Magyar Földmivelö, 1913 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1913-09-28 / 22. szám
2 MAGYAR FÖLDMIVELÖ baját. Hiszen ezeknek a bankoknak, a hitelszövetkezeteknek élén a földmivelő nép sorából való sorsosok, odavalósiak, falubeliek állanak, akik úgyszólván ugyanazon kenyeren- són élnek. A hitelszövetkezetek, miként a legnehezebb időkben a nép legigazabb barátjának, segítőinek bizonyultak: úgy ezután sem fogja őket elhagyni. Mikor bizony a már átélt bajok után még terhesebb csapások omlanak a nép vállaira. Pár száz millió korona van most is kihelyezve a földmivelő népnél. A lendület, mely ezt az erőt megbirta — nőni fog. Kell hogy nőjjön. A bizalom, a hit fogja növeszteni: Ehhez a növekedéshez, erőszaporodáshoz azonban okvetlenül szükséges, hogy a gazda és földmivelő nép pénzkészletét, még a bankokban levőket is — e hitelszövetkezeteknek vigyék gyümölcsözés céljából. Nemcsak biztos mentsvárat talál ott á maga tőkéjének a gazda, de segiti ember? társát, gazdatársát a nélkül, hogy a magáéből valamit feláldozna. í Ez pedig nemcsak szép, nemes gondolat, de cselekedet is. Emberül állja meg a gazda nép, a föld- mives osztály a helyét akkor is, mikor a maga, az egymáson való segitség idejének itt a tizenkettedik órája. B G Az Északkeleti Vármegyei Szövetkezetek Szövetsége Nagybányán tartotta meg évi rendes közgyűlését a Lendvay-szinházban. A közgyűlésen 78 szövetkezet 144 taggal képviseltette magát. Jelen voltak azonkívül: György Endre elnök, báró Korányi Frigyes vezérigazgató, az Orsz. Közp. Hitelszövetkezet képviseletében. Kovács Sándor igazgató, ugyancsak az Orsz. Központ részéről, Makray Dezső Nagybánya város polgármestere, Márkus Béla ellenőr, Hofbauer Ignác, a Szövetség titkára és 8 intéző-bizottsági tag. A jelenvoltak a közgyűlés megnyitása előtt a »Him- nust« énekelték el. Azután György Endre a szövetkezetek feladatáról beszélt s üdvözölte Korányi Frigyes bárót. Megnyitotta a közgyűlést. A jegyzőkönyvi hitelesítők után titkár olvasta fel a múlt évi mükör désre vonatkozó jelentést. Bármily nehéz volt is a Szövetségre az elmúlt év működése, még sem volt meddő. Ott volt mindenütt, ahol a Szövetség tagjainak érdekeit kellett vagy védeni, vagy elősegíteni. A felolvasások sorában első volt Básti László g. k. lelkész, aki a »Szövetkezetek altruizmusáéról beszélt igen meggyőző és logikus következtetésekkel. Fe- renczy János szatmári iró »Bus az idő, bus az ország maga is« címen irt felolvasását a Szövetség titkára olvasta föl. Ezután egy fiatal pap, a királyházai plébános lépett elő s tartott egy minden izében remek s nagy hatást keltett szabad előadást. Igen komoly vita indult meg e beszéd után az Orsz. Központtal szemben kifejezett óhajtások tekintetében. A vitát Széli György ev. ref. esperes vezette be tartalmas beszéd kíséretében. Csakhamar báró Korányi Frigyes vezérigazgató válaszolt a felvetett kívánságokra. A közgyűlés elejétől végig rendkívül figyelmes volt a különben is nagy szimpátiát keltő báró iránt s minden alkalmat megragadott szeretetteljes rokonszen- vének megnyilvánitására. Végül néhány indítvány tárgyaltatott ; ezek végeztével elnök a közgyűlést bezárta. Huszár-vágás. Beszél az öreg huszár a régi idókról. Háborúkról, rohamokról és rettenetes győzelmekről. — Nem is lesz Érópában békesség addig... — Meddig huszár uram, kérdezik kíváncsian a jámbor hallgatók. — Meddig, meddig, dünnyög az öreg huszár. — Hát addig la, mig egy huszárváqással meg nem oldják a Balkánt.' — Uhm ... vonogatják a vál- lukat az emberek. — Mit vonogatjátok a váltatokat ? Mit ? Megmondotta világverő Napoleon, hogy adjatok magyar huszárokat és meghódítom az világot. — Mi a Balkán'? A magyar huszárnak egy fölöstökre való. Egy huszárvágás — és nincs a Balkán. Háromezer műláb kerestetik. Lent a balkáni darázsfészekben még itt-ott ropognak a puskák, újabb és újabb összeütközésekről ad hirt a táviró, de egyszer csak vége lesz ennek is. Elül a vészmadár, szétoszlik a puskapor felleg és kisüt a napfény, — béke lesz. Csend fog borulni a hangos csatamezők fölé s a nagyvilág egy-kettóre elfelejti a véres harcok áldozatait. Hiszen már most is unják az emberek a háborús híreket, amelyekkel torkig lettek egy esztendő alatt. Csak csonka karok és falábak lesznek emlékei a testvérnépek nagy harcának. Kopogó falábak, melyekből annyi fog kelleni a csonka hősök számára, hogy árlejtést kell kiírni szállításukra. Furcsán hangzik ugyan, de tény és valóság. Elszomorító valóság, amelynek Írásos bizonyítéka mostanában jelent meg a »Frankfurter Zeitung« cimü előkelő német újságban. Az újság a következő hirdetést közli: — Körűikéiül 3000 műlábra árlejtést hirdet egy hadviselő állam kormánya. — Ajánlatok csakis olyan cégektől, akik a mennyiséget szállítani tudják, Mauch Bichárd dr. Köln, címére kéretnek. Háromezer müláb, amelyre árlejtést hirdetnek, akárcsak a hadsereg számára szállítandó zabra, vagy szalonnára. Háromezer merev, kopogó faláb, amely ugyanannyi csonka harcosnak a lábát fogja helyettesíteni, amelyek mindegyikét a süvítő ágyúgolyó hordta el, vagy a puskák acélgolyója roncsolta szét a véres balkáni csatamezőkön. Ez a háború igazi borzalma ... Nem adó, hanem szedő. Találkozik a földbirtokos egyik ismerősével a megye székvárosában. — Hová megy, bátyám ? — kérdi az. — Ide ni, ebbe a nagy házba I — mondja a földbirtokos az adóhivatalra mutatva. — Tehát az adóhivatalba ? — Nem adó, hanem szedőhivatal az, öcsém, — igazította ki a földbirtokos — mert sohasem adott az semmit, ellenben mindig elszedi, a mit lehet.
