Magyar Földmivelö, 1913 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1913-04-27 / 9. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 3 Tanácsadó. A bibictojás. A földmivelésügyi miniszter valamennyi törvényhatósághoz körrendeletét intézett, melyben a bibictojás szedését és forgalomba hozatalát szigorúan eltiltja. A kisgazdák figyelmébe. A földmivelésügyi miniszter 50.000 korona hitelt engedélyezett ez évre oly célból, hogy a járási m. kir. állatorvosok bármely időszakban a tényleges szükséghez képest a szegénysorsu kisgazdák állatai lépfene, sercegüszög és sertés-orbánc ellen ingyenesen beoltsák. Ama községek kisgazdái, ahol a csontbetegségek valamelyike évről-évre elő szokott fordulni, a baj orvoslása végett teljes bizalommal keressék fel az illetékes járási, illetve a városi állatorvost. A cserebogarak kőtelező irtását az 1894. évi 12. t.-c. 50. szakasza rendeli el akként, hogy e bogarak megjelenésük alkalmával megfelelő módon pusztitandók. Az irtási módot a földmivelésügyi miniszter 1911 évi 5000 számú körrendeleté irja elő. Tekintettel a cserebogarak nagy kártételeire, a földmivelésügyi miniszter legutóbb kibocsátott körrendeletében ismételten figyelmeztette a hatóságokat, hogy az idén a legszigorúbban ellenőrizzék az irtási munkálatokat és a mulasztást elkövető egyénekkel szemben a törvény erejét haladéktalanul érvényesítsék. Kénes gyufát árulni tilos. A fehér vagy sárga foszforral készített gyujtóáru, tehát az u. n. konyha gyufa árusítása julius elsejétől tilos. Az erre vonatkozó törvény ugyanis ezen a napon lép életbe. A rendőrség értesítette az összes érdekelt kereskedőket, hogy a tilalom ellen vétők 20 koronától 600 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntethetők. A kerületi orvosok és rendőrtisztviselők fogják ellenőrizni a törvény betartását. Egy bolgár kertész levele. A tavasz beálltával mi is megérezzük a balkáni háború pusztítását. Bár nem pusztított nálunk a háború, mégis egész kis telepek uéptelenedtek el szerte az országban a balkáni háború miatt. A bolgár kertésztelepek ezek, melyeknek szorgalmas munkásai maguk keresték fel a háború színhelyét, hogy ott a bolgár becsületért harcoljanak. És némi fogalmat nyerhetünk a háború pusztításáról, ha ezeknek a kis bolgár-telepeknek sorsát vizsgálgaljuk. A háborúból érkezett híradások nyomán ugyanis kiderül, hogy a kis bolgár-telepek fegyverfogható férfiai közül alig egy-kettő maraot életben, a többi ott veszett. Erről szól az a levél is, mely most érkezett Drinápoly alól Falusbattyánba egy öreg bolgár kertészhez, aki hiába várja vissza ifjú munkatársait. Petrovnak hívják a levélíró bolgár legényt és őszszel még ő is a jó magyar földet túrta Falusbattyánban, Most Driná- polyban van fegyver alatt, ha ugyan azóta, mig levele ide ért, ő is nem szaporította a névtelen bolgár hősök végtelen sorát. Petrov ezt irja Drinápoly alól: »Kedves Rokon! Mi nem érezzük magunkat jól, mert itt nagy a hideg, majd megfagyunk, néha éhesek is vagyunk és a törökök már sok testvérünket lelőttek. Nem tudom, mikor kerülök én is sorra, de nem hiszem, hogy még egyszer haza mehessek, pedig nagyon szeretnék még egyszer hazamenni. Otthon lenni, ölel Petrov.« így szól a bolgár kertészlegény levele és az öreg bolgár búsan forgatja kérges tenyere között. A kertésztelepen pedig, ahol kora hajnaltól késő estig túrták a főidet a szorgalmas legények, most csend van és alig látszik kapavágás. Talán nyárára, ha megkötik a békét, jönnek majd uj munkások, mondja az öreg bolgár, addig pihen a föld, a kitünően termő, aranynyal teli magyar föld. A bolgár termést egyelőre learatta a nagy kaszás — a halál. V asárnap. Parádés temetés. — Egy hős apáca. — Hogy is nevezhetik a temetést — parádésnak. Mikor a temetés olyan szomorú. Az elmúlás olyan fájó. Szegénynek, gazdagnak elbucsuzása, bizony nem parádéra való. Mégis van parádés temetés. Mikor a parádét arra késztetik, hogy gyászt, megrázó pompát, fájó bucsuzást fejezzen ki. A katonai hősöket parádéval temetik. Az egyszerű katonának is megadják a katonai parádét. Kivonulnak a bajtársak. A főbb tisztek is. Körülveszik a koporsót. Tompán pereg a dob, mintha a koporsóra hulló rögök dobognának. A trombitának is gyászos a hangja. A puskalövésekben is valami megrázó, valami más erő rejtőzködik. Aki volt már hős katonának a parádés temetésén, az bizony sose’ felejti el ezt a megható végtisztességet. *■ A múltkor, minapába Írtak az újságok egy ilyen parádés temetésről. Hősnek a temetéséről. És az a hős nem volt katona, nem volt bajtárs. Még férfi sem volt. Hős apácának végtisztességén adta meg a katonaság a hősnek, a katonának kijáró gyászpompát. Megható parádét. Budapesten volt ennek a hős apácának a temetése. Egy egyszerű apácának. A milyen a kórházainkban, iskoláinkban, a harctereken, a betegek házaiban ezer számra találhatók. Egyszerű irgalmas nővér, fekete vagy szürke ruhában. Fehér apáca főkötővel. Oldalán lecsüggő kereszttel és olvasóval. Ilyen volt Adél nővér is. Hirtelen halt meg. Egy suhantására a halálnak. Mint a hős szokott a csatatéren, mikor golyótól találva . . . lehanyallik Bevégzi hősi tetteit. Adél nővér 15 éves korában vette fel az apáca ruhát. És beosztották a katona kórházba, ahol tizenkét év óta működött. A fertőzöttek osztályában önfeláldozóan teljesítette emberfeletti és angyaltürelmet, önfeláldozást kívánó rettenetes nehéz munkáját. A 17-ik esztendőben ő is áldozata lett az önfeláldozó munkának. Mig betegeit ápolta angyali gyöngédséggel: nem is sejtette, hogy — a halál őt is magával ragadja. Megrendülve látták a liliom-hullást. A mint virágot szakajszt az élet fájáról a kegyetlen halál. Temetésére kivonult nemcsak a kórház személyzete, de mintegy ötezer főnyi közönség gyűlt össsze a hős apáca koporsója körül. Teljes katonai pompával temették. Áldásos működését kívánta ezzel elismerni a katonai hatóság. A legmagasabb i'angu katonáknak kijáró díszes pompával kisérték utolsó útjára az egyszerű szerzetesnőt. A 44-ik gyalogezred teljes zenekara jelent meg s kivonult a XVI. és XVII-es helyőrségi kórházak
