Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-04-01 / 13. szám
‘ «.oldal________________________________ ______________MAGYAR HÍRÜK)______________________________________Thursday, April 1, 1971 VIGYÁZAT, VESZÉLYES! Irta: HALÁSZ PÉTER Az angol dohány-gyárak is engedtek az egészségügy! hatóságok nyomásának és mostantól kezdve & cigarettákat tartalmazó dobozokon feltüntetik a figyelmeztetést: a cigarettázás káros lehet az egészségre. Az amerikai cigarettás-csomagokon már régen olvasható ez az intelem. Talán a világ egyetlen árucikke ez, amelynek készítője és előállítója ma már — ha nem is egészen jószántából — arra figyelmezteti a nagyközönséget, hogy minden valószínűség szerint jobban jár, ha nem vásárolja meg a gyártmányát. A dohánygyárak nem örülnek ennek a feliratnak, de a szigorúbb intézkedések elkerülése érdekében kiegyeztek ebben, vagyis “élni tudnak vele”, a figyelmeztetés nem rontja az üzletet végzetesen. Az, hogy a cigarettázás “káros lehet az egészségre”, nem éppen uj felfedezés, ha tudományosan alátámasztott statisztikai jelentések nem is láttak napvilágot ártalmáról, de a népnyelv emberemlékezet óta “koporsószeg”-r.ek nevezi. Hátborzongató elnevezés: koporsószeg, mégsem rettentette el tőle azt, akinek kedve telt benne. A dobozra nyomtatott figylmeztetés tehát nem tesz majd sokat a szokás megszüntetésére. Az emberek rengeteg olyan dolgot cselekszenek, ami káros “lehet” az egészségükre. Bíznak abban, hogy “lehet” ugyan, de nem “lesz”. S rengeteg megnyugtató példát tudnak. Mindenkinek volt legalább egy olyan nagybátyja, aki éjjel-nappal megállás nél• kill dohányzott, mégis megélt kilencvenhat esztendőt és akkor is csak azért halt meg, mert pityóká3 állapotában elütötte valami jármű. (Szekér, vagy autó, függően attól, hogy milyen környéken él az öregur.) A cigattázás szokását azért nehéz kigyomlálni, mert beleépült az emberi élet cselekményébe. A cigaretta ma már “játszik”, ugyanúgy, mint valamilyen fontos kellék egy színdarabban. Azt hiszem, Csehov figyelmeztetett rá, mint dramaturgiai szabályra, hogyha egy színmű első felvonásá■- bán a falon egy puska függ, akkor annak a fegyvernek a második felvonásban el kell dördülnie. A cigaretta kellékként szerepel az emberi világban. Ott fekszik az első felvonás asztalán. A második felvonásban rágyújtanak. Majdnem groteszknak tűnik az az intézkedés, amelynek alapján, az angol televízióban évek óta, az amerikaiban pedig újabban; tilos hirdetni a cigarettát. Dehát a filmekben, amelyeket játszanak a televízióban, sokkal eredményesebben hirdetik a cigarettázást, minthogy szervesen beépítik a drámai cselekménybe, részévé teszik az életnek. Hol volt az a hirdetés, amely ellenállhatatlanabbul csábított volna a rágyújtásra, mint Humphrey Eogart csaknem valamennyi filmjében. Amikor a drámai feszültség forrpontra ért, Bogár lassú mozdulattal a zsebébe nyúlt egy cigarettáért, rágyújtott, mélyen leszívta a füstöt — és akkor valami történt. Vagyis a film (szándéktalanul talán) azt ' érzékeltette, hogy az elhaározásban része volt a ’ cigarettának. Segített az elhatározásban, erőt adott hozzá. Villanásnyi filmhirdetések sohsem voltak képesek ilyen szuggesztiv hatásra. Az, hogy Humphrey Bogart légcsőrákban halt meg, szomorú körülmény, de könnyen felejthető, amikor a későéji televizió-müsorok változatlanul hatásos filmjeiben még mindig cigarettázik, mély meggyőződéssel .szinte kihívón. Mintha azt mondaná: — Belehaltam ugyan, de azért jólesik . . . És bár ő ugyan belehalt (ha abba halt bele) de az a másik nagy cigarettás, Jean Gabin, akinek szájasarában minden filmjében, úgy tapadt meg a cigaretta, mintha hozzánőtt volna, őszen és tiszteietreméltóan — máig él és jó egészségnek örvend. Bogartnak megártott (talán) a cigaretta, Gabin-nak nem. A cigarettának a cselekményessége az, ami olyan nehezen kiirthatóvá teszi. Jól játszik. Aki látta a “Halálraitéltek” cimü filmet, sohsem felejtheti el, hogy George Brent és Kay Francis keresztbefektetik cigarettáikat a hamutartóban, a cigaretták végigégnek és a két végighamvadt, egymással összefonódott cigaretta természetesen az ö sorsukat szimbolizálja. Ez tehát a nagy baj a dohánytermékekkel. Jó színészek. Jellemző erejük van. Edward G. Robinson hitelesebb gengszter volt szivarcsutkával a szájában, Orsón Wellesnek sokat segített a pipa Citizen Kané szerepében. A dohányzás alakot kreál, segít a színpadi Írónak is. Hogy irta volna meg Csathó a “Te csak pipálj, Ladányi”-t, ha Ladányi olvasván a Royal College of Physician jelentését, visszaretten a dohányzástól. Vagy képzeljék el Rózsahegyit a pipája nélkül. (Erről jut eszemte, hogy láttam Kálmán bácsi házának a falán egy fényképet, amit egy magyar iró dedikált neki, ezzel a szöveggel: Rózsahegyi Kálmánnak, a legnagyobb magyar pipásnak: Zilahy Lajos.) Szerintem az italról könnyebb volna leszoktatni az emberiséget, mint a dohányzásról, éppen azért, mert az ital — bár szintén drámai kellék — de nem vonzó, éppen ellenkezőleg. Részeg emberrel ronda dolgok történnek a nyílt színen. A kábítószerek pedig, tragikus divatozásuk ellenére sem fognak meggyökeresedni az emberi világban, mert rossz kellékek, hasznavehetetlennek, drámai műfajokban, akár színpadon, akár filmen, csak mint elrettentő példa alkalmazhatók. Oz ital is, a kábítószer is — vagy bénítja az akaratot, vágj* kisiklatja. A cigaretta azonban (sajnos) jói ábrázolható: cselekményt indít. Ezt tudják a dohánygyárosok. Nem nagyon félnek a hirdetési tilalomtól, sem a figyelmeztető szövegtől. Gimnazista koromban jó barátságban voltam Várnai Daniéinak, a kitűnő Írónak és újságírónak a fiával, Péterrel, gyakori vendég voltam Székely Bertalan-utcai lakásukban. Egy napon, megérkezve és Péterrel áthaladja apjának dolgozószobáján, feltűnt, hogy az Íróasztalon nagy, kibontott csomag van: benne tömérdek csomag cigaretta, bridge-blokkok, a Magyar Dohányjövedék jelzésével, ceruzák, ugyancsak a dohányjövedék védjegyével. Péter nevetve elmitette, hogy apja aznap reggel kapta ezt az ajándékcsomagot a dohánygyártól, hálából egy tárcájáért, amely néhány nappal azelőtt jelent meg a Pesti Hírlapban. — Mit irt apád ? — kérdeztem — ódát a cigarettához? — Éppen ellenkezőleg — felelte Péter — azt irta meg apám, hogy hogyan szokik le valaki a cigarettázásról. Ez eléggé meglepőnek hangzott. Éppen ezért, amikor legközelebb találkoztam Várnai Dániellal, megemlítettem neki, hogy láttam a dohánygyár ajándékcsomagját, érdekelne, hogy miről szól a tárca, ami ily hálára indította a dohány jövedéket. Az ősz iró mosolygott, íróasztalából előkeresgélte a kivágott ujságtárcát és átnyújtotta. Ott mingyárt, a szobájában ülve, elolvastam. . A tárcának ez volt a cinve: “Az utolsó cigaretta”. Azzal kezdődött, hogy valakitől, vidám esti társaságban, megkérdik — miután elhárítja a feléjekinált cigarettát, hogy vajon sohsem dohányzót-e? Erre elmeséli a következő történetet: az első világháború alatt orosz hadifogoly volt. Szüntelenül szökésen törte a fejét. Egy bizonyos időszakban rendszeresen az egyik szibériai városka vasútállomása mellé vitték ki őket dolgozni. Ekkor fogamzott meg benne a gondolat: ha megfelelő pillanatban, közvetlenül a vonat bejárása előtt, átvág a síneken, akkor az ott dolgozó civil vasútimunkások közé vegyülve, megkísérelheti az eltűnést. Egy napon elérkezett a döntő pillanat. Távolból már látszott a közelgő vonat mozdonyának füstje. Most kell átvágnia a síneken. De hirtelen cserbenhagyja a bátorsága, meggyávul, feladja a tervet. Az őrök észrevehetik, utánalőnek, megölik. Tehát lemond a szökés tervéről. Ebben a pillanatban azonban az állomás peronján álló egyik utas, átnyújt neki egy cigarettát, ő átveszi, rágyújt. Mélyen leszívja a füstöt. S ebben a pillanatban olyan határozottá válik, a cigaretta olyan magabiztosságot kölcsönöz neki, hogy habozás nélkül átvág a síneken, a vonat berobog, ő elvegyül a munkások között, a másik oldalról felszáll az egyik vagonba és menekülése megkezdődik. — Az a cigareta mentett meg az orosz fogságból — fejezi be visszaemlékezését — és elhatároztam, hogy soha többé nem gyújtok rá. Maradjon meg az a. sorsdöntő cigaretta — életem utolsó cigarettájának. Péternek igaza volt. Apja novellája valóban arról szólt, hogy hogyan mond le valaki a cigarettáról. De a dohányjövedék jól tudta, hogy ez az “utolsó cigaretta” vonzóbb minden elsőnél. Akaratlanul — jó irói erővel — éppen azt bizonyította, amit annyi film, színdarab, novella, azóta is, azelőtt is, hogy — a cigaretta része sorsunknak, életünknek. Ezért nehéz kiirtani az emberi világból Annak ellenére, hogy “káros lehet az egészségre.” HUMOR OKOS RENDŐR A rendőr leállít egy asszonyt, aki szabálytalanul vezet és kiállítja számára a raportot. A nő azt hiszi, hogy segít a helyzeten, ha naiv módon viselkedik, tehát megszólal: — És tessék mondani, mit kell csinálnom ezzel? A türelmetlen rendőr válasza: — Gyűjtse az ilyen cédulákat asszonyom, és ha tiz lesz belőle, kap majd egy kerékpárt. MÜPÁRTOLÓ APA — Az apám nagyon örült, amikor meghallotta, hogy festő vagy! — mondja a lány legújabb udvarlójának. — Ennek igazán örülök. Müpártoló az öreg? — Nem éppen. Viszont a korábbi udvarlóm. boxbajnok volt és az apám félt kidobni .. . ÉRTELMES GYALOGJÁRÓ Egy autó majdnem elüti a gyalogost, és miközben ott robog el mellette és a ruháját súrolja, rákiállt: — Vigyázzon, maga őrült! — Mire vigyázzak? — kérdi flegmán a gyalogjáró. — Csak nem akar visszafelé is erre vezetni ? GONDOLATOK Ne veszekedj növel, ha fáradt vagy, illetve akkor, ha ki vagy pihenve. * * * A többszöri nős ülés a reménység diadala a ta pasztalat felett. * i> <• Az igazán pedáns embert könnyű felismerni. 6 az, aki szóvá teszi, ha a tükörtojás sárgája nincs pontosan a közepén. , * <: Hogy egy -vitában kinek az érvei vannak túlsúlyban, az fogas kérdés. Az érvek súlyát ugyanis együtt mérik le az érvelő súlyával. ❖ $ A süket oroszlán a legkülönb muzsikust is felfalja. * * * Jogosan várod el, hogy- mindenki hozzon áldó-:, zatot a szent ügyért. Rajtad kívül.
