Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-03-17 / 11. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 3 ■ ■ VASÁRNAP. ■ ■ Az agg honvéd fohásza. Márrius 15-ikén. Hányán vagytok még ősz bajtársak, Kik e hon földén botorkáltok Ingó lábbal, gyámbottal kézben, Mely fegyvert forgatott merészen Hat évtizeddel már elébb — A szabadságnak fegyverét ?! A magyar nemtő nemsokára A legvégső honvéd sírjára Lép, kialudt szövétnekével, De égbe száll tekintetével, Mondván: »Honvéd, ott a helyed! Enyém meg itt! Sírod felett! A honszerelem élő szobra Leszek, mig magyar lesz e honba’, Mig a szivekben él emléked E földön, addig én is élek. Él Magyarország, élsz magyar, Addig felejtés nem takar . .. A századok pihenni térnek. Halnak, születnek nemzedékek; Fegyvert emelve faj, faj ellen — E gyilkos, hosszú küzdelemben Csak egy tarthat fenn tégedet, Magyar... a hazaszeretet. Törhet rád ellen nyíltan, lesbül, Vérezhet tested ezer sebtül; Ha haldokolsz már, sőt a sírba Döntött gyászhired, addig, mig a Tengyilkod szivén nem talált, Addig ne féljed a halált. De amidőn már szived vére Nem forr fel a haza nevére, Mivelhogy annak minden cseppjét, Hazát felejtve, szétfrecscsentéd, Akkor véged van, oh magyar! Már élve is sirhant takar!...« Őrszellemünk! Oh, égi nemtőnk! Te látod utunkon a lejtőt. Ki annyi vészben óvtad, védted, Kérünk, ne hagyd magára néped. Jöjj oltalmára, állj elé. Ha siklanék örvény felé. Leheld belé az ősök lelkét, Kik e szent földet megszerezték. Hogy végtelen időkig szállna Át unokákról, unokákra... Itt van a föld, Még a mienk. Téréin ajkunk zenéje cseng. Mit ősapáink megszereztek, Gazdája van minden teleknek, Mienk e hon rónája, halma, Isten egével betakarva. Mi kell tehát? Mi kéne még?... Hogy áldást küldjön rá az Ég. Hogy aki keblén nyeri tápját, Ne mint élősdi fúrja csápját Testébe... hanem fia légyen, Szerető fia lágy ölében, Ki anyjáért, ha éri vész, Vérét, éltét áldozni kész!... Szállj hozzánk, oh lelke az Urnák, Meddig e hon határi nyúlnak Északnyugatra, délkeletre, Gyújts minden szivet szeretetre, Hogy óva, féltve a hazát, Testvér, testvért öleljen át! , Ács Ferenc. 1848 március 15. Sok sötét lapja van a magyar történelemnek. Sok szenvedést, nyomort, megpróbáltatást élt már keresztül a magyar nemzet. Hála, örök hála érte az isteni Gondviselésnek, hogy átélte. Valóban meg- bünhödte már e nép a múltat s jövendőt. Volt a magyar nemzetnek örömben is része. Mikor egy szív s egy lélek volt az egész ország magyar népe; mikor egy szent eszme győzelmének tudatában a szebb, s boldogabb jövő elérkezésének reményében lázasan dobbant meg minden magyar szív s egy volt az érzés, egy volt a gondolat... Ekkor Kárpátoktól le egészen a kék Adriáig egy hang, az örömmámorban úszó ezer éves nemzet hatalmas hangja hirdette, hogy él magyar s áll Buda rendületlenül. A magyar nemzet egy ilyen testté s lélekké alakult 1848 március 15.-én, E napon a szent szabadság gyújtó lángjától hevítve, lázasan dobbant meg minden honfi kebel; megdobbant az ország szive, a haza fővárosa Pest is. Kossuth Lajos hatalmas, megnyerő beszéde az országban mindenfelé élénk viszhangot, óriási lelkesedést keltett. Már a március 13-iki bécsi forradalom hire magával ragadta, fellelkesitette az amúgy is lobbanékony magyar ifjúságot. Március 15.-ének reggelén Budapesten a Pilvax kávéhábban az ifjúság kibontotta a nemzeti zászlót és Petőfi Sándor s Jókai Mór vezetése alatt a »szabadság, egyenlőség, testvériség« jelszavával csatlakozásra szólította fel az egyetemi polgárságot. Petőfi elszavalta a »Talpra magyar«-!, Jókai felolvasta a nevezetes 12 pontban, hogy mit kíván a magyar nemzet. A nagyszámú s folyton növekedő közönség mindkettőt óriási lelkesedéssel fogadta. Az egyetemtől a növekedő emberáradat a Landerer-féle könyvnyomtató műhelyhez vonult. Itt Jókai, Petőfi, Vidacs és Vasvári lefoglalták a nép nevében a sajtót s azon sok ezer példányban kinyomtatták Petőfi »Talpra magyar«-ját és a nemzet által kívánt 12 pontot, melyeket a lelkes közönség óriási éljenzése között osztottak szét. Ezek voltak a fölszabadított magyar sajtó első termékei. Délután népgyülést tartottak a Nemzeti Muzeum előtt. Itt Petőfi ismét elszavalta a »Talpra magyar«-t. Ezután a lelkes közönség a városháza elé vonult, hol a tanács és a képviselő-testület elfogadta a 12 pontot s a polgármester aláírta az országgyűlés elé terjesztendő kérelmet. Ugyanekkor megalakult a »közcsendi bizottság« s ez gondoskodott a nemzetőrség szervezéséről. Este felé a nép Budára, a helytartó tanácshoz ment át s követelte a cenzúra eltörlését és a fogházban ártatlanul szenvedő Táncsics Mihály iró szabadon bocsátását s ez nyomban meg is történt. Este a Nemzeti Színházban ingyenes előadás volt,
