Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-03-10 / 10. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÖ 3 Beszámoló az ország állapotáról. A közutak, vasút és a posta. II. Büszkék lehetünk póstaintézményünkre, mely a világ minden ilyen intézménye mellett megállja a helyét. Ma már 6200 postahivatalunk van, tehát minden tízezer emberre három postahivatal jut. Fontos újítása postánknak a gépkocsi- (automobil-) járatok meghonosítása. Most már nem csak Budapesten és Szegeden, hanem tiz más vidéki városban alkalmaznak postai automobilokat, sőt legújabban a városok között való forgalomra is használják, főleg a vasúttól távolabb eső helyeken és a fürdőhelyeken. Ezzel gyorsabb lett a póstaközvetités, megszűntek a torlódások, azonkívül gazdaságosabbnak is mutatkozik a gépkocsi az eddigi lovas-póstakocsinál, melyet a tehnika rohamos fejlődésével teljesen ki fog szorítani a gépkocsi. Mig a vasutak szolgálatában 130 ezer alkalmazott volt, addig a posta és távirószolgálatot 36 ezer egyén látta el. Ez a nagy személyzet hatalmas munkát végzett, mert a levélpostai forgalom óriási arányokban fejlődött. A levélpostai küldemények száma 1910-ben 865 millió darabra rúgott, 60 millióval többre, mint az előző évben. Még fokozottabb mértékben emelkedett a hírlapok szállítása, mert 1910-ben 182 millió darab újságot szállított a posta, vagyis 15 millió hírlappal többet, mint az 1909-ik évben. Az 1910-ik évben 150 uj takarékpénztár és 182 hitelszövetkezet alakult. A takarékosságra való hajlandóságot mutatja 3674 millió korona betét volt a múlt év végén a bankok és takarékpénztárak 2 millió betétkönyvecskéjében és igy minden egyes betétkönyvre átlag 2160 korona, országunk egy-egy lakójára 138 korona betétösszeg jutna, ha az összegyűjtött pénzeket egyenlő arányban elosztanák. A postatakarékpénztárnál, mely a múlt évben ünnepelte 25 éves fennállását, a betétek rohamosan növekednek és elérték a 108 millió koronát. Ma már országunk minden száz lakója közül négynek van postatakarékpénztári könyve. Ezzel szemben érdekes tudni, hogy miként állunk az adósságokkal ? Egy év folyamán a magyar birodalomban házakra és földekre felvett kölcsönök összege 3300 millió korona volt. Az is érdekes, hogy a jelzálog-kölcsönök kilenc tizedrésze tízezer koronánál kisebb összeg. Találós mesék. Elül villa, hátul seprű, közepén meg széna tartó. Mi az ? — Ökör. (Szarva, farka és a hasa.) Mikor jó a kicsi alma ? — Mikor nincs nagy. Egy szántja, négy lábával taszitja, kettő nézi egy hajtja. Mi az? — Disznó. Melyik a legtüzesebb ló ? — A vasaló. Melyik tyuk jár a föld alá tojni.» — A burgonya (krumli). Mi nélkül nem lehet szántani ? — Fordusás nélkü1. ■ b vasárnap, m a SS HB EH Az ibolya... A virágok királynéja, mint mondani szokta a közitélet — a rózsa. Ám, a tavaszi növényzet legszerényebb szépsége mégis csak az ibolya. Az illatában utólérhetlen gyöngyvirág is irigykedve néz a szerén}', félre vonuló ibolyára. S hiába jön aztán a délceg, fürtös orgona-virág... még sem tudjuk felejteni a kék ibolyát. Milyen különös is a virágok élete! Mindegyiknek meg van a maga története. Akár az embernek. Születéséről, szépségéről, szerelméről, hűségéről, barátságáról, kedves szolgálatairól beszélnek az emberek. Dalolnak a költők, muzsikálnak a zenészek. Annak a bizonysága, hogy az emberekkel nagyon is összenőttek. Benső, meghitt viszonyba vannak. Hiszen a költő is oly csudás hatásúnak mondja a virágot. Azt dalolja, bogy a ki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. * * * Csaknem minden virágnak meg van a maga regéje. Szép, kedves, andalító regéje. És csaknem mindig benne van az élettörténetükbe a — szenvedés. Oh, a szenvedés még a virágoknak is közös vonásuk. Talán nem is lehetne oly szép, oly bájos a virág ha a szenvedés hiányoznék az ő életéből. Az ibolyáról is tudok — egy szép kis virágregét, olvassátok el. Isten o paradicsomban neveket osztogatott a virágoknak. Minden virág sietett az Ur elé, mert kiki azt akarta, hogy szép és hízelgő neve legyen. Előrejutott a rózsa, a liliom, a tulipánt; igyekezett mind, de mind — hogy elsőnek érkezzék az Isten elé. Csak egy kis virág húzódott meg szerényen a paradicsom árnyékos helyén. Nem szólt, nem követelődzőit. Hanem szerény volt, amilyen egyik virág se. Ez sokat szenvedett. Mikor aztán már minden virág büszkén hordozta az Úrtól kapott nevet — nagy szerényen megérkezett az utolsó virág is. — Te vagy a virágok közt — szólt az Ur — a szerénység virága. A te neved ibolya lesz. Ezentúl is szerény maradj, ne keresd a nyilvánosságot, ne állj ki az embereknek vásárcikkül. És akkor nem fogsz annyit szenvedni. De szép kék színed olyan pompába takar téged, hogy mindenki keresni fog. És te leszesz a töld ébredésének, a tavasz első napsugarainak képviselője, hirdetője. Te fogod megelőzni színeddel, növéseddel, de különösen illatoddal — az összes virágokat. Egy szál becsesebb lesz belőled, mint más virágból egy egész csokor. Téged fog keresni az ifjúság, téged fognak szeretni mindazok, akiknek lelkében még tiszta örömök laknak. Te fogod ifjúvá tenni még az öreget is. Szólt az Ur és áldó kezeivel érinté az ibolyát. Az ibolya szerényen meghajtotta magát és újra felkereste rejtekhelyét. Elbújt a nagy világ elől, hogy ő foglalja el azt a kis világot, ami az ember szivében él. Azt a kicsi kis boldogságot. Mester.
