Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)

1971-02-25 / 8. szám

LONDONI LEVÉL: A PUB Irta: HALÁSZ PÉTER 6. oldal_________________________________________________MAGYAR HÍRADÓ Döbbenthangu cikkre figyelem föl az egyik londoni lapban: Írója azt jelentette (érezhetőn reszketve a felháborodástól) hogy az egyik nagy sorföző-vállalat a pubok régi, ha­gyományos cégtábláit sztender­­dizált és uniformizált hirdetési­táblákra kívánja kicserélni. Mindazokat a pub-okat, amelyek a sőrfőző-vállalat sörét csapol­ják, természetesen ingyen és bérmentve látja el a modern, vi­lágító cégérrel. “Vannak, akik gyűlölik az angol pubokat” je­gyezte meg a cikkíró keserű iró­niával, “gondolom azért, mert a pubok semmiképpen sem illenek abba a giganti­kus méretű és látszólag ellenállhatatlan emberte­­ienitö folyamatba, amely azt célozza, hogy átala­kítsa és elszürkitse az egész világot — mily ke­serű irónia! — éppenséggel az emberiesség csa­lóka jeligéje alatt. Lehetséges, hogy most.az ilyen pub-gyiilölő emberek kerülnek a sörfőzdék élé­re is?” Mi az a “pub”? Meghatározása rém nehéz: ven­dégfogadó. Valójában azonban ennék sokkal több: a hasonlithatatlan és utánozhatatlan angol élet­stílus egyik utolsó menedéke. Egyike? Talán, az utolsó. Ahogyan Anglia közeledik Európa felé és Európa Anglia felé, a szigetország egyéni sajátos­ságai úgy tűnnek el az idők ködében. A tize fos­­szám rendszerre való áttérés sokkal mélyebb és problematikusabb válság-rezdüléseket idéz elő az angol társadalom mélyén, mint azt kívülálló hin­né. A shilliggel, a sixpence-szel, a guinea-vei eltű­nik valami az angol életből, aminek mély történle-A Vatikán legújabb rendelkezése, amelynek értelmében a kardinálisoknak 80 éves korukban nyugalomba kell vonulniuk, valószínűleg megold­ja a Mindszenty-problémát. Mindszentv József, magyar hercegprímás, 79 éves és amikor egy év múlva nyugalomba vonul, feltétlenül uj hercegprí­más kinevezésére kerül a sor és ez a körülmény lehetővé teszi majd a Vatikánnak, hogy többé­­kevésbbé normalizáija kapcsolatait a magyaror­szági kommunista rezsimmel. Hogy Mindszenty ezután elhagyja-e a budapesti amerikai nagy kö­vetség épületét, ez kizárólagosan tőle függ. Amerika déli államaiban a legutóbbi torná­dók halálos áldozatainak száma már közeljár a százhoz. A szakértők szerint a “mély -délen” még ilyen pusztító tornádó-sorozatra nem volt példa. Juliana, holland királynő, magán vagyonából 200,000 dollárt adományozott arra a célra az Egy­házak Világtanácsának, hogy segítse a faji meg­különböztetés ellen harcoló guerilla-cspportokat Dél-Afrikában. Hollandia, Belgium és Luxembourg némely te­rületeiről nemrégiben földrengést jelentettek. Anyagi kár, sebesülés, haláleset, egyik országban sem történt. Egy mexicoi vándorcirkuszból a közelmúltban 20 kígyó szökött meg, közöttük kobrák és óriás­kígyók is voltak. A rendőrség két nap alatt fel­kutatta és visszaállította a szökött kígyókat a cir­kuszba. Megindult a vizsgálat abban az ügyben; miként volt lehetséges, hogy' a National Emergency Cen­ter (Cheyenne Mountain, Colo.) egyik dolgozója a közelmúltban, egy helytelen rejtélyes üzenettel 41 percig tartó nukleáris riadót okozott Ameri­kában ? mi hagyománya volt, ami az angolokat megkü­lönböztette más népektől. Most már elviselik, most már beletörődtek abba, hogy február 15- ödikétől ők is úgy fognak számolni, mint mások, do nem titkolják, hogy úgy érzik; összeesküvés folyt le a hátuk mögött és kész helyzet elé állítot­ták őket. Most már semmit sem tehetnek ellene. De hogy a “pub”-okat is elveszítsék, hogy ven­­degíokadóikaí is uniformizálják, hogy afféle “apák boltjává” süllyesszék, azonos, messziről felismerhető cégtáblákkal, azt a mai angol közép­generáció súlyos megrázkódtatás nélkül aligha viselné el. Hiszen jól tudják már, hogy a dolog többé amugysem az igazi. Túlságosan sok régi, rangos pub hódolt be az idők divatjának és — minden valószínűség. szerint azért, hogy magá­hoz édesgesLó aé ifjúságot — wurlitzer-zenema­­sinát állított az ivó sarkába, amely a pultra-kö­­nyökölö beszélgetést am úgyis eleve lehetetlenné teszi. Mindennek ellenére azért a mai angol pu­bok nagyrésze őrzi egyéniségét, nevében is, jelle­gében is. Amikor betérek a közelemben lévő “Shakespeare feje” elnevezésű pub-ba, hogy meg­­igyak egy pint keserűt, határozottan jobban Íz­lik a s.ör, mintha a pub-öt úgy hívnák, hogy-. . : Minek nevezzem nevén? “Shakespeare feje” — ez a méltó neve egy londoni pub-nak. Vagy az, hogy a “Kidálynő futár”-ja. A “Nyolc Harang”, a “Londoni inas”. $ a többi hasonló. Igazi pubok­­ban még éiettszinü, öreg hordókból csapolják a sört és férfias ételek egész sora rendelhető. Tö­mérdek sajt-féleség, erős, fűszeres kolbász, csí­pős mustárral, marhasült, persze, és állandóan forrón párolog elektromos tálaló-tálcán a shep­­perd’s p!o vagyis juhász-lepény. Ez nem más, mint forró krumplipüré, benne alaposan elkeverve darált marhahús. Jó ízes azonban, laktató, igen olcsó.és jó alátétéi gyanánt szolgál a pint sörhöz, amely déltájban már könnyedén lecsúszik a ki­­szikkadt londoni torkokon. Nők számára sem ti­los a pub természeteden, de azért férfi-atmoszfé­­ráju helyek ezek, tónusaikban dominál az érett­­barna, a réz, a dohányszin. Nem olvastam még pontos statisztikai kimuta­tást arról, hogy hány pub van angliaszerte, de kétségtelen, hogy sokezer. Vannak hires pub-ok ? vidéken, oszlopos, baldachinos ágyakkal, hol házasulandók egy-két évvel esküvőjük előtt le­­ioglalják szobáikat a riászutra, oly hosszú a vá­rakozók listája. Nem is csoda. Ki az, aki nem sze­­rétné riászréjszakáját abban az oszlopos, meirnye­­zetes ágyban tölteni, ahol egyszer, egy viharos téli éjeit Nelson admiráls és Lady Hamilton hált? Ez pedig a Castle-fogadó, Llándófery-ben, ahol mindenki szabadon megtekintheti a vendégköny­vet, benne az admirális és Emma asszony aláírá­sát. Az igazi régi pub-ok mindegyike ‘büszkélked­het valamilyen nevezetességgel. Az együk Dickens •kdevénc tartózkodási helye volt, a másik Dickens nagy kortársáé, Thackeray-é. A pub-ok egy része hihetetlenül régi. A nottinghami “Jeruzsálem! utas”-jhoz címzett pub 1189-ben kapta italmérési engedélyét. A southamptoni “Vörös oroszlány­ban pedig nem kisebb személyiség, mint V. Hen­rik vacsorázott, sörözött társaságával, majd tárt nyugovóra a győzelmes agincourt-i csata után, 1415-ben. De vannak másfajta nevezetességek is. A “Crown and Cushion” nevű famboroughi pub tu­lajdonosa arról hires, hogy sem ö, sem a felesége soha életükben nem ittak egy korty szeszesitalt sem, de tökéletes absztinenciájuk ellenére ven­dégfogadójukban 114-féle whisky közül választ­hatja ki kedvére valót az utas. A “George” nevű pub-nak három olyan szobája van, amelyet viha­ros éjszakákon kísértetek látogatnak. Rendszerint Thursday, Feb. 25, 1971 a kandallón át jutnak a szobákba, lidérezölden imbolyognak, aztán a zárt ablakon át kilibegnek a dorchesteri éjszakába. De a grand-guignol re­kordot minden kétséget kizáróan a Euckingham­­shire-i Colnbrookban lévő “Ostrich” nevű pub vi­szi el, amelynek tulajdonosa a legenda szerint hat­van vendégét gyilkolta meg, olymódon, hogy éjnek időjében a szobájukba hatolt, kidöntötte őket ágyukból és egy csapóajtón át belepottyantottá őket egy nagy tartálynvi égő olajba. Érthető, hogy nyomuk veszett. Valószínű, hogy ennek alapján készült az ötvenes években a hires Fern­­ancol-film, amely egy morbid vígjáték keretében hasonló vendégfogadói viszontagságokról számolt be. Ki az, aki ne hálna szívesen egy efféle ven­dégfogadóban s ne riadna álmából nagyobb ér­deklődéssel a falépcsők recsenéseire megremegve attól, hogy nem a hajdani fogadás szelleme köze­leg-e, mintsem a szomszéd szobában tanyázó por­szívó-ügynökök hangos hetvenkedésére, hogy kö­zülük kinek hány porszívót sikerült elsóznia a nap során? De valójában minden pub-nak van valamilyen különleges motívuma, amelyet persze a futó ven­dég meg nem ismerhet, de ha törzsvendéggé vá­lik, akkor magáénak mondhatja ö is. A suffolki “Királynő feje” nevű pub-ban például állandó ké­szenlétben áll egy borbély, hogy az utasnak — kí­vánalmának megfelelően — haját lenyirja, vagy esetleg megborotválja. A bdidgewater-i Bristol­­pub pedig arról nevezetes, hogy ott kapja a meg­háló vendég reggeli fürdője mellé a világ legna­gyobb fürdőlepedőjét. Belecsavarhatja magát öt­szörösen. Azt kérdezhetné valaki erre, hogy ugyan mi az öröm ebben? A gigantikus fürdőlepedőben, a készenlétben álló borbélymesterben, a kisértet­­járás legendájában, vagy a tömeggyilkos fogadós meséjében, amely — minden valószínűség sze­rint am úgyis csak mese ? A légkör a fontos ben­ne az egyéniség, a különlegesség, vagy ha úgy tetszik: különcködés, amely gyorsan fogyó élet­érzés a mai világban. Beszélni lehet róla, borzon­gani lehet fölötte, vagy nevetni, de mindenesetre szint és eredetiséget jelent. Angliában, de más nyugat-európai nagyvárosokban is hihetetlen gyorsasággal szaporodik a Wimpy nevű étkezde, gyorsansült húsok, szendvicsek kaphatók benne korlátozott választékban. Nem tudnám megmon­dani, hány Wimpy van már Londonban, de egyik a másik után nyílik. Ugyanígy terjed az Angus­­sztékház: csinos, elegáns vacsorázóhelyek, mind­nek ugyanaz az étlapja és minden ételnek min­den Angus-sztékházban azonos íze van. Kora­­ősszel Amszterdamban jártam és amikor a város -közepén az egyik utcában megpillantottam az első Wimpy-t, keserű csalódást éreztem. Ma már az utas nem utazik egyedül — vele utaznak a wim­­pyk és angusűk, uniformizált izéikkel, azonos ét­lapjaikkal, áraikkal, jellegtelenségükkel. Nagyon jól megértem, hogy Anglia félti a pub­­okat. A shilling, a sixpence, a guinea eltűnése után — lassan-lassan már ezek jelentik az utolsó menedéket. A.végső védelmi sáncot. Meddig? Ki tudja? Annak tehát, aki Nelson admirális és Lady Ha­milton hajdani ágyában kívánja tölteni nászéjsza­káját, azt ajánlhatom, hogy re halogassa sokáig házasodási tervét. A szobát mindenesetre máris foglalja le. Az se baj, ha még nincs menyasszo­nya. Menyasszonyt könnyen talál, de a Llando­­very-i Castle vendégfogadóból csak egy van ezen a világon. S talán már az sem sokáig. ANEKDOTA EINSTEIN TÖRTÉNETE Einstein New Yorkba utazott és ebédidőben betért az étkező-kocsiba. Tanulmányozni szerette volna az étlapot, de nem volt nála a1 szemüvege, — mire megkérte a vele egy asztalnál ülő fiatal­embert, hogy olvassa fel részére. A fiatalember mélységes sajnálkozással mondta: — Uram, sajnos én is analfabéta vagyok.

Next

/
Thumbnails
Contents