Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-02-04 / 5. szám
8 MAGYAR FÖLDMIVELŐ A KANDALLÓNÁL. Itthon — otthon. — Eredeti regény. — Irta: Bodnár Gáspár. XIV. Gyönyörű nyári est volt. A hold sütött. Fényében úszott az egész tájék . . . Iluskáék lakása a hegy oldalon. A fenyvesek suttogása, mint valami kedves szimfónia árad illatos kertjükbe, a hol éppen üldögéltek ... és élvezték a természet bájos ifjúságát. A közelben, a kert alatt kanyarodik a folyó. Csillámló szalagként nyúl bele a másik oldal sápadt messzeségébe. Hullámai szinte sziporkáznak. Mintha ezüst pírban hullanának vissza a folyó keblére. A gyönyörű, fiatal asszony tagjait rózsaszínű pongyola fedte. Mikor beszédét lenge taglejtésével kiséri, lecsúszik a könyökén alul és látni engedik hószinü, gömbölyű karjait. Ruhája bár pongyola, most már feszesen rásimult telt alakjádak idomaira . . . — Úgy vártam ezt az estét, szólott az asszony. És ajka mosolyra nyílt s előcsillámlolt fehér fogsora. Arcán csudálatos szelídség ült. A fiskális gyönyörűséggel nézte . . . nézte az asszonyt, aki érezte, hogy azoknak a szemeknek tekintete szinte a leikébe kapcsolódtak. Elpirult, szemeit behunyta, mintha megbánta volna, hogy szólott. — No kis ibolykám, miért várta úgy ezt az estét. — Mert kérni akarlak valamire. Kis szünet után. — Engedj engem holnap haza . . . — Panaszkodni ? — Dicsekdeni . . . szólott az asszony elragadó közvetlenséggel. Az ura meg úgy elkomolyodott. Mintha gondolkodnék. Mintha amolyan felleg szállott volna szép, magas homlokára . . . — Nem engedsz? És megfogta az ura kezét. És avval a hófehér kézzel megsimogatta az ura büszke, komoly fejét . . . — Miér’ nem felel az én uracskám? — Hogy kérj. Tovább kérj . .. Olyan szép vagy mikor úgy kérsz. Azt akarom, hogy sokáig kérj, hogy sokáig légy ilyen szép . . . — Hízelegsz ? A kinek hízeleghet, az hiú. — Légy hiú . . . csak maradj mindig ilyen jó. ilyen szép ... Ma is jó voltál. Azt hiszem, megharagszol, hogy kértem a kaszinóból. — Oh édesem. Te mehetsz, a hova — akarsz. Én nyugodt vagyok, hogy az én uram nem megy oda, ahova neki mennie nem szabad. Nem illik. Az angyal is terhűnkre válik, ha az angyal soha se repülhet ki . . . Hát még ... a férfi . . . — Meg az asszony . . . ugy-e, édesem. — Hát az asszony is . . . hagyta rá Ilus. — Nos és mennyi időre akar fészkünkből elröpülni az én kis angyalkám ? Ilus odahajlott az ura füléhez és azt súgta neki: — Két hétre! A súgásra kiegyenesedett a fiskális és hangosan felkiáltott: — Iszen ez az idő . . . egész örökkévalóság. — Hangja úgy búgott, mint a harangszó. Az asszony egészen közel — hozzá simult férjéhez. És beszélt neki azon a titkos nyelven, amelyen e világon senki sem tud beszélni .... csak az anyai szív. Beszélt neki kis párnácskáról. Angyalkák varota fehér párnácskáról. Hófehér csipkéről . . . meg a nagymama-jelölt tanácsairól ... A férfi okosan, nagy figyelemmel hallgatta. Bensejében forró érzések bujkáltak. Bár tekintete a messze jövőbe kalandozott . . . — Két hét! — Bizony édes uram. — Hát ha máskép nem lehet . . . * * * Ilus otthon van. Mint valami visszatért vándormadár röpül be . . . leánykori kis szobájába . . . Minden úgy van . . . mozdulatlanul. Mint egykor . . . nem is régen, mikor még csak álmodni se álmodtam az én szép, nagy ismeretlenemről. Megáll. Kezeit kis leányosan ölébe kulcsolja Es ........... el andalgott. — Aztán egyszerre csak jött . . . álomban . . . ködvalóságban . . . hozzám mindig közeledő . . . közeledő — nagy ismeretlenem. — Mintha az arcát már rég láttam volna. A hangja is ismerős volt előttem, mint a mi harangunk szava. — Oh Istenkém . . . igazán . . . itt, ebben a kis fehér leányszobában született meg boldogságunk első mosolya. És könye is. — Nekünk nem voltak hangos vallomásaink ! Himes szavakat se tanultunk díszes könyvekből. A lelkűnkből fakadtak azok, mint a kristály- tiszta viz — a forrásból. A hangosan ábrándozó Ilus nem is sejtette, hogy az öregek ... a mama . . . meg a papa egymást átölelve nézik . . . hallgatják őt a nyitott ablakon át. Nesztelenül . . . szent csendességben hallgatják ... És nézik . . . látják . . . Olyan volt Ilus ebben, a fehér leányszobában, mint egy asszonnyá vált liliom. Olyan, mint a gyöngy, melyet kagylójából kivettek ... de tiszta maradt minden salaktól. Gyöngy . , . ragyogó gyöngy. Ilus akaratlanul az ablak felé nézett. Talán leánykori virágait kereste tekintetével. Elpirult. Aztán fehér lett az arca is, mint az alabástrom: Szelid, kék szemeiből az anyaság érzése. Szent büszkesége ragyogott az öregek felé. A SZERKESZTŐSÉG ------ TELEFONJA. B. A. Tamos— Festm. No már ezért külön levelet nem Írhatunk. Forduljanak egész bizalommal a »Hangya« Budapest. E címen is meglelik. M P. Nagybánya. Úgy van, amint Írja. Érthetetlen hova a fészkesbe tűntek el. Azonnal pótoljuk. A lelkesedést köszönjük. — Katii. Sajtó Hölgyblzottsága Budapest. A figyelmet hálás tisztelettel köszönjük. Csakhogy az idén már a»Téli Esték«-et újra nem nyomathajuk. A tél elején elkapdosták. Százakkal és százakkal többet meg bizonytalanul nem nyomathatunk. Végtelen hálával fogjuk azonban fogadni, ha jövőre a nemes hölgybizottság hathatós figyelmére méltatja a mi kis lapunkat. A kért számokat még elküldhetjük. — Atnerika. S. T. Magyarnegyed. Örülünk, hogy rendesed bahják^3?z Itthon-otthon itthon is tetszik ám. / MORVMC JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁB.0N.
