Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-01-14 / 2. szám
8. oldal MAGYAR HÍRADÓ Thursday, Jan. 14, 1971 DRUG-RAGÁLY Irta: HALÁSZ PÉTER Az angol társadalom most eszmélt rá, hogy “engedékenysége” tulment minden határon és valószínűleg homlokegyenest ellenkező hatását érte el annak, amit remélt tőle: a drug-ragály mind veszedelmesebb méreteket ölt. A Cambridgeben és annak környékén folytatott kutató-munka eredményeképpen kiderült, hogy a teenagereknek legalább negyven százaléka kísérletezik valamilyen (kábítószerrel, mire eljut a középiskola utolsó osztályáig. A cambridgei egyetem ilymódon érvényesíti tehát hatását a környék iskolás-gyerekeire. Az volna a logikus és a (joggal) remélt hatása egy ilyen világhírű egyetemnek, hogy a rádiuszában levő iskolák felé a tudás, az elmélyült kutató-szellem és az intellektualizmus vonását és varázsát sugározza. Ehelyett azonban — jelentette az egyik kutató, Robin Page, Cambridge-en és környékén oly könnyű és egyszerű a legkülönbözőbb kábítószerek birtokába jutni, akár aszpirint vásárolni. Az amphetaminetabíetták darabja egy shilling és hat penny, de ha valaki egyszerre nagyobb tételben vásárolja, akkor darabját egy shillingért kaphatja, — (Ami körülbelül tizenkét centnek felel meg.) Az LSD tabletták darabja egy fontba került (vagyis két dollár negyven centbe) és ugyancsak egy fontért olyan mennyiségű marijuana kapható — amit Angliában cannabisnak neveznek —, hogy hat-hétszeri használatra “bőségesen elegendő.” S mindez könnyedén és minden probléma nélkül vásárolható, egyik sem “hiánycikk.” A helyi rendőrség mindent elkövet a kábitóßzer-forgalom megakadályozására, de nem sok eredménnyel. Az ifjak nagyrésze a “könnyebb” drugokról bizonyos időn belül a súlyos kábítószerekre vált át, heroinra “graduál“ s ezzel aztán el is intézi önmagát életreszólóan. Az angol fejlemények figyelmeztető tanulsággal szolgálnak Amerikának. Anglia a kábitószerek problémáját roppant liberális módon kezeli, s bár egyes esetekben szigorító intézkedéseket léptettek életbe, még ma is elképesztően engedékeny. Az orvosilag regisztrált kábitószer-élvező nemcsak bizonyos mennyiségű kábítószer legális kiutalására jogosult hetenként, de azonkívül állami segélyben részesül, nagyjából ugyanolyan jellegű ellátmányban, mint az állami biztosító-intézetek “táppénzes” betege. Csak éppen a drug-táppénzes nem táplálékra, hanem kábítószerre költi az állami apanázst. Mindössze két körülményt kell igazolnia: azt, hogy csakugyan rabja valamilyen kábítószernek, s mint ilyen, állami orvostól kapja drug-adagját, a másik pedig az, hogy lejelentkezett és regisztráltatta magát valamelyik munkaközvetítő hivatalnál, tehát nem munkakerülő, de munkanélküli. Ebben az esetben ez finom megkülönböztetés csakugyan. Hiszen munkanélkülisége egyenes következménye munkakerülésének. Ambíciótól fütött és munkaszerető emberek nem igen folyamodnak kábítószerekhez. A legcsodálatosabb az egész procedúrában az, hogy a kábítószer-élvezőnek nem kötelező kezeltetnie magát, vagyis, óhaja és akarata ellenére az orvos semmiféle gyógy-eljárást nem alkalmazhat. Az orvos ilyes esetben tehát semmi egyebet nem tehet, minthogy ellátja “páciensét” a számára már nélkülözhetetlenné vált kábítószerrel. Felírja a receptet. Annak ellenében aztán a páciens — Angliában állami orvos- és gyógyszerellátás lévén — néhány pennyért megkapja a sarki patikában a .kábítószert. S hogy élnie is legyen miből és hajlék is legyen a feje fölött, hetenként rendre megérkezik az állami csekk. Tehát : állami csekk, állami orvos, állami kábítószer. Valami olyasmi, amit a megértés és engedékenység olvadó-szivü apostolai már Amerikában is sürgetnek egy ideje. Az eredmény? Rohamos számban növekszik Angliában a kábítószerek áldozata. Néhány nappal ezelőtt különös drámáról Írtak a londoni lapok: egy chelseai orvosnak, bizonyos John O’Grady-nak a kálváriájáról. Filmtéma. O’Grady most ötvenhárom éves, éveken keresztül Middlesex megyében volt igen j ólmenő, virágzó praxisa. A tragédia azonban megjelent az életében: felesége rákban megbetegedett, gyógyíthatatlannak diagnosztizálták és az orvos, hogy csökkentse felesége fájdalmait, csaknem megszakítás nélkül morfium-kábulatban tartotta. — Odáig fokozta a morfium-adagolást, hogy végül az asszony — morfium-mérgezésben halt meg. A biróság sokáig vizsgálta az ügyet, számos szakértőt hallgattak meg, mig végül a biróság két esztendei börtönre ítélte az orvost, de az ítélet vérehajtását három évi próbaidőre felfüggesztette. O’Grady Middlesexből Londonba költözött és partnere lett Chelseaban egy állami orvosnak, vagyis felosztották egymás között a körzetet és pacienturát. Megdöbbentő, hogy a londoni kábítószer-élvezők milyen hamar értesültek O’Grady előéletéről, az őt ért tragédiáról, a felfüggesztett ítéletről. Megsejtették, hogy itt kevés ellenállásra találnak: a kábitószerek rabjai elárasztották az állami orvosi várószobát és receptekért nyaggatták az orvost. O’Grady megtört ember volt, se akaratereje, se ellenállása, a kábítószer csap dájába esett emberekkel szemben különösképpen megértő volt — irta a recepteket, nyakló nélkül. Odáig fejlődött a dolog, hogy már éjszaka sem volt nyugta. Jöttek a lakására, dörömböltek az ajtaján, nem nyitott ajtót, telefonon hívták, addig csöngettek, mig végre elgyötörtén és felőrlődve, csak azért, hogy valamelyest nyugta legyen, felirta a recepteket. Reggel már a kapuban várták, délben a rendelő ajtajában, az utcán sem volt szabadulása tőlük, kapu alatt, járdaszélen, hirdetőoszlopnak dőlve, ahol csak érték, ahol csak megrohamozták és körülvették, ott irta a recepteket. A hatóságoknak még mindig nem tűnt fel a dolog: a Daily Mail egyik riportere kapott szimatot és fotóriporterével elbújva napokon át fotografálta az utcán az orvost, amint irta a recepteket. Beszélt a patikusokkal, akik közül egyikmásik ekkor már nem volt hajlandó O’Grady receptet akceptálni, mások azonban igen. minthogy végülis a gyógyszerek kiszolgáltatásából élnek s a benyújtott recepteket az állami hivatal honorálja, kifizeti. A Daily Mail első oldalon hozta a riportot, másnapra átvették a többi lapok is és végül felfigyelt Maudling belügyminiszter, aki aztán egy 1%4-ben hozott törvény alapján élt azzal a jogával, hogy felfüggessze O’Grady orvosi autoritását bizonyos jellegű szerek receptre Írására s ugyanezeknek a szereknek a birtoklásától is. — Egyidejűleg az úgynevezett állami Orvostanács vizsgálatot indított annak felderítésére, hogy vajon nem érkezett-e el az ideje O’Grady eltávolításának a regisztrált orvosok névjegyzékéből. Ez egyenlő a diploma elvesztésével. Úgy tűnik, hogy a veszedelmes kábitószerek terjedésével kapcsolatos elméletek legnagyobb része hamis és félrevezető. Szociológusok készek arra, hogy sajátos társadalmi körülményekkel magyarázzák és indokolják a drugok használatának terjedését. Különösképpen az amerikai társadalom és életforma kapott tőlük hideget és meleget. A jólét társadalma, az “affluent society”, az uborkafára kapaszkodott szülő, aki nagy jódolgában már nem ér rá arra, hogy odafigyeljen a gyermekeire, a túlságos gondtalanság, a villanegyedek kába unalma, egyhangúsága, vagy a technikai világ hideg mechanizáltsága, lélektelensége, az egyetemi campusok unalmas, mesterséges légköre — mindezek a vádlottak padjára kerültek, mint kiváltói, okozói és előidézői a kábitószerek terjedésének. De ha ez és ezek a körülmények szolgálnak csakugyan magyarázatul, akkor mivel indokolják az Angliában is mindinkább fokozódó problémát? A mai angol társadalom materiális jóléte nem hasonlítható az amerikaiéhoz, Anglia nem mechanizált és automatizált még olyan, mértékben, mint Amerika — az angol események fantasztikus választéka és változása hatók az amerikai college-campusok körülményeihez — ha az amerikai suburban-élet unalmas, az angliai nem szükségszerűen az — a diákok nagyrésze hétvégeken, hosszabb vakációkon fölkerekedhet, utazhat autó-stoppal bejárhatja egész Európát — múzeumok, olcsó színházak, kulturesemények fantasztikus válaszéka és változata kínálkozik, az országon belül is tájaknak csodás panorámája, a skót vidéknél, az ir hegyeknél, tavaknál szebbet Európa egyetlen országa sem kínál. A szülők nem dúskálnak a jólétben, nem tagjai a golf kluboknak, nem gyors eredményre koncentráló business-manek: a legnagyobb részük a régi hagyományok alapján élő, istenfélő, családszerető és keményen dolgozó ember. Mi magyarázza akkor itt a kábitószerek terjedését. Amerikában a túlságos jólét? Itt meg a népjólét hiánya? Mit szólnak ehhez a társadalomtudósok? Kezdenek ráeszmélni, hogy a kábítószer-használat fertőző és ragályos, akár a kolera. Kitermelt egy olyan táptalajt, amelyben virulenssé vált — a fiatal, szellemileg és fizikailag kialakulatlan, kiforratlan és ennek következtében nem eléggé ellenálló serdülők esnek elsősorban a virus áldozatául. Ma már világosan látható, hogy a nyugati társadalmak számára mindennél nagyobb veszélyt jelent a kábitószerek kultusza. A szó szoros értelmében egy civilizáció módszeres öngyilkosságához vezethet. Nem kell aggódnia külső ellenségektől. Elintézi önmagát. MÁTYÁS FERENC: SZÜLŐFÖLD ( Holt homoktenger mélyén elmerült tanyaházak, vergődő, szétvert fészkek, elfáradt sirályszárnyak, — hullámverésben úszó kifehérlő csontvázak, rémült, remegő lelkek, többé meg nem találnak. Tanúként már csak bennem őrjöngtök ti hebegve, vicsorog a kor rátok helyeteket keresve. Semmibe veszve, árny csak széthullajtott porszemként szülőföldem is, mint a múzeumban a lepkék. Nevessünk skót vicc Meghal egy skót, s a felesége — ottani szokás szerint — egy hét múlva felállítja a sirkövet. Rajta a neve, születési és halálozási dátuma és az obiigát mondat: “Nyugodj békében.” Közben a közjegyzőnél felbontják a halott végrendeletét, — amelyből kiderül, hogy vagyona nagyrészét az egyházra hagyta. Mit tett az asszony? Elment a kőfaragóhoz és hozzávétetett egy további félmondatot a sírkőre, amelyen most ez olvasható: “Nyugodj békében, amig utánad nem megyek”.
