Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-03-04 / 9. szám
Thursday, March 4. 1971 MAGYAR HÍRADÓ ____________________________________ H. old*] > Ady és a hamutartók 30-as évek végén, valamelyik tavaszérkezéskor útban voltam Szegedről Pestre. Alig hogy kibontottam a csomagomat, a reggeli újságban állt a híradás: “Meghalt az Édes . . Ady édesanyjáról volt szó. Aki sok-sok évvel, fia halála! után, kisebbik fiát látogatta | meg Erdélyből. A Krisztina- i téri otthonában. Aztán, —mert vasárnap volt — az Érdmindszentről érkezett asszony éppen istentiszteletre indult, amikor a sors kifürkészhetetlen akarata úgy rendelkezett, hogy híressé vált fia után vigye,... Igen, éppen a Déryné szobrával szemben, egyik bérház lépcsőházában. Ahol lecsukódtak szemei. A hir vétele után már dél-Spokane Washington államban fekszik. Kis hely, talán semmiről sem hires, de én ott éltem a szüleimmel tízéves koromtól tizennégyig, négy, az egész világ számára igen emlékezetes évben, 1914 és 18 között, amikor az első világháború tizedelte az emberiséget. Én azonban erről még 1917-ben sem sokat tudtam. Mi, tizenhárom éves fiuk az iskolából a mindig fehér karácsonyokon a környező dombokra szaladtunk fel, ahol ki ilyen, ki olyan szánkókon, .siklókosarakon, sítalpakon csuszkáit. Sőt egyik-másik valósággal repült. Emlészem 1917. december 25-re. Reggel, talán kilenc óra felé St. Aloysius templomához mentünk fel, magunk barkácsolta szánkókkal. És akkor megjelent közöttünk Herbie Rotchford, az iskola büszkesége, osztálytársunk, igeii módos emberek gyereke, égy csodálatosán szép és uj “Flexible Flyer” szánkóval, talán a legjobbal, ami akkor — legalább is számunkra — létezett. Herbie-nek mindig mindenből a legjobbja volt. Életében mindig minden rendezett körülmények között és előre pontosan megtervezett módon történt. Most is — egy héttel tizenharmadik születésnapja után — megkapta “a szánkót”... Bárhogy is igyekeztünk elnyomni az érzést, szétrobbantunk az irigységtől. Szégyel’ tem magam, hiszen én jóban Irta: Iváni Zoltán ben ott voltam a tanfelügyelő ur házában. Ahol bizony szomorú képet láttam. A döbbenet, mely Ady Endre édesanyjának nyomait jelezte a lakásban, ahonnan utolsó Iráni Zolian útjára indult, az a némaság volt, ami akkor engem látogatót fogadott. A hozzátartozók fájdalmát kiméivé, nem jutottam más közelségéhez, mint Szaplonis voltam Herbie-vel. Amikor elkértem a szánkóját — szó nélkül ideadta. A “Flexible Flyer” először velem siklott le a harmincméteres lejtőn. . . Visszakapaszkodtam vele és megköszöntem: Csodálatos volt, Herbie, valósággal repül. Próbáld ki te is ... —Oké, Bing — felelte —, kipróbálom. Herbie meg én egyforma magasak és szinte hajszálra egyforma súlyosak voltunk. — Versenyezzetek! — javasolták a többiek. — Crosby maga csinálta a szánkót, Herbie a legjobb gyártól kapta. Vajon ki győz? ~r— Öt futam döntsön! — mondotta Herbie. —- Öt futam! — mondtam. Kezet ráztunk. Amikor egymás mellé tettük a két szánkót, kitört a nevetés. A csillogó-villogó “Flexible Flyer” mellett az enyém szánalmasan szegényes, ütött-kopott, összeácsolt volt. — Hagyjátok abba! — kiáltott Herbie. — Mindenkinek egyforma az esélye! Elindultunk. Mind az öt futamban én győriem; a “gyári” szánkó felett. Ezen a napon tanultam meg egy életre: a nagy nevek, a nagy márkák utolérhetők és megelőzhetők. Azt hiszem, ezen a napon kezdődött valójában a karrierem ... Bing Crosby czai Éva színésznőhöz, aki fogadta a részvétet kívánókat. Ő fogadott és ő szólt nehány szót. És abban is a lényeget. — Látja, még ez a kis kanári is,. — “Csali” — tegnap óta elnémult. Nem énekel. Hiányzik neki az az asszony, aki ha még csak vendégként is rövid időre volt itt, néha simogatta, néha hozzászólt, nagy-nagy szeretettel. E jelentős, de úgy általában csak emberi epizód emlékével voltam eltelve most, nemrég, Erdélyben. Amikor a régi és kitűnő ujságirókollégám, Szász István megajándékozott Gy. Szabó Béla egyik rézkarcával Ady Endre szülőházáról. A rajz az érmelléki kis szalmafedeles házat mutatja. Ahol évtizedek során semmi nem történt úgy külsőben. De annál több annak értékelésében. Ma ez a ház: muzeum. S ha nem is a legjobb utak vezetnek oda, turistáknak szánt müuttól eltérően — ime, az utóbbi két évtizedben se szeri se száma a látogatóknak. Akik nem kiméivé a fáradtságot, meg akarják nézni az “Ádám hol vagy”, az “Isten balján”, a “Krisztuskereszt az erdőn” szerzőjének bölcsőjét. Amint kezembe forgatom a rézkarcot, felemlítem a költő édesanyjának halálával kapcsolatban tett élményeimet. Kollégám hallgatja megértéssel. Hiszen az Értől—Óceánig nyúló életpályán mindez érthető. A költő édesanyjának halálához is illően. De mert helyismerettel, közvetlen tapasztalatokkal is rendelkezik, emlékezés után, a támadt csendben egyszer csak elmosolyodik. Meglepve és kérdőn nézek rá. — Nem, nem semmi! — Hárítja el magától a feleletet. —De mégis, hogyan? — Erőltetem én. És akkor lassan, úgy minden iró, újságíró sorsában osztozva, lassan feloldódik és beszélni kezd. — Az érdmindszenti kis ház lakói sem voltak kivételek az alól, hogy a világhiresség őket is kissé megváltoztatja. Talán inkább úgy mondhatnék: találékonnyá teszi. — Hogyan ? — Kérdeztem kettőzött figyelemmel. — Hát úgy, hogy a. nagyasszony, az “Édes”, fia halála után ugyancsak feltalálta magát. Legalább is ezt mutatja a ma mái- múzeummá avatott ház utáni kutatásunk. — Nos, miért ? ... És miben? És akkor régi kollégám a tiszteleten túli de emberi egyszerűség őszinteségével felel. — Édesanya volt, úgy egészben, és szenvedéseiben. De lám követte fia által megkívánt vonalat. —Mire érted ? A. sok mindenen túl csak egyre. Hogy amig ő, nagyasszony élt, évek sora múltán minden látogatót eerv hamu— Elképzelheted —, szólt hozzám Ady-kutató és relikviákat követő erdélyi kollégám, hogy ennyi hamutartó amennyivel kedveskedett a nagyasszony, nem is létezhetett. Legfeljebb egy áruháznál. — Mit gondolsz? —Egyszerűen csak annyit, ami a tényeknek megfelel. Az “Édes” — otthonából kimozdulva —, a közeli városban tucatszámra vásárolta a hamutartókat. Hogy legyen kéznél, ha látogatók jönnek. A kép, az emlékezés, a váltott szavak játéka e leleplezésben nem zavarja most a lényeget. A nagyasszony már életétartóval ajándékozott meg. ügy távozóban. — Ez a Bandi kedvenc hamutartója volt. Vigye magával emlékül. És a látogató áhitattal elvitte. ben fia után ment. Mert a híresség, ama bizonyos nagyvilág, elképzelésében igy hatott rá. Olyan szent csalás-féleként. Amelyen senki nem csodálkozhatik. CSILLAGOK VILÁGA: Holdtéiképet rajzolt a szerzetes Az 1743. sorszámú aszteroidák-kisbolygót a Nemzetközi Csillagászati Unió engedélye alapján az 1879-től 1 9 3 5-i g élt Bernhard Schmidtről, a világhírű távcsőkészitőről nevezték el. Schmidt a tárcsőkészitésber. uj utakat keresett, s ma már több száz Schmidt-rendszerü távcső bizonyítja: az uj módszereket meg is találta. A róla elnevezett kisbolygót 1960-ban két holland csillagász, C. J. van Houten és I. van H. Groeneveld fedezte fel. így tették halhatatlanná a távcsőépitő “nagymester” Schmidt nevét. A döntés azért is érdekes, mert kisbolygóknak általában női nevet adtak, vagy nőnemű végződésű főnevek, vagy fogalmak nevét kapták. * * * Mint ismeretes, a csillagközi-intersztelláris teret ritka gázok töltik be, például oxigén, hidrogén, calcium stb. Mi is feltételeztük: előbb-utóbb vizet, helyesebben vizmolekulákat találnak majd az intersztelláris térben, csupán megfelelő műszerek kellenek a felismeréséhez. A feltevés bevált. Az angliai Brightonban tartott csillagászati kongresszuson bejelentették: nemcsak HO(hydroxil,) hanem H20 (viz) molekulák is észlelhetők a világűrben, sőt ammónia és hidrogéncianid is előfordul. ❖ * A múlt évek rakétakisérletei és holdexpediciói alapján a szakemberek érdekes megállapításra l jutottak: mégj.i van gyenge mágneses tere a Holdnak. Ez a megállapítás is a brightoni csillagászati kongresszuson hangzott el. Az alig észlelhető mágneses tér értéke az Oceanus Procellarum keleti partvidékén mindössze 30 gamma. (Egy gamma — 0,00001 gaus.) A Föld mágneses terének értéke a pólusokon például 0,67 gauss. A Hold nehezen érzékelhető mágneses terében természetesen a földi ii'ánytük nem működnek. Az Apollo—14 űrhajó leszállt a Fra Mauro kráter mellett a Maré Imbrium (E- sök Tengere) térségében. Alan B. Shepard, a parancsnok 1961. május 15-én szuborbitális repülést végzett egy Mercury-Redstone rakétával. Ö volt az Egyesült Államok első “ürugrója”. Kilenc évi kihagyás után most újból visszatért a NASA űrhajós keretébe. Egyébként a Fra Mauro kráter kilencvenháromkilométer átmérőjű. Névadója a tizenötödik században élt olasz szerzetes, Fra Mauro, azaz Móric testvér, aki 1457-ben — még a távcső felfedezése előtt! — jól használható holdtérképet rajzolt. Gauser Károly Terjessze lapunkat AZ ELSŐ LECKE
