilágra. Egész épületcsoportok — köztük emeletes házak maradványai — bukkantak elő, számtalan festett edény, használati tárgy, s nem utolsósorban rengeteg freskótö(Folytatús a 12-ik oldalon) GÖRÖGORSZÁGI JEGYZETEK EGY ELTŰNT SZIGET LEGENDÁJA
