Magyar Földmivelö, 1913 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1913-04-27 / 9. szám
2 MAGYAR FÖLDMIVELÖ Országos gazdagyülés Kassán. A magyar gazdák minden évben junius hónapban nagy gyűlésre gyülekeznek, amikor megvitatják a magyar mezőgazdaság érdekében felszínre került legfontosabb kérdéseket. Ezek az országos gyűlések immár a külföld előtt is igen nagyjelentőségüek, ha tudjuk azt, hogy ezen nagygyűlés határozatai a »Magyar Gazdaszövetség« kebelébe tartozó mintegy háromszázezer gazda nevében hozatnak. »A Magyar Gazdaszövetség* ezen évi országos gyűlése a folyó évben »Kassa« városában tartatik meg, Darányi Ignácz volt földmivelésügyi miniszterünk elnölete alatt. Ezen országos gazdagyülés meghívói most küldetnek szét a »Magyar Gazdaszövetség« által, mely szövetség élén Bernáth István igazgató, Meskó Pál titkár végzik az idén is ezen különösen érdekesnek ígérkező országos gazdagyülés előmunkálatait. Az egész országban a »Magyar Gazdaszövet- ség«-hez tartozó összes gazdakörök és szövetkezetek vezetői már is erősen készülődnek a kassai gazda nagygyűlésen való részvételre, hogy ott a Rákóczi sírjánál tegyenek arra nézve újabb fogadalmat, hogy a magyar gazdaközönség nem enged jogaiból és elvárja azt, hogy az ország vezetői mindig számoljanak a gazdaközönség érdekeivel. MM wa ätü sm hüí s® mi mt wsi P K K w ^ mi as M M tm M m Szomorú évforduló. A múlt évben az április 14-röl 15-re virradó éjjelen, az Atlanti- oceánon a világ egyik legborzalmasabb hajókatasztrófája történt, amikor az óriás és hatalmas erejű »Titanic« gözös, az amerikai partok közelében, csendes csillagfényes éjszakán összeütközött egy úszó jéghegygyei és közepén kettészakítva, összezuzódva, elmerült a végtelen mélységben. Több mint 1600 ember lelte halálát a hullámsirban és rémület, jajszó hallatszolt át a világon. Azonban a sok sirás, zokogás és kétségbeesett küzdelemből, ezüstcsengésü, csodálatos, kiengesztelő akkord vegyült az éj rémületébe, mert a sülyedő óriáson, a kérlelhetetlen halállal szemben a legnemesebb emberszeretet aratta győzelmét és a fenyegető veszedelem az egyszerű, közönséges emberekből is hősöket teremtett. A hajó valamennyi férfia vetélkedett egymással a hősiességben, önfeláldozásban és szigorú kötelességben és az egybehangzó kiáltás: »Előbb az asszonyokat és gyermekeket kell megmenteni I«, enyhítette és tompította a rettenetes katasztrófa vérfagyasztó borzalmait. A történelem lapjain Smith kapitány neve is arany- betűkkel lesz feljegyezve, aki még akkor is rendületlen nyugalommal a hajóhídon állt, mikor a hullámok már testét nyaldosták és embereivel együtt, egy szent zsoltár, egy utolsó ima éneklése közben, halálát — mint utolsó — a tengerben, a hullámsirban lelte. Éppen most egy éve, hogy e világrenditő, szomorú esemény hire villámgyorsasággal bejárta az egész világot és minden érző ember legmélyebb részvétét keltette és mégis úgy tűnik fel előttünk, mintha a régi legendák pora borítaná, mert a mai tülekedő és gyorsan feledó korban, az események rohamosan követik és felváltják egymást. A múlt takaró árnyai erre a borzalmas eseményre is csakhamar ráborultak és a tenger ismét száz és száz hajót ringat megbízhatatlan hullámain, amelyen sokszor keserű csalódással teli, gonddal terhes, sokszor vidám és gondtalan emberek egyik világrészből a másikba vándorolnak. Társalgó. Átöröklés a leányoknál. — Hát a Mester »Nagyörökség« cimü cikke szerint a lányok is átöröklik az anyák jó tulajdonságát. (Átörökölhetik. Mester.) No akkor ez a nagyörökség teljesen kiveszett-elveszett már az elavasult időben. Elavasult a példaszó is: — Nézd meg az anyját és vedd el a jányát. — Az alma nem esik messze a fájától. — Anyja jánya... és igy tovább. Vannak ugyanis még jó anyák. Egyszerű, munkás, dolgos házi asszonyok. A kik a csendes otthonnak élnek. És boldogok lennének. Csak egyetlen egy boldogtalanságuk van. Hogy leányuk nem boldog. Messze menő vágyakkal teljesen ott keseregnek, panaszkodnak a tűzhelyen. A hol nem jól érzik magukat. Az otthont átoknak tartják és igy tovább. Mit is írjuk Mester ur jobban tudja a többit úgy látszik. Hát csak a’ kérdő vagyok, hol az az örökség. A jó anyák, apák öröksége. A lélekben. A vérben. No hát erre tessék felelni. — Megkíséreljük, itt csak az volt mondva, hogy a leányok is örökölhetik szüleik (tehát apjuk, anyjuk szép lelkének tulajdonságait. Rendszerint öröklik is. Kivételek sokszor vannak. Nagy kivételek. Vagy meglepők. De az örökség, illetőleg öröklési folyamatot konstatálni lehet. Az ám, de hiába van meg az öröklési hajlam a jóra, a lélek szépségeire — ha ezt az úgynevezett dispoziciót, hajlandóságot a más, az egészen más körülmények, befolyások, a környezetnek (anyának, apának, falunak, barátnőknek, moziknak) és más ezer élettarkaságok, tényezők nemcsak nem fejlesztik, de egészen más irányba terelik, hajlítják. Akár a virágot a más, különféle talajok, éghajlatok, időjárás és igy tovább, egészen máskép fejleszthetik. Újra csak a világositó példákhoz, esetekhez fordulunk. Liza leánynak az anyja hires, kitűnő gazdasz- szony. így nevelték. Ezt a tulajdonságot örökölte ő anyjától. Az otthon szeretetét. Az anya, már mint a Liza leánynak anyja — át is örökölte. De már maga Lizike módosabb körülmények között nő. Az édes anyjának szeme fénye. Félti. Már jól meg nőtt és még nem engedik semmi komolyabb munkára A mama odaviszi az ágyhoz kávéját. És igy tovább. Persze, hogy Lizikének a háziasszonykodásra való hajlama nem csak hogy más hajlamokra lesz hajla- matos, de éppen ellenkezője lesz az anyjának. A ki már az otthont nem becsüli. Mert unja. A ki megmosolyogja a gyermekded hitét, hogy mindenütt jó, de legjobb otthon. Hanem igy fogja fel az otthont, hogy mindenütt jó. Csak otthon rossz. Unalmas. No majd niegyünk tovább a dolgokkal. Mester. A legkisebb baj. — Mondja csak, kedves barátom, miért vett magának oly kis nőt, kérdezi valaki ismerősétől, ki nem rég nősült. Ez mosolyogva felelte : — Ennek oka az, mert mindig a legkisebb rosszat kell választani.
