Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-02-11 / 6. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÓ ■ a vasárnap, an n B n A kis púpos. Leander Richard után szabadon elmeséli: Bester. Üljetek le szépen jó mindnyájan, öregek, ifjak, gyermekek, egy szép mesét akarok elmondani... ... Egyszer volt egy asszony. Ennek az asz- szonynak meg volt egyetlen egy kis leánykája. Kicsiny és halovány volt ez a gyermek és nem is ügy jött a világra, mint a többi gyermekek. Azért ha asszony-édesanyja kiment az utcára járkálni-sétálni gyermekével, megállották, utána néztek és úgy sugdosódtak, titkolódtak egymás közt. A leányka nagysokára észrevette, hogy oly különösen néznek utána az emberek . .. kézdezgette is az édestől. — Miért néznek én rám mindig úgy az emberek ? — Mert csudálatosán szép ruhád van, biztatta az anyja. A kicsike hallgatott, talán meg is elégedett a felelettel. Mikoron aztán haza értek, az édes karjaira vette gyermekét... szemeiben köny csillogott és csókolgatva mondogatta: — Te édes kis angyalkám, mi leszen belőled, ha én majd meghalok ? Senki sem tudja azt, milyen angyal vagy, még a te atyád- urad sem! Rövid kilencz nap múlt el. Az édes anya behunyta jóságos szemeit. Meghalt. A kis leány atyja-ura haját tépdelte fájdalmában. Kétségbeesetten vetette magát a koporsóra és asz- szony-feleségével együtt a sírba akarta magái temettetni. Barátai azonban vigasztalták, haza vitték a siránkozó apát. És ő csakhamar megnyugodott. Egy tavasz virult még csak el az édes sir- halma felett és a kétségbeesett apának volt már második felesége is. Azt mondták az emberek, hogy még szebb, ifjabb, gazdagabb, mint az első... De olyan jó bizony, hogy nem volt! * * * Milyen más most már az elköltözött édes kis angyalának élete. Ott kell neki meghúzódnia a magányos szobában, mert senki sem akadt a ki őt kivigye, sétálni-járkálni... Ha nem is az emberek közé; de a zsongó erdők, a távoli mezők utaira! Ott hervadt szegényke a vacokban. any lett, mint a hervadt kis virág, nem nőn, . fejlődött semmit sem! Az apja-ura végre rávette az asszonyt, hogy vigye ki a szabadba az emberek közé az ő kis leánykáját. Jól van gondolta az uj asszony! És vett neki nagyszerű, gazdag ruhát, sokkal szebbet, cifrábbat, mint a milyen a régi édesnek valaha is volt. ügy gondolta az uj mama, hogy ezzel megelégszik a bohó kis leány, gyönyörködik majd magában és nem kívánkozik sem az emberek közé sem pedig a szabadba. De a kis leány mostan már neki bátorodott és olyan nagyon kérte uj mamáját: — Vigye őt el egyszer magával sétálni, hiszen úgy vágyódik e szobából... — Neked nincs elég eszed — válaszolt az uj mama. Ugyan, mit szólanának az emberek, ha engem veled látnának. Hiszen te egészen púpos vagy! A púpos gyermekeknek meg itthon a helyük, azok nem mennek soha sehova! A kis leány erre a szóbeszédre egyszerre elcsendesedett. De várta, hogy az uj mama hazulról eltávozzék. Mikor magányosan volt, felkapaszkodott egy székre, megtekintette magát a tükörben... Csakugyan púpos volt, nagyon púpos! Leült tehát ismét a szobában, régi helyére... Aztán visszagondolt az édesre... a régi jó mamára, a ki azért vele mindig elment sétálni. Aztán megint az ő púpja jutott eszébe. — De mi lehet benne? — gondola, hiszen valaminek csak kell benne lenni! * * * A nyár elbúcsúzott. Tél anyóka lassan-lassan előcsoszogott. A kis leány olyan halovány lett, mintha térítőre készülne. Most már régi helyén sem ülhetett, ágyba kellett feküdnie. S midőn a gyöngyvirág első harangocskáját nyújtotta ki a földből., egyszer csak eljött a régi jó édes s elbeszélte* hogy milyen aranyos, milyen szép az égben minden..’ Mire a nap felébredt, a kis leányka szép csendesen elaludt, meghalt... Az apja ura elérzékenyedett, nem bírta visszafojtani könnyeit. — Ne sírj, tejó bolond, mondotta az uj mama. Hiszen az ilyen szerencsétlen gyermek jól jár, ha meghal. Nagy gondok közt.
