Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-01-07 / 1. szám
Thursday, Jan. 7»' 1971 MAGYAR HÍRADÓ 15. oldal ' SZABÓ LŐRINC Ha élne, most volna hetvenéves e század sajátos erejű, mindnyájunkat felrázó, nagy magyar poétája, Szabó Lőrinc. Akik kortársai voltunk, s nem csupán versközeiből, hanem testközelből is ismertük, a tűnő, múló évekkel megnőve és megerősödve látjuk Szabó Lőrincet. Nem kétséges, hogy fölmagasodásához jelentékenyen hozzájárult az, hogy minden verse és versforditása immár megjelent gyűjteményes kötetekben. Kiadták mindnyájunkat meglepő gondolatgazdag és bátor elemzésit prózáját is. Az a felfogás alakult ki Szabó Lőrincről, hogy kiábrándult lélek, költészete mindenfajta idealizmust, még az erkölcsöt is levedli. Számos verse idézhető ennek a felfogásnak bizonyítására. De az az állítás nyilvánvaló túlzás, hogy Sabó Lőrinc kiábrándultsága nem jelenti azt, hogy eszmények nélküli költő. Verseinek ismerete meggyőzhet mindenkit, hogy hitt és bízott nemzetében, hitt és bízott az életben, mely túlságosan korán faképnél hagyta. De nem akarta ámítani magát, nem akart légvárakat épiteni, csak a valóságot becsülte, az ésszerűt, s annak nagyszerűségét és játékait. Becsülte a szenvedély szépségét, az emberi gyarlóság apró örömeit, s azt, ami a mérlegelés végén tisztán megmaradt, ami végleges, tömény, oszthatatlan, a lényeget. Induló költő korában, amikor általában a költő-elődöktől átvett lírai tételeket variálják a lírikusok, ő bátran mert kétségbeesni saját felismerésein. Ezt a kérdést teszi fel: Kínokkal és kínokra szült anyám, de mondd barátom, ér-e valamit egyik napból a másikba halva lassan megérni s észrevétlen elrahadni? Rettentő kiábrándultság. Valóban csak ennyi az élet, ez a sivár anatómiai valóság, az élet áleázatlan naturalizmusa? Világra jövünk, hogy meghaljunk? Mi az, ami a megsemmisülés előtt értelmet ad az életnek? A fiatal költő ezekkel a kérdésekkel foglalkozik. Miközben Kalibánt biztatja. Pusztítson el minden könyvet az ember körül, elbűvöli a városon éjszaka átzörgő szénásszekér, észreveszi a csiga-bigát, s örül a tó vizén sugárzó napnak. De a pénzt a város vasra veri. Kíméletlenül közli velünk, hogy mi, nagyvárosi lakók, mind rabszolgák vagyunk. Attól fogva folyton folyvást szabadulni akar. Ki a természetbe, a vízhez, a napfénybe, az erdőbe. Eiindul és megkeresi más tájakon a szépet és életre érdemeset, az emberhez méltót. Azonban hiába jár-kél a világban. Osztályrésze csak a magány marad, igaz, hogy a magányban él “egy elhagyott, nagy és szabad álom”, mint a tenger, álmodni hát, ember! Mindegy, hogyan , alakul az élet, s hogyan múlik el, az idő is csak játék. Fél és beteg, s fáradt és önző és zsarnok, igy viliódznak ösztönei és gondolatai. Föl kellett merülnie. Költő volt, aki “az országnak disz, és kincs és haszon, mint a Mátra és a Balaton”, fölfelé kellett vinnie önmagát, hogy íölvihesse olvasóját. A felnőttektől a gyermekekhez fordult, a polgári osztálytól a szegényekhez. Ki ne emlékeznék az “Üdvözült lány” cimii versére? Fölszáll a pesti buszba egy proletárpór, lány és fiú, de érzelmi erővel hirdetik a szerelem erejét, mert boldogok. íme, a befejez őstrófa, Szabó Lőrinc egész világa remeg benne: A vezető rákapcsolt. Megyünk már, Megyünk már, visz a kocsi, szikrázik, morog. Szégyeljem, hogy boldog voltam én is? Nagyobb szégyen, hogy most már nem vagyok! Nézek ki a földre, föl az égre: állati zűrzavar a világ, csillagok csordái és a férgek és mi és ők: egy örök család. Menj gőg. fázom! Nincs mit undorodni! Visz a halál, visz hazafele. S a mindenség üzenete megcsap, mint egy nagy istálló melege. Kisemberekből, apró dolgokból árad a mindenség üzenete, az élet s a világ bennük él — tanítja a költő — valami mindig akad, ami emlékezetesen tiszta és szép. Az emberből kell kiindulni, ez van, emberi gyarlóság, emberi test, vágyak és lehetőségek. Szerelem és szeretet, igen, a két lángoló vágy, s mi az, ami összetart minket? A lelkiismeret, s az igazság hirdetése. Az igazat keresem: azt, aki nem kényszerit, hogy hazudjam neki. Mérd meg te is: birod-e tűrni, hogy legyek egészen az, aki vagyok? Fáradt vagyok, mindig kényelmesebb, Igaz vagyok, mindig félelmesebb, félelmes a feyverem, emberek: mindenre elszánt lelkiismeret. Ez Szabó Lőrinc gondolkodásának lényege, hitvallása. Igazságkereső és igazmondó költő volt, aki csak egyet ismert el maradandónak, maga fölött uralkodónak: a lelkiismeretet. Menekült minden álcától, minden hamisságtól, leleplezett minden képmutatást, álnokságot. Igazi valójában akarta látni az embert, vagyis egy tiszta és szép társadalomért harcolt, melynek majd gerincévé válik a legszebb eszme. Elsősorban magát kívánta szabadnak, de ezzel példát akart mutatni a fölszabadulás számára mindenkinek. Azért tárta föl önmagát oly végtelen alapossággal. Azért volt bűnbánó az egész világ füle hallatára, minden titkának, minden gyarlóságának elmondója. Saját példáján mutatta meg az embereket őszintén teljesen, kristálytiszta könyörtelenséggel. Lírája a legmagasabb rendű magyar lira, őszinte tanulság, amely semmi más tanulsággal nem mérhető össze. Embernevelés, fogalmi tisztaság és az élet teljessége. Ez a költő belátott önmagába, belelátott a magyarságba, “Bennem dolgozott az ország s én fiatalnak éreztem a sorsát” — Írja egyik fellendítő versében. Magas költészet és tisztán érthető, mint Arany János lírája. Ha azt keressük, hogyan épüljünk emberségben gáncstalanul, a lelkiismeret s igazmondás e kivételes költőjéhez nyugodtan fordulhatunk. Szalatnay Rezső Anekdoták Guillaume Dubois francia bíboros-politikus rokokó-udvartartásának egyik belső kamarása közismert és vakmerő tolvaj volt, ami a bíboros: gazdáikozásban átment a kezén, abból vastagon leszedte a sápot. A Dubois-palotában az volt a szokás, hogy év végén, Szilveszter napján, az udvartartás minden tagja a bíboros elé járult, kifejezte szerencsekivánatait, a bíboros pedig gazdagon megajándékozta őket. Az enyveskezii kamarás is évről-évre térdet hajtott gazdája előtt, elrebegte jókívánságait, a bíboros pedig évről-évre változatlan nyugalommal közölte vele: — Te pedig, kedves fiam, azt kapod tőlem ajándékba, amit év közben elloptál! ... ❖ ❖ A múlt század francia politikusa, közéleti jelensége: André Dupin lakásán hivatalos diszebédre készülődtek. Már elmúlt az étkezés kezdetének ideje, ám a vendégek közül két fontos személyiség késett. Látván a házigazda zavarát, egyik meghívott miniszter odalépett hozzá: — Kedves Dupin, úgy vélem, okosabb lenne, ha nem várnánk tovább; hanem hozzálátnánk azebédhez. Dupin fellélegzett. — Nagyon helyes. Annál is inkább, mert ebéd közben könnyen várakozhatunk, mig várakozás közben nehezen tudunk ebédelni... Januári évfordulók FESTETICS GYÖRGY, a keszthelyi Georgikon alapitója születésének 216. évfordulója. PETŐFI SÁNDOR, a legnagyobb magyar költők egyike 148 esztendeje született. REJTŐ JENŐ (P. Howard) iró 28 esztendeje halt meg. ADORJÁN JÁNOS gépészmérnök, a magyar repülés jelentős úttörője születésének 89. évfordulója. ^ ÁBRÁNYI EMIL költő és műfordító 120 esztendeje született. • GOLDMARK KÁROLY zeneszerző, a Sába királynője cimü opera és több más ismert mii alkotója halálának 56. évfordulója. THALY KÁLMÁN költő, történetiró és politikus születésének 132. évfordulója. LYKA KÁROLY művészettörténész 102 esztendeje született. KITTENBERGER KÁLMÁN vadász, Afrikakutató és állatgyiijtő, aki expedicióiról több irodalmi értékű müvet irt, 13 esztendeje halt meg. • APÁTHY ISTVÁN zoológus, a magyar biológia egyik úttörője születésének 108. évfordulója. RUDNAY GYULA Kossuth-dijas festőművész 14 esztendeje halt meg. SZABÓ DEZSŐ iró, publicista halálának 26. évfordulója. VERES PÉTER Kossuth-dijas iró, a magyar próza egyik jelentős egyénisége, 74 esztendeje született. FAZEKAS MIHÁLY költő, botanikus, a Ludas Matyi szerzője, 205 esztendeje született. ISAAC NEWTON angol természettudós és matematikus, a tömegvonzás felfedezője születésének 328. évfordulója. T. S. ELIOT, a huszadik század legnagyobb angol költője és esszéirója 6 éve halt meg. RUDOLPHE KREUTZER, a francia hegedűművészet egyik legnagyobb képviselője 140 esztendeje halt meg. • JEANNE D’ARC, Franciaország nemzeti hőse születésének 559. évfordulója. L. BRAILLE francia tanár, aki a vakok számára feltalálta az Írás és olvasás rendszerét, 162 esztendeje született. • ALBERT CAMUS Nobel-dijas francia regényíró halálának 11. évfordulója.
