Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-02-25 / 8. szám
16. oldal MAGYAR HÍRADÓ Thursday, Feb. 25. 1971 <D “Emlékezetes tragédiák, kalandok, bűnügyek és szerelmek.. >®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®©©®®®®©©©®®®®®®®®®® üzlet raktári készletében a maguk holmi-CSIKÓS zakó (Folytatás) Amikor már mindannyian ott voltunk, adott jelre hirtelen közrefogtuk a két embert, és megbilincseltük. Szükséges volt az óvatosság, mert a rendőr meg az éjjeliőr és a többi példája bizonyitotta, hogy mindenre elszánt gengszterekkel állunk szélűiben. A rolót gyorsan lehúztuk, és egy papírdarabra kiirtuk: Leltározás miatt zárva! Koltai, amikor magához tért, követelte, hogy azonnal engedjük szabadon. Megjegyzéseire nem reagáltunk, hanem alaposan végigkutattuk az üzletet. A raktár tele volt készruhával és méteráruval, sokkal többel, az első pillantásra is látszott, mint amennyi — alapos információink szerint — a helybeli kisiparosoknál tett rendeléseik alapján lehetett volna. A pult alól pedig az egyik detektív egy vászonzacskót emelt ki, ebben pisztoly volt tíz darab tölténnyel. — Mondja, Koltai ur, ez után is adót fizet? — kérdeztem tőle a pisztolyra mutatva— Ez nem az enyém. Ezt a pisztolyt találtam — felelte. — Hol találta? — A város szélén, egy gödörben. — És mikor? — Néhány héttel ezelőtt. — Miért nem szolgáltatta be a rendőrségnek? Nem válaszolt, hanem megint fenyegetőzni kezdett, hogy ha nem engedjük azonnal szabadon, nagy kellemetlenségeink lesznek, majd az apósa gondoskodik róla. A két letartóztatottat átszállítottuk a rendőrségre, s igyekeztünk a nyilvánosság elől rejtve csinálni, az após miatt, akinek a személyéről, érdekeltségéről az ügyben bizonytalanságban voltunk még. De a járókelők közül valaki mégis észrevehetett valamit, mert hamarosan végigfutott a városon az esemény hire. És nemsokára megjelent nálunk, rettentően feldúlva, Koltai apósa. Amint belépett, máris felelősségre akart vonni, hogy milyen jogon és alapon vettük őrizetbe a vejét, az ő tudta nélkül. Nem magyarázkodtunk, de kijelentettük, hogy tetteinkért vállaljuk a felelősséget. Másnap megérkezett annak a három legnagyobb üzletnek a tulajdonosa, vezetője, amelyikbe a fegyveres banda az utóbbi időben betört. Nem volt már meglepetés számunkra, hogy mindhárman felismerték az jait. Közöltük ezt a másnap valamivel csendesebb, de még mindig követelőző apóssal. Erre hirtelen összeomlott, jajveszékelt, hogy az egész családját tönkretettük (mármint mi, mert lelepleztük ezt a két bűnözőt), hogy vége a tekintélyének, a karrierjének, a lánya becsületének ... Igaza volt, de erről nem mi tehettünk. Kiderült a nyomozás során, hogy az após valóban ártatlan volt az ügyben, a családja pedig áldozata a két szélhámosnak. Legfeljebb csak azt lehetett felróni az apósnak, hogy összeköttetései, társadalmi helyzete révén kissé túlzott segítséget nyújtott a vejének: egykettőre megszerezte neki a kereskedői engedélyt, az üzlethelyiséget, a kezdő raktári készletet, kis alaptőkét, hitelt abban a városban, ahol maga vezető személyiség volt. Az üzletet most már lezártuk, lepecsételtük, s a két bűnözőt felszállitottuk Budapestre. A pisztolyról a fegyverszakértő megállapitotta: ebből lőttek a két megsebesített személyre, és ebből adták le a gyilkos lövést is. Nem maradt semmi kétség: a sorozatos betöréseknek és a gyilkosságnak tetteseit fogtuk el. Csak még azt nem tudtuk, hogy kiket. A kihallgatások, szembesítések és- a vallomások alapján végzett ellenőrző nyomozások után a következőket derítettük ki: Koltai Géza álnéven Viski Attila tevékenykedett. Szlovákiában született, 1911- ben, középiskolát végzett, Kassán dolgozott mint erdőtisztviselő. A csehszlovák hadseregben hadnagyi rangot kapott. 1938- ban megnősült. A felvidék visszacsatolása után jelentkezett a magyar hadseregben, és ugyancsak hadnagyként szolgált. A visszavonulás során, amikor már a Dunántúlig jutottak, azt mondta Viski a tisztiszolgájának, Bakos Jánosnak, egy felvidéki parasztimnak: maradjanak együtt egy darabig, várják meg valahol, hogyan fordul a világ sora. Idegen iratok voltak Viskinél, erre előre gondolt, csapattestének elhunyt katonáiét általában magához vette: “jó lehet az még valamire”. Kiválasztottak közülük kettőt, így lett Viskiből Koltai, Bakorból Szabó. Az átalakulást egy hasonszőrű katonatársuknál, egy dunántúli nagybirtokos fiánál hajtották végre, aki ismerte az átváltozás okát, és hajlandó volt hozzá segédkezet nyújtani. Amikor ez megtörtént, akkor Bakos kézírásával levelet küldtek Viski feleségének, hogy: “Sajnálattal értesitem a szomorú tényről, miszerint férje, Viski Attila a visszavonulási harcokban elesett, és egy jeltelen sírban eltemettetett...” Bakos szüleinek Viski kézírásával ment a levél: “Szomorúsággal közlöm, hogy bajtársam, Bakos János tizedes a haza védelmében folytatott harcok során, a Tiszántúlon hősi halált halt...” (Megállapítottuk később, hogy Viski Attilát a levél alapján a felesége valóban holtnak tudta, megsiratta, meggyászolta, aztán a “kis árvájával” együtt újból férjhez ment, Viski minderről nem tudott, nem is érdekelte. Bakos Jánost azonban szegény, megrokkant, öreg szülei a biztos halálhír ellenére, valami csodában reménykedve, továbbra is hazavárták.) A Viskiből lett Koltai és a Bakosból lett Szabó ezután egy ideig egy gyümölcsösben dolgozott. Amikor már biztonságban érezték magukat, és megszokták az uj nevüket és múltjukat, bemerészkedtek a városba. Munkára jelentkeztek a Dunántúli Erdészeti Felügyelőségnél, és alkalmazták is őket. Viski-Koltai nemsokára belépett az egyik polgári pártba, társaságba járt, megismerkedett egy lánnyal, udvarolt neki, eljárogatott a lány szüleinek lakására is. Összeköttetései révén már teljesen biztonságban érezte magát. Egy idő múltán úgy gondolta, elérkezett az ideje, hogy tegyen valamit a gyorsabb gazdagodás érdekében. Ebben az időben igen sokan kereskedtek, a fizetőeszköz még az arany és az idegen valuta volt, a kereskedelmi haszonnak igy nem nagyon szabhatták meg a felső határát. Akinek áruja volt, az gyorsan meggazdagodhatott. Szabó-Bakos, az egykori tisztiszolga valamikor, rövid ideig egy ruhaüzletben kifutóskodott, igy az ő “üzleti tapasztalataira” támaszkodva arra gondoltak, ruhaüzletet kellene nyitniuk. Viski-Koltai közben megnősült, elvette azt a lányt, akinek kezdettől fogva udvarolt, s akinek az apja ugyanannak a pártnak, amelyikbe ő is belépett, helyi vezetőségi tagja volt. Apósa segítségével gyorsan megkapta a kereskedői engedélyt, majd két héten belül üzlethelyiséget is szerzett, és máris .megnyitották a ruhaüzletet. Az üzlet kezdetben nem volt tele áruval, ami akadt benne, azt is az após fedezetére kapták, hitelbe. Az após segítette hozzá a vejét egy roncs gépkocsihoz is. Ezt rendbe hozatták, és ezen jártak Budapestre vásárolni. — Egyszer — vallotta Viski-Koltai — egyedül mentem fel Pestre, áruért. Járkáltam az utcákon, nézegettem a kirakatokat, és arra gondoltam, hogy ha csak egyszer annyi ruhát tudnék bevinni az üzletembe, mint amennyit egyik-másik üzletben itt látok, nem volna gondom. Először csak játékosan gondoltam arra, hogy jó volna kiüríteni egy üzletet. Aztán komolyabban forgattam az agyamban. Miért ne? Nem is volna olyan nagy kockázat. (Folytatjuk)
