Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)

1971-04-29 / 17. szám

12., oldatkán ,i <.

MAGYAR HÍRADÓ . . - : ■■________________Thursday, ftpril 29, 1971

MAGYAR VIDÉK:

A TANYA DICSÉRETE

Dülőutakon haladunk, szőlők, gyümölcsöskertek között.

Kutya kering a tanyaudvar tágas térségében, ugatása végigmorajlik a homok fölött. Vaskapun zörgetünk, kallantyus kéri tésaj tót nyitunk

meg, homályos ablakon kopogtatunk — sehol egy lélek. Az öreg kertész, aki miatt kijöttünk ide Ceglédről, talán a határt járja, talán a városba ment, nyomát sem leljük. [Alacsony törzsű almafák veszik körül a házát, ágaik akár a széttárt ujjak, görbetten merednek az ég felé.

A gépkocsi kereke mély nyomot hagyott a homok bársonyán, látom, ahogy visszafelé megyünk. A dülőut egyenesen fut a végtelenbe, valahol a látóhatár alján enyészik el. Az égen madarak köröznek egyre följebb, mig elérik a fény suhanó nyilát.

Ember jön velünk szembe kerékpáron. A kormányra akasztva lapos demizson és aktatáska lóg, a csizmás lábak erős egykedvűséggel tapossák a pedált. Ahogy közeledünk egymáshoz, úgy tűnik elő az arc, a kucsma alól kitekintő nyugodt, szarkalábas szem, az orr alatt a sörtés bajusz, a pofacsont egy kicsit előugró piros foltjai.

Kiszállok a kocsiból, illendőképpen köszöntőm a kucsmás magyart.

— Az öreg kedtészt keresik

•ugye ? — kérdezi__De ahogy

elnézem, csak a kutya van otthon.

— Csak az — mondom.

Szívélyesen tekint ránk, a

szemében valami ravaszkás, jóindulatú derű bujkál.

— Miért keresik?

— Beszélni akarunk vele, milyen az élet a tanyán.

— Tudják mit? Másfél kilométernyire van innen a tanyám. Odaérünk egy szempillantás alatt. Jöjjenek velem. Amire kiváncsiak, azt én is elmondhatom.

A demizsont meg az aktatáskát a kocsi ülésére teszi. A kerékpár előttünk halad a dülouton, aztán jobbra tér, utána fordulunk mi is.

Rendezett szőlőültetvények között vezet az ut, négyszögletes tanyaudvarra torkollik, jobb kéz felé üveges tonácu ház, balra a gazdasági épületek, s túl azon körös-körül a Jnomokos síkság, a kora tava,szi fényben ébredő földek.

Az udvaron személyautó áll. A fa alatt kutya pörög körbe. Az ember a falhoz támasztja a biciklit.

— Hatvan esztendeje, mióta megszülettem, tanyán élek — mondja. — Azért gondoltam, hogy felelni tudok arra, amire kiváncsiak. Meg ha már erre jártak, úgy véltem, ne kerüljék el a tanyámat. Ritka minálunk a vendég.

A tiszta szobában ülünk, viaszos vászonnal borított asztal mellett.

A gazda borért ment. Az asszony frissen szelt cipót tesz az asztalra, kifagyott disznósajtot, szalonnát, kolbászt. Közben restelkedik, szabadkozik: “Jaj, meg ne vessenek, nem vártam vendéget, csak ezt tudom adni . . .”

Jóindulat veszi körül, idegenek jóindulata: ezt nevezik vendégbarátságnak. Úgy teszik elébünk a kitűnő ételt, hogy silánysága miatt szabadkoznak. Nem tudjuk még egymás nevét sem. A gazdával véletlenül akadtunk öszsze a dülőuton, s most mégis olyan szivélyességgel bánnak velünk, mintha esztendők óta nem látott barátok volnánk.

Az asszonyhoz fordulok:

— Engedelmet, még a gazda nevét sem tudjuk.

— Úri Kovács Ferenc, De az előnevünk az csak régről maradt.

Visszatér a pincéből Úri Kovács Ferenc. Szép fényű, tiszta bort tölt a poharakba.

— Kié a kocsi odakint? — kérdezem.

— A miénk — felel a gazda. — Az asszony vezeti.

— Hogy-hogy az asszony?

— Az autós vizsgán sok embert elbuktatnak. Neki meg elsőre sikerült. Majdnem hatvanestendős fejjel is könynyen megtanulta.

— Nem olyan különös mesterség az — mondja az aszszony —, meg hát a gyerekeim segítettek. Az egyik fiam benzinkutkezelő, ha autóról van szó, bárki hozzáfordulhat, az egyetemista lányommal pedig szünidőben — kapálgatás közben — megtanultam a KRESZ-t, a közlekedési szabályzatot.

Valamikor Úri Kovács Ferencék egy távolabbi tanyán éltek; életük a földért való makacs küszködésből állt. 1947-ben vették meg ezt a tanyát a hozzátartozó földterületekkel — 15 holdjuk volt, ez a homok silány hozama miatt ezen a vidéken gyönge középbirtoknak számitott. A férfi 1959-ben lépett be a termelőszövetkezetbe, és úgy mondja, az utóbbi esztendőkben a közös gazdálkodás nagyon “megkomolyodott”.

— A ceglédi Alkotmány

Tsz-ben van olyan élete egy egyszerű tagnak, mint amilyen valamikor a 20 holdas gazdáknak volt.

— De mit beszélek? — legyint Úri Kovács Ferenc. -— Nem lehet ezt a két sorsot összemérni:

— Miért nem lehet?

— Valamikor a földért dolgoztunk, mással gondolatunk se volt, most meg az életre tekint az ember. Autót vesz, televíziót behozza, a tanyára a villanyt. Gondol magával. Valamikor hetekig elbabonáskodott a szőlőben, nyitott, kapálgatott, ez most más mind semmi, mindent ráhagyhatunk a gépekre. Én magam úgy érzem, emiatt kinyilt

A panamai Vízión arról irt, hogy becslések szerint húszezer chilei fiatal él kábítószerrel. A fiatalok életkora tizennégy és húsz esztendő között mozog, háromnegyed részben fiuk, a többi lány. A kábítószer-fogyasztók műveltségével, intelligenciájával a szenvedélyük nincsen kapcsolatban, viszont majdnem mindegyik lelki beteg. Legtöbbjét a kíváncsiság viszi erre az útra, de más ok is szerepel.

* * *

Londonban különleges árverést tartottak. A vevő az izlandi kormány volt, a tárgy egy különleges, kiveszőben levő, pingvinhez hasonló madárfajta kitömött példánya, az ár pedig 9000 font sterling — a legnagyobb összeg, amelyet valaha kitömött madárért fizettek. A madarat ezelőtt 150 évvel ejtették el Izlandon. A vadásszati trófeák országos gyűjteményének ezzel a példánnyal való kiegészítését olyan nagy jelentőségűnek tartották, hogy mihelyt a Nemzeti Történelmi Muzeum igazgatója kifizette az összeget, a reykjaviki rádió megszakította adását é3 azonnal bejelentette: miénk a madár!

<: * *

Furcsa szakácskönyv jelent meg az amerikai könyvpiacon. Az olvasók a könyvben gyakorlati tanácsokat kapnak, miként készíthetnek büzbombát, könnyfakasztó gránátot, vagy hogyan lehet gyilkolni kalaptüvel. A különös kézikönyv bál-melyik könyvesboltban megvásárolelöttem a világ, habár a tanyát itt nem hagynám semmi jutalomért. Ez az élet való nekem, ehhez szoktam, sem városban, sem külföldön, sehol a világon nem vagyok otthonos, csak itt, mindig csak itt.

Valami psöndes bölcsesség, méltóság sugárzik Úri Kovács Ferenc beszédéből, ahogy a földről, a családjáról, a sorsáról szól mélyről áradó derűvel.

Szeretet van a szavaiban, akkor is, ha ételről, akkor is ha a tájról, akkor is, ha a munkájáról beszél.

— Tudom én, hogy a tanyai élet a végét járja, a fiataloknak már nem kell, máshoz szoktak. De ismerik-e azt az. érzést, amikor kitavaszodván szőlőnyitás közben szólani kezdenek a madarak . . .

ható The Anarchist Cookbook címmel. •

* * *

Változatlanul ellenzi az angolok többsége Nagy-Britannia csatlakozását a Közös piachoz. A_Sales Research Service (Eladási Kutatószolgálat) most tartott közvéleménykutatásából kiderült az, hogy a megkérdezettek 59 százaléka ellenzi a brit csatlakozást, 22 százaléka helyesli, a megkérdezettek 19 százalékának pedig nem volt véleménye a kérdésről. A csatlakozás hivei főként a jómódúak közül kerülnek ki. A “nem”et mondók 79 százaléka azért veti el a csatlakozást, mert úgy véli, hogy az a megélhetési költségek emelkedését vonná maga után.

* * *

A Meteorológiai Világszervezet gondozásában megjelent a különböző világrészek éghajlatát elemző atlasz első kötete, mely Európa klimaviszonylatait mutatja be részletes térképeken. A magyarázó szöveg angol, francia,' orosz és spanyol nyelven tájékoztat a több ezer megfigyelő állomás adataiból leszűrt következtetésekről.

HUMOR

Bemegy a vendég egy párisi szállodába és érdeklődik: vannak-e szabad szobák?

— Két szabad szobánk van — feleli a tulajdonos. — Az egyiket húsz, a másikat harminc frankért kaphatja meg.

— Mi a különbség közöttük?

— A harminc frankosban egérfogó is van.

Egy eltűnt sziget legendája

(Folytatás a 11-ik oldalról)

redék kíséretében. Az ezekből rekonstruált freskók megdöbbentő élethüségükkel néni csupán a minoszi és a ktiklád kultúra hasonló emlékeit idézik, hanem elevenen izzó színeikkel túl is haladják azok színvonalát.

Ezek után már nem meglepő, hogy a mediterrán kultúrákkal foglalkozó szakemberek figyelme Santorini felé irányul, s ismét felvetődik — az eddigieknél lényegesen tudományosabb megvilágításban — az elsüllyedt világ, Atlantisz létezésének gondolata.

Platóntól, a neves görög bölcselőtől ránk hagyományozott szövegtöredékekből kiderül, hogy “Poszeidón tengeristen egykori birodalma”, Atlantisz szervezett, katonai állam volt, jelentős iparral és mezőgazdasággal. Alattvalói monarchikus osztálytársadalom keretei között éltek, már az írásbeliség szintjén.

A birodalomról szóló geográfiai adatok igen homályosak, egyelőre csak annyi állapítható meg ezekből, hogy legalább két különálló szigetből állt. Az un. “Királyi város” viszonylag nagyobb, szegletesebb formájú sziget volt, mig a kerek idomú “Metropolisz” lényegesen kisebb, mintegy 20 km átmérővel.

Az egyiptomi papoktól származó feljegyzések szerint ezt a legendás birodalmat egyetlen nap és éjjel leforgása alatt elnyelte a tenger. Bár e feljegyzések meglehetősen sok mesébeillő elemet tartalmaznak, Platón hangsúlyozza történeti jellegüket. A különböző kételyekre elsősorban az szolgáltatott okot, hogy a források szerint Atlantisz Platón előtt 9000 esztendővel süllyedt a hullámok alá. A civilizáció ilyen magas szintje azonban, szinte elképzelhetetlen 10—12 000 évvel ezelőtt. Vannak viszont olyan elképzelések, amelyek szerint egyszerű matematikai tévedésről van szó, s a feljegyzett számadatoknak csupán a tizedét kell vennünk. Ebben az esetben az igy kapott i. e. 1500 körüli időszak már egybevág Santorini katasztrófájának időpontjával, s a “Metropoliszra” vonatkozó számadat is egyezik a sziget ilyen jellegű adataival.

A szegletes sziget, a “Királyi város” nem lehetett más, mint Kréta; Atlantisz civilizációja pedig a minoszi kultúra mesés emlékeként öröklődött az utókor számára. Kőszegi Frigyes

Kristóf Alt ina

A VILÁG MINDEN TÁJÁRÓL