Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-02-18 / 7. szám
1G. oldal MAGYAR HÍRADÓ............... . ... .________Thursday. Feb. 18: .1971 Borshy Kerekes György emlékezetére AZ ESEMÉNYEK NYOMÁN: A KATOLIKUS BASZKOKRÓL Másodéves teológus volt Szabó László, mikor megismerte a 11 éves Kerekes Gyurkát, a sajókereszturi jegyző unokáját. Szabó László a nyári kéthónapon át a jegyző ur Írnoka volt; a kis unoka pedig a nyári vakációját töltötte nagyapáéknál. A hivatali órák után a minden iránt érdeklődő, barátságos kis Gyurka, szívesen barangolt a sajóparti kisfaluban a pataki papnövendékkel. A tizenegy év korkülönbség mellett is pajtások lettek. Ahogyan a papköltő elbeszélése nyomán emlékezem, megszerette az élénk, gyorseszü kisfiút, Gyurkát, és Gyurka is kedvelte az akkor már a főiskola énekkarának tenor szólitásját és ‘'hírneves” poétáját: Szabó Lacit, — neki “Laci bácsi”. A saj ómenti séták alatt “Laci bácsi” Arany János Toldijáról beszélt kis pajtásának, részeket szavalva belőle, és — persze, saját verseiből is el-elmondott párat. •— Felkeltettem érdeklődését a papi pálya iránt: Hogy mily nemes dolog Isten munkatársának lenni! Pásztorolni népünk lelki életét. S a költészet iránti lelkesedését is tápláltam Petőfi, Arany, Vörösmarthy és Tompa verseivel; tanitottam s oly lelkesülten mondta utánam, hogy mosolyognom kellett. Költő légy, Gyurka, és pap, mint Tompa Mihály, mindkét életpályán széles réte-Irta: Szabóné Lévay Margit gekben vethetsz és arathatsz. — Az leszek, Laci bácsi! Az lett, pap és a költészetben is otthonos. Aztán elvált a két élet útja. Szabó László, zsebében lelkipásztori diplomájával, kilépett a kollégium főkapuján; Kerekes Gyurka viszont belépett rajta. SZABÓNK CÄVAY MARGIT 1907-ben amerikai lelkipásztor lett Szabó László. 1914 nyárutóján kitört az első világháború. S amint tudjuk, az akkor már teológus Kerekes Gyurka is bevonult. Olasz hadifogságba esett. S a fogság keservei alatt eszébe jutott gyermekkori nagypajtása; Laci bác^i, Szabó László. Megtudta, hogy Szabó László Amerikában lelkész; címét is megtudva irt neki, elpanaszolva sorsát, segítségét kérte. Szabó László nagy örömmel vette régi kis pajtása levelét és azonnal válaszolt. Rövidesen küldte a segítséget is: ötven dollárt, Kiss Emil newyorki bankár utján. Nem érdemtelen tudni, hogy Szabó László egész életén át nem tagadta meg az igét: Aki tőled kér, adj néki ;(Mt. 5:42.) Számos levél bizonyítja ezt immár a Sárospataki főiskola Muzeum- Könyvtárában. Mikor 1924- ben B. Kerekes Byörgy New Yorkba érkezett, “Laci bácsi” helyett “Kedves Laci barátom, ifjúi életem pajtása” és “Kedves Gyurka, a régi kisbarát” ölelte át egymást. Mindvégig jóbarátck maradtak. Barátságuk szeretetében pár évvel később én is helyet kaptam a spontán tisztelet jegyében. Kezdettől elismerő je lett toliam Írói értékének. írásaimnak, cikkeimnek szivet nyitott közlésére. Egy-egy cikkem megérkeztét mindig jelezte szemnek is szép kézírásában egy pár meleg szóval: “Hozom ...” És “Szépirodalom” fejeim alatt közölte minden Írásomat. Azonszerint, mikor a Népszava főszerkesztője lett New Yorkban, a vasárnapi lapszámban hozta írásaimat. Azért értékelem eme mondottakat, mivel Borsihy K. György Magyarországon és Amerikában egyaránt a legkiválóbb közírók egyike. Nem múltban, de jelenben, mert irodalmi munkáiban és Ref. Egyesületünkben a köz javára végzett munkásságának eredményeiben szelleme, lelkülete, embersége példaadón örökké él. Igen, amerikai magyarkulturális és egyház-társadalmi életünk egyik legkiválóbb vezér-egyénisége távozott el tőlünk. Tudjuk, voltak ellenségei; de tudjuk azt is, hogy csak a kiválóknak vannak ellenségeik. Azoknak, akik sziklahegyként magasodnak felül minden embergazon, legörgetve értékes magukról az irigykedő salakokat. Mikor egy-egy jó barát, avagy kedves ismertünk a jobb hazába elköltözik, nehéz beleélni magunkat a tudatba, hogy már nincs! Hogy' már nem találkozhatunk vele; nem élvezhetjük mindig nobilis társaságát. Fájó szívvel vesszük tudomásul, hogy üresebb lett életutunk; kevesebb lett megint a jó emberünk. így vagyok Borshy K. György örökre eltávoztávail. Fájlalom hirtelen, örök elmenetelét... Nagyon hosszú időbe kerül, mig megszokom, beletörődve a tudatba, hogy nincs többé. Emlék és Emlékezet lett ő is. Már nem találkozhatom vele többé. De vigasztal hitem tudata, érzelme, hogy az égí-Kik a baszkok, akik a közelmúltban lezajlott burgoszi per révén ismét a világ érdeklődésének előterébe kerültek? A baszkok, ahogyan maguk nevezik magukat: vászkondogoszok vagy euszkáldunák, a Pireneusi hegység északi és déli lejtőin, részben Spanyolországban, részben Franciaországban élő őskori nép, amelynek nyelve semmiféle indoeurópai nép nyelvével nincs rokonságban. Egyes tudósok szerint a finn nyelvvel mutatna némi hasonlatosságot. Ezek szerint, ahogy mondani szokás, szegről-végről nekünk magyaroknak is rokonaink volnának. Az eszkáldunas — ahogy ők magukat nevezik — annyit jelent, mint ember. A franciaországi baszkok vaszkoknak nevezik magukat, ez pedig férfit jelent. Abban a tudósok megegyeznek, hogy a lappokkal együtt Európa legrégibb lakóinak tekinthetők. Tüzes szemű, legtöbbször középtermetű, erőteljes nép. Általában jókedv üek, de lobbanékonyak. Francia közmondás: mérges, mint egy baszk. Szeretik a szép ruhát, a játékot, házaik igen tiszták. Életmódjuk patriarchális: házasodó fiatalok költségeit a közösség, a falu adja össze. A baszkok pontos számát nem lehet tudni, másfél millióra lehet becsülni. Megtizedelte őket a nagy kivándorlás és harcuk, amelyet ezer esztendeje szinte megszakítás nélkül folytatnak szabadságukért a spanyolok ellen, akiket erdaldunáknak, jövevényeknek neveznek. Első harcukat Nagy Károly hadai ellen vívták. Azóta utón találkozik két nemes lélek: Borshy Kerekes György és Szabó László. Az Íróasztalomon van kedves hegyi kékmadaram. Borshy K. Györgytől kaptam. Tudta, hogy kedvencem a kékmadár, azért küldte vigasztaló üzenetét és kézcsókját kedvencemmel. Nézem, könytől fátyolos szemmel, feketegyémánt-szemü kékmadaramat ... Csukott csőrrel, mozdulatlanul áll egy őszi, leveleit lehullajtott gallyén. Aki küldte, az is mozdulatlanná lett. De a lelke égkék felhők között, ragyogó csillag-uton repül, szárnyal az örök boldogság honába. Abba a boldogságba, amit a kékmadár csak szimbolizál, de megadni nem tud. nem szűntek meg követelni autonómiájukat. A spanyol királyt soha nem ismerték el, csak “Biscaya urának” nevezi ék.Egy-két spanyol király meghajolt előttük és “fueros”-okkal, szabadságlevelekkel biztositotta önálló-águkat — papíron. Nem csoda, hogy évszázadok óta elszánt köztársaságpártiak voltak és hogy a spanyol polgárháborúban a a köztársaságiak oldalán ragadtak fegyvert. A köztársasági időkben el is érték évezredes céljukat: megalakult az autonóm baszk tartomány. Ez azonban mindössze nyolc hónapig maradt fenn. Franco tábornok nyomban felszámolta, mihelyt hatalma megszilárdult. A baszkok azóta sem adták fel a küzdelmet, Földjük azonban ma már nem a juhászok. favágók és baszk-sapka készítők hazája, hatalmas ütemben iparosodik, különösen a vegyi, acél, papír, fegyver és gépipar fejlődik hatalmas ütemben. Nagy jelentőségű azonban juhtenyésztése és a halászata is. Harci szervezetük az ETA (Euzkadi ta Arkatasuna — Baszk haza és szabadság), a Franco-rendszer fennállása óta megszakítás nélkül folytatja küzdelmét. Támogatták és támogatják a szervezetet ismert nevű egyéniségek is, mint például Miguel de Ignacio Zuloaga, a festő, akinek képei a madridi Prado diszei. S a baszk papság túlnyomó többsége is. Az előző montserrati apát küzdelme népéért és nyelvéért világszerte nagy visszhangot váltott ki. A baszkok buzgó katolikusok. Hogy egy kis ízelítőt adjunk nyelvükből, közöljük a Miatyánk szövegét: Gure Aita — zeruetan zerana — santu izan bedi zure izena — etor bedi zure erreinua — egin bedi zure naia — zeruen bezela lurrean ere —emaiguzu gaur egun ontako ogia — barka tu gure zorrak — guk ere gure zordunai barkatzen diegun ezkero — eta ez gu tentaldira eramen — banan atera gaitzazu gaitzetik. Amen. Sinkó Ferenc HIRDESSEN LAPUNKBAN NEGYEDI SZABÓ MARGIT ELHALLGATOTT A HEGEDŰ Elhallgatott a hegedű, Beteg a gazdája, Ágya mellett némán pihen Drága muzsikája ... A szív, melyből szakadatlan Folyt a magyar nóta, Égő lázban hamvadozik Hosszú idő óta. Bus dalai ott benn élnek A nemzet szivébe, Kunyhókban és palotákban Fölhangzik zenéje. És ő, a nagy dalos költő, Elhagyottan várja, Mikor száll el dalos lelke Egy szebb, jobb hazába ...
