Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-01-14 / 2. szám
XV. évfolyam. Szatmár, 1912 január 14. 2-ik szám. Az erős asszony lelke a háznak. Összetartó kapcsa. Lélek- elenléte van a legrémületesebb, legveszedelmesebb időben. Szelíd galamb, mely szájában mindig a békesség olajágát tartja. Csudás kezű angyal az erős és mégis szelíd asszony. Aki láthatatlan módon táplálja és tartja fenn családját még akkor is, mikor a világ azt hiszi, hogy közöttük-mögöttük leégett minden, de minden. A magyar történelem lapjai arról tanúskodnak, hogy a magyar asszony erős lelkű asszony volt mindenkor. A nemzet zivataros idejében ezek az erős asszonyok tartották a lelket itthon- otthon a nemzetben. A bátor, a kenyérkereső férfi elment a csatákba. Török, tatár és más ellenségek verésére. Az erős lelkű asszony otthon maradt. Karjaival őrizte a tűzhelyet. Okos értelmével, szive melegével nevelte gyermekeit. Sőt bámulatos. Vezette a gazdaságot. Sokszor gondosabban, takarékosabban, mint férje ura. Elsárgult, régi írások csudás dolgokat beszélnek a magyar asszony erős leikéről, lélekjelenlétéről, okosságáról. Most is kezeim közt van egy néhány ilyen elsárgult levélnek másolata. A mi „feminista“, női jogokért kiabáló korunkban olyan jól eső örömmel olvashatjuk ezeket a sorokat. Hűséges tanúi ezek az írások annak a kornak, melynek erős lelkű magyar asszonyok voltak a lelkei, az otthonnak igazi hősei. Egy Zrínyi Ilona, Barkóczy Borbála, egy Fiát Zsófia, Révay Ferencné, egy Lorántffy Zsuzsánna, de mit is említsek én egyes neveket? Mint a hogyan az ég meg van rakva csillagokkal: tele van a történelem erős asszonyokkal. Mint a hogyan a mező tele van szórva virágokkal: úgy voltak megrakva csak a közel múltakban is a magyar tűzhelyek, családok erős lelkű asszonyokkal. Eent a főúri körökben éppen, úgy, mint lent a nép nagy tömegében. Azok a levelek, melyeket ezek az erős lelkű asszonyok a táborban, fogságban s általán a távolban levő uroknak Írtak, csudás színben tüntetik fel a magyar nőt. Lelkünk sóvárogva száll a múltba a sivár, a kényes, e nyavalyás jelen borongós képeitől. Történjék bármi: a magyar asszony nem esik kétségbe. Folytatja a gazdaságot. Lelke marad a háznak. Neveli gyermekeit. Egész életét, nappalait és éjjeleit oda teszi a család szentelt oltárára. Híven esküjéhez, mikor az oltárra helyezte ifjúságát, tiszta szűz lelkét. Egész életét. Reggel a hasadó hajnallal ébrednek. Ott vannak naphosszat az égető nap tüzében a búzaföldeken. Alkonyaira hazaszaladnak, hogy a munkásoknak főzzenek. Nincs idejük a tükör előtt való hiuságos piperkőzésre. Hatalmas gondolatok, nagy érzések vezetik. Özvegységre jutnak és nem jajgatnak, kétségbe sem esnek. Felveszik az élet csatáját. Embereket, derék nőket nevelnek gyermekeikből. És az leszen nekik a legszebb ékszerük. Büszkeségük. Az erős asszony bizony hogy lelke a háznak. Lelke magának a nemzetnek is. Mester.
