Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-03-17 / 11. szám
2 MAGYAR FÖLDMIVELÖ Olcsóbb lesz a pénz. A pénzpiacon a várva várt esemény végre bekövetkezett: az Angol Bank — londoni távirat szerint — 40/0-ról 31/2%'ra csökkentette a rátát. Az Angol Bank rátamérséklete után bizonyosra vehetők, hogy a Német Birodalmi Bank és utána az Osztrák Magyar Bank is lefogja szállítani a kamatlábat. * Drágább lesz a vasút. Május 1-től a személyszállítás a Mávnál tetemesen megdrágul. Március 1-én hirdették ki erre vonatkozólag a végleges megállapítást, vagyis 2 hóval az életbeléptetés előtt. A szomszédos forgalomban emelés egyáltalán nem, vagy csak nagyon kis mértékben fog történni, mig a közepes távolságoknál 10—15 százalék, a legtávolabbi viszonylatokban pedig 30—50 százalék emelés van tervbe véve. Az emelés nagyobb mérvű lesz a gyorsvonatoknál, mint a személyvonatoknál és túlnyomó részben az I. és II. osztályra fog szorítkozni. A tarifaemelés a III. osztályt csak kis mértékben érinti. Tervbe, van véve a gyorsvonatu III. osztály életbe léptetése is, de egyelőre csak egyes vonalokon. A bérletjegy-rendszert kibővítik, de az árak itt is emelkednek úgy, hogy a kereskedelmi utazók bérletjegyei drágábbak lesznek. A magyar népifjuság. Mig a politikai világban izzó harc folyik a katonaság kérdésében: addig talán nem is vetnek ügyet arra, hogy mily veszedelem fenyegeti éppen a katonaságot, a haza legközvetlenebb véderejét, a magyar népifjuság megfogyásában, elgyengülésében. Pedig azt hisszük, el lehet ott az egységes nyelv, önthetik derüre-borura a legcsalafintosabb ágyukat, ha egyszer csak arra ébrednek fel, hogy mikor már csakugyan sorozni kellene... nincs kit. Mert a magyar népifjuság java része nincs itthon. Akik pedig itthon maradtak, satnya ivadékká váltak. Napról-napra beszélünk, írunk a kivándorlásról. Most pl. Szatmár vármegyében újra felütötte fejét. Ezt a főispáni figyelmeztető szó is igazolja, hányán hagyják itt a hazát a munkabíró magyar népifjuságból ? Fájdalommal kell ugyanis tapasztalni, hogy a fiatalságba is beleütött a tengeren túlra való vándorlás nyavalyája. Tehát azokba, kik talán még meg sem próbálták, mint lehet élni e hazában. Akik még itthon szembe sem szálltak az élet harcával. Tehát minden csalódás nélkül ott az idegenben veszik fel majd a kenyérrel való harcot, hogy talán az első összecsapásnál megsemmisülve hulljanak el. És igy soha többé vissza ne jöjjenek. Maga a nagy nemzeti vérvesztés is fájdalmas érzést kelt a hazafias szivekben. De meg kell döbbenni azon, hogy a magyar népifjuság úgyszólván meggyökerezetlenül tépi ki magát az anyaföldből. Felületes benyomások alapján hagyja itt a mezőket, a barázdákat, a szülei tűzhelyeket. Nincs se kedve, se’ komoly szándéka uj tűzhelyeket alapítani. A föld szeretete, a falu iránt való természetes vonzalma kihalt szivükből, még mielőtt megismerné az életet. Mit csinálnak iskoláink, melyekre annyit áldozunk ? Modern, uj ismeretekkel tömik meg a magyar népifjuság koponyáját ? Hát nem tudnak beférkőzni a gyermek, az ifjú szivébe, hogy ott a honszeretet és a nemzet iránt való kötelesség érzetét kiirthatlanná tegyék? Mire valók hát a gazdasági ismétlők, ha nem bírják megtartani a hazának az aranyifjuságot, melynek erőssé, életrevaló tevésén kellene működniök. Nem akarunk mi keserű cseppeket önteni a tanítóság anélkül is ürömmel telt poharába. De úgy látjuk, vesszük észre, hogy maga az iskola — kétségtelen nehéz viszonyaink közt nem elegendő már arra, hogy a magyar népifjuság az életbe kilépvén, saját lábán megtudjon állani. És megtudja őrizni azt a nagy nemzeti tudatot, hogy ő nemzetének tagja, kinek joga, de kötelessége is van a haza iránt. Amint a magyar népifjuság kilép az iskolából, ott kell állaniok és fogadniok őket az ifjúsági egyleteknek. Ez egyletek munkája legyen megtartani a hazának az ifjúságot és megmenteni őket vallás ben, erőben, életkedvben és nemességben. Ifjúsági egyleteket azért minden iskola mellett! De még az ifjúsági egyletekkel se elégedjünk meg. Ez egyletekből aztán, vegyék a maga körébe azonnal a magyar népifjuságot a gazdakörök. Meggyőződésünk, hogy a csak ily összetett, egybekapcsolt társadalmi munkával fogunk adni a hazának valláserkölcsös, erőbenteljes, nemzeti életre termett és hivatott ifjúságot. Erre a munkára azonban békesség kell. Erős nemzeti érzés, szilárd nemzeti tudat, igaz közös teherviselés. Ha ez megleszen, csak akkor fognak érni valamit az ágyuk, és maga a katonaság is. Pedagógus. Forradalom után. Mondják, hogy a király ennek a magyar adomának tud szivéből nevetni legjobban. A mikor 1857-ben, még mint császár, másodszor járta be (ezúttal fiatal feleségével) a pacifikáit szegény Magyar- országot (ennek a történetét is jó volna már összeszedni). Hadik gróf alezredest bízta meg, hogy utazását rendezze. Az alezredes, a ki különben jó magyar volt, lelkiismeretesen vette a kényes megbízást. A megállapított útvonalon mindenütt megelőzte egy-két nappal a fejedelmet és mindenről tájékozódott. Bizony olykor szénaüléses parasztkocsin is utazott, mivel akkor kevés volt még a vasút, úri kocsi pedig ritkán akadt. Az urak még szanaszét voltak. A Hortobágy szélén valahol egy kis magyar faluban forsponttal vitették odább. Az előparancsolt szegény parasztember ütött-kopott szénaüléses kocsival állott elő. A tábornok, a ki a környezettel németül beszélt beleült és kidöcőgtek. Rettenetes rossz volt az ut. (Különben azóta se javult.) A kocsi majd kirázta a lelkét. A mikor már nem bírta tovább, mégis megmordult: — Hallja kend, kocsis. Nem tudná kend megigazítani ezt az ülést? Majd kiszakad a lelkem a testemből. Üssön bele a ... A kocsis bambán nézett hátra. — Nini, hát magyar ember az ur ? Miért nem tetszett azt mindjárt megmondani! — Hiszen mindegy az I — Már hogy volna mindegy, a, mikor én az ülést német alá csináltam. No tessék csak egy kicsit leszállani. A tábornok leszállóit és a kocsis most már magyar ember alá igazította az ülést. Akárha csak hajón utazott volna tovább a fejedelem szállás-csinálója.
