Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-03-18 / 11. szám
Thursday. March 18, 1971 _________________________________MAGYAR HÍRADÓ__________________________________________________7. oldal Az ember és az állat Irta: RUBY A napokban olvastam, hogy lelepleztek egy bandát, aki állatbarátnak adva ki magát, olcsó pénzért kutyákat és macskákat vásárol az Állatvédő Egyesülettől, és azokat eladta a kisérleti intézeteknek. Magam is tanúja voltam, amikor is a szomszédomtól egy év leforgása alatt négy kutyát loptak el, hogy eladják a kisérleti laboratóriumoknak. Köztudomású, hogy az Állatvédő Egyesület, csak napokig tartja a talált, vagy gondozására bízott állatot és ha senki se viszi el, fájdalom mentesen kiirtják. — Ebben a munkájukban az idei szokatlan hideg tél nagyban segített, elintézte szegényeket a hideg. A jéggé fagyott világban, az erdei vadak embertől üldözve, a természettől pusztítva védtelenek voltak. Az újságok írják, hogy a szarvasok, őzek és a fácánok az éhségtől kivánszorogtak az országutakra, segítséget kérve az EMBERTŐL, akitől jobb időkben fejvesztve menekülnek; — tudják, hogy az ember könyörtelen ellenségük. Ilyenkor a rókáknak, sasoknak és varjuknak dinom-dánom lakodalmuk van. Az éhségtől elgyengül szarvassal, őzzel de még a vaddisznóval is a róka könnyen elbánik. A lakoma maradékán a sasok és varjaák lakmároznak. . Újabban, mivel túlságosan elszaporodtak a gazdátlan kutyák és macskák, az Állatvédő Egyesület hívásra csak akkor viszi el a talált állatot, ha a bejelentő darabonként két dollárt fizet az egyesületnek. Valahol olvastam, hogy egy válogatott társaság, alapi tó gyűlésén elhatározta, hogy saját költségén állatvédő otthont létesit, ahol a talált állatot egy évig tartja és csak alapos igazolással adja el a jelentkezőnek. Erre a humánus mozgalomra így cikk-író azt a megjegyzést tette, hogy a gyűlés szereplési vágy és nagyképűségből történt és a gyermek fontosabb, mint az állat. A cikk-irónak ebben igaza volna, de prédikáló kedvében nem gondolt arra, ha egy kitett gyermeket találnak, azonnal felveszik és intézkednek az ártatlan elhelyezéséről. De ha egy vánszorgó kutyát, vagy macskát látnak, részvétlenül mennek el mellette. Annyi fáradságot se vesznek, hogy megmentésükért intézkedjenek. A következő esetnek voltam szemtanúja; Megyek az utcán és az egyik üzlet bejáratánál egy szép nagy fekete kutya feküdt. Kiflimódra összehuzódva, az orrát a hátsólába alá dugva hevert. Gyönyörű állat volt. Csavargástól, éhségtől és a nagy hidegtől megviselve is fényes, selymes volt a szőre. — A gazdája, akit valami módon elvesztett, — szeretettel gondozhatta. Három gyerek jött viháncolva, kiabálva. Meglátták a kutyát és nagyokat rikkantva elkezdték a szerencsétlen állatot rugdosni, azon versenyezve, hogy melyikük rúg rajta nagyobbat. Az állat úgy el volt csigázva, annyi ereje se volt, hogy védekezve, odébb vonszolja magát. Rászólok a gyerekekre: — Miért kínozzátok ezt a szegény állatot ? — Hiszen már döglődik, — felelte az egyik gyerek és megint belerúgott. A kutya egész testében remegve, meg se moccant. Éppen jött egy rendőr és mondom neki, hogy mi van itt. Részvéttel néze az állatot és a szanaszét futó gyerekeket szidva, elővette a revolverét és mivel a kutya az orrát a hátsó lába alá dugta, éppen csak a feje felső része látszott, — a revolverrel pontosan oda célozva, — agyonlőtte. ERZSÉBET A kutya teste görcsbe rándult és megszűnt élni. Felháborodva szóltam a rendőrre: Miért csinálta ezt ? Én magát segítségül hívtam és megöli szegényt! — Irgalomból tettem, — felelte a rendőr. — Látja lady, mennyi ember jön, megy itt. Ránéznek a kínlódó állatra és tovább mennek. Jönnek a kölykök és könnyebb a lelkűknek ha összerugdossák. Talán egy, két napig még elkinlódott volna, de most, hogy megöltem, semmi fájdalmat nem érzett. A rendőrnek igaza volt. De, akaratlanul is végignézni a kegyelemdöfést, — jelen esetben a lelövést, — bizony elködösült a szemem. Az Állatvédő Egyesület nem végezheti el kitűzött céljában azt a munkáját, amelyet megvalósításakor programba vettek. Nemcsak az emberiség szaporodott el, hanem az állatvilág is. Kivéve, a kipusztulás előtt álló egyes fajtát. Idetartozik: Egyetlen luxust engedhetek meg magamnak, hogy megválogathatom a NEKEM MEGFELELŐ barátokat. Lehet az illető koldusszegény, de ha jóindulatú és kulturált, a szivembe zárom. A hencegőt és nagyképüt, egy-kettőre legombolom. Ellenben: Aki az állatot szereti és a lehetőségekhez képest meg is védheti, összes hibáival együtt barátomnak fogadom. Az önző, magát a teremtés koronájának képzelő valaki, rendszerint szívtelen. Az ilyen az állatokhoz is kegyetlen. Ismét egy példával szolgálok: Egy barátnőmmel azért szakítottam, mert nevetve mesélte, hogy a huncut lacibetyár Bandi macskájukkal hogy elbántak. Sárgacsikozott kasztrált kandúr volt, valóságos miniatűr tigris. Nyolc évig lakott a családdal egy new yorki apartmentben. Jó egerésző volt és a kakarucsot is kipusztitotta. Nyolc év után a család ráunt a macskára, holott semmi különös baj nem volt vele. Szobatiszta és egészséges volt de valami szeszély miatt a macskát lerázták a nyakukról és pedig embertelenül. Szóltak a szomszéd fiúnak, egy 14 éves forma kis legénykének, hogy adnak neki egy féldollárt meg az útiköltséget az autóbuszra, ha a macskát meszszire elviszi, legalább is harminc utca távolságra. Bandit ellenkezése dacára is tetették egy dobozba és a fiú elvitte. Négy nap múlva Bandi a család lakása ajtójánál sírva kért bebocsátást. Kinyitják az ajtót és Bandi piszkosan, agyonfáradva, bevánszorgott a lakásba. A család nem hatódott meg a szerencsétlen állat csodálatos visszatérésén, hanem felháborodva tárgyalták, hogy tudott ez a bitang jószág visszajönni? Talán a fiú nem is vitte messzire, de ő bebizonyította, hogy egyik kis bárójával mentek és az 50-utcánál tették le. A család a 80 utcában lakott. Az éhségtől, fáradtságtól padlón «lterülő macskát se vizzel, se étellel meg se kínálva, most már azt az utasítást adták a fiúnak, hogy a vizen túl tegye le valahol. Nem hatódtak meg a szerencsétlen állat hűségétől és nem csodálták a természetadta tájékozó képességét, Bandinak pusztulni kellett. A fiú el is vitte, az East Riveren át Flushingba, ott letette a dobozt a járdaszélére és Bandi többé r.em tért vissza . . . És mindezt kacarázva mesélte a barátnőm. Telefonhívására többé nem válaszoltam és megérteié, hogy vége köztünk a barátságnak, csak azt nem tudja, hogy miért? Állatbarát volt: Churchill is, az Ő kedvenc Ginger macskájával többször lefénypékozték. Roosevelt elnök Fala nevű kutyája világhírű lett. Pat Nixon, mostani elnökünk felesége szürke macskáját, mint mondja nem adná egy világért sem és Kooki nevű kutyája az ágya előtt alszik. John Freeman, Anglia nagykövete Amerikában, kedvenc macskájával lefényképezve mutatta be J magát a közönségnek. Schopenhauer, mondja, “egyetlen barátom van, a poodle kutyám.” El is nevezték a kutyát csupa gúnyból: Schopenhauer asszonyságnak. Jean Jacques Rousseau kutyákkal és macskákkal körülvett székén ülve irta gondolatait. — És a többi, hires emberek és asszonyok akiket helyszűke miatt nem sorolhatok fel, mind állatbarátok voltak. És itt van Dohnányi Ernőné, kedves kollegánk, az Állatvédő Egyesülettől vásárolt hat dollárért egy halálraítélt óriási nagy kutyát, és a Princi nevet adta neki. Princi már kétszer mentette meg Ilonkát a betörőtől és azóta emberszámba veszi és úgy is kezeli a hűséges kutyát. VIDÁM SAROK: AZ A PÉNZ! Azt hiszem, allergiás vagyok. A lexikon szerint az allergia: 'embernél vagy állatnál bizonyos (lélegzéssel, táplálkozással, oltással stb.) a szervezetbe került anyagokkal szemben megnyilvánuló fokozott alkati érzékenység. Tapasztalataim szerint azonban fülön keresztül, hallás utján is lehet valaki allergiás. Mert, ha én azt hallom, hogy “pénz”, azonnal alkatilag érzékeny leszek. Van, aki a szénától náthát kap, én a “pénz” szóra ideges, türelmetlen, veszekedős leszek, az arcomon megfagy a mosoly és az ajkamon elhervad a nóta. Tessék mondani, sulyes ez? Már annyiszor kértem a feleségemet, hivatkozva fokozottabb alkati érzékenységemre, ne ejtse ki előttem azt a szót, hogy “pénz” — ha nem akarja, hogy ideges, türelmetlen és veszekedős legyek. Juszt is mondja. Nincs tekintettel rám. Ha angolul mondják ki előttem, hogy “pénz”: “money” vagy németül: “geld”, akkor aránylag még nyugodt vagyok, csak a bal szemem kezd el hunyorogni. Teljesen nyugodt vagyok viszont, ha ezeket a szavakat hallom: szagosbükköny, hód, tutaj, kemence, hárfa, szelence, kutágas, gorilla, hokkedli. jegenye, nyenyere, túró, cséve, Vecsés, spinét, alkonypir, főkötő, hajcihő, monguz és tatvitorla Ha viszont azt hallom, hogy “pénz”, recsegni kezd valami a fejemben, itt jobb oldalt, fenn, balra, lenn, a torkom kiszárad, a gyomromon nyomást érzek és a füleim majd kiugranak a helyükből. Tessék mondani, súlyos ez ? Őszintén mondom: boldogan élek a feleségemmel, és ha veszekszünk is néha-néha, mindig csak a “pénz” miatt. Emiatt a vacak, négybetiis szó miatt. Hát nem borzasztó? A “szagosbükköny” miatt még sohasem veszekedtünk a feleségemmel. A “tatvitorla” miatt még sohasem akart visszamenni a mamájához. “Vecsés” miatt se. Ha azt mondom neki: nine? hódom — arcizma se rándult. Ha azt mondtam: nem adok jegenyét! — nevetett. Ha azt mondtam: kellene egy kis cséve nekem — az ölébe ültetett és megsimogatta a fejem. Hát kérdem én: miért kell mindig a “pénz”-ről beszélni, amikor annyi szép szó van a magyar nyelvben: bazsarózsa, cink, ügyvédi munkaközösség, szájtáti, hangár, lepke . . . hogy csak néhányat emlitsek . . . — Mi már otthon nem beszélünk a pénzről. — Mi újság, édes? — kérdeztem minap, midőn hazajöttem. — Semmi, drágám — mondta a feleségem. — Holnap be kell fizetnünk a telefont . . . — Fizesd be, édes — mondtam én. — Jó pofa vagy! — mondta a feleségem. — Miből ? Nincs -egy árva harmatcseppem se! . . . — Na, ne viccelj, édes — mondtam én. — Tegnap még volt bazsarózsád! — Tegnap! Hol van az már, drágám! — mondta a feleségem. — Ma rengeteg lepkét kellett kiad(Folytaiás a 9. oldalon.Rucy Erzsébet
