Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1912-01-28 / 4. szám

8

MAGYAR FÖLDMIVELO

a harang komoly, mélységes hangja. És azt bim- balamozta:

— Ezt a kedves lényt az uj tűzhelyen újra meghódítottam. És ez az igazi, ez a legnagyobb hódítása — a lóriinak.

Hajdan és most.

Hajdan a farsang virágkiállítás volt. Ma leány vásárnak sem válik be.

Hajdan a leány önszemélyével hódított, szépségével, természetességével győzött. Ma a divat ezer változataival, a ruházat kápráztató fényével is — vén leány marad.

Hajdan a leányt kérték. Ma a leány mellékes. A telekkőnyvet kérik — nézik.

Az ujvásártéren.

Két handlé szócsatát viv egymással az utcán. Egyi- kök, midőn már kifogy a szóból, oda szól ellenfelének:

— Védjél ki o pipát o számbul!

— Nű, minek kivédjem én o pipát neked o szádbul ? — kérdi csodálkozva a másik.

— Ókorok téged leküpni.

A SZERKESZTŐSÉG TELEFONJA.

L. Gy., Vác. Igen szép, igen derék a dolgozat, de nekünk mégis nagyon elvont és magas. Telik onnan nekünk való is. A szép és hízelgő elismerést nagyon köszönjük, örülünk, hogy toliunkat Vácon is jól ismerik és becsülik. — Olvasó-köri tag. Hát ’iszen egyes példányokat mi nem küldözhetünk folyton-folyvást. Ezzel egész évfolyamot teszünk tönkre. Az pedig még sem kívánható. Az Itthon— otthonnak amaz önöktől kért részletét azonban kivételesen ime leközöljük. De máskor őrizzék ám meg az egyes példányokat. A részlet ez:

— Hadd el már, vágott közbe az atyus nagy indulattal. Becsületes ember ismeri a gaz névtelen levél írókat. Okos ember meg értékeli.

— Igazsága van atyus. A névtelen levélíróhoz két ember szükséges. Egy gazember . . .

— Gazember ... az gazember, ha mindjárt nő is — szólott atyus.

— És ... és egy hülye, egy agylágyult . . . ostoba ember, a ki gondolkodás nélkül fel ül annak a gazembernek. És viszi a névtelen levelet a piacra.

— Mi gondolkodtunk ... mi nem vittük a piacra ... mentegette magát Náncsi mama.

— Jól tették, anyám. A névtelen levelet diktálja az Irigység. És leírja a telhetetlen Bosszú.

Nincs gonosz ember valami jó tulajdonság nélkül.

Mindig marad benne valami lelkének jóságából. Az ilyen gonosz még mindig jobb ... a névtelen levélírónál. Mert a zsi- ványnak is van lelke. De a névtelennek nincs. Mikor a pokol valami prima, elsőrendű ördögöt produkál ... az ördög tesz bele egy adag szódát, vagy timsót, mint. a pék a süteménybe, hogy dagadjon tőle. Ilyen a névtelen levél Írója.

A másik rész pedig ez:

A megbánás őnuött el arcán. Megzaklatott, felingerelt lelke csendes megnyugvásba tért. Megsimogatta leánya arcát, összecsókolta. Karjaiba szorította és zokogva mondotta :

— Miér’ bánt hát a világ minket ?

A fiskális úgy állott ott, mint az élő lelkiismeret.

— Világ . . . világ, mondotta szépen, ezüstösen csengő hangján. Ki az a világ 1 Mi az a világ ? Olykor egyetlen hang. Egyetlen viperának sziszegése. Máskor három-négy egyszőrü, egyivásu ronda lélek. De mert mesterségesen sziszegnek, nyelvelnek . . . mert biztonságban érzik magukat, azt hiszik közvéleményt csiuáluak. És e hitükben mi is segítünk nekik. Mert mi is hirdetjük, hogy ... a világ. Mi is hisszük, hogy a világ bánt. Pedig az igazi világ ismeri a becsületességet, a jellemet. Az igazi világ megbecsül. Sőt szeret Csak mi nem akarjuk tudni azt.

Szatmár. 1. Nincs hatalmamban a nyilvánosság előtt elmondott beszédemnek közlését megakadályozni, még akkor sem, ha felette Prohászka cikk volt. Mert a beszédet előtte való nap mondottam. Az ügyes, élelmes njságirás nem hozhatja hetek után. 2. Nincs hatalmamban megakadályozni, hogy akár a »Téli Esték«, akár a M. F. cikkeit a lapok át ne vegyék. Hétről-hétre átveszik végtől-végig az országban és a helyi lapokban is. És én nem bánom. Örülök neki. Hülye ember az, a ki nem látja be, hogy ez nem káros ám. Hogy a jó szellemű cikk megteszi hatását, még Lucifer lapjában is. 3. Hogy én hová Írjak 2 Az az én privát ügyem, írok ellensúlyozására akár melyik újságban, a hol felvilágosíthatok, meggyőzhetek és a közönség leikébe a jobb érzésnek és meggyőződésnek egy kis súlyát vethetem. Tapasztalom, hogy ezt a közönség súlyosabb tekintélyű és kvalitású része is nagyon helyesli. 4. Köztünk maradjon a szó, Prohászka egy kicsit vigyázhatna a szájára. És a mi nyelvünk tisztaságával, átlátszóságával egyes kényesebb helyeken jobban precirozhatná kijelentéseit. Akkor nem lenne annyi kellemetlensége azokkal szemben, a kikre ha valaki, ő mondhatja el, hogy . . . ellenségeimmel végzek . . . csak jó barátaimtól szabadíts meg uram. 5, A Prohászka- féle »Egy főpapnak van meg« cikk nem Szatmáron Íródott. A vidéki lapok tele voltak szórva e cikkel. Esztergomból igen magas állású ur kérdezte tőlem: vájjon nálunk is megjelent 1 Valószínűleg a kőnyomatos a forrás. És megvagyok győződve, hogy itt magában a szerkesztőségben sem appercipiálják, miket ütöttek ennek a cikknek közlésével nem az egyházon, de inkább magán Prohászkán. 6. Huszonöt év alatt nem irtani egy sort sem, melybe akár a moralista, akár a dogmatikus, akár az esztétikus bele köthetett volna. Most is csak azok kötekednek, a kik még — a kéménybe is belekötnek. Hát csak bízzátok reám. Vagy az a cél, hogy én is elhagyjam ezt a miljőt *? A melytől és amelyből legmunkásabb, legtehetségesebb embereink elmenekültek, elfutottak. Azt nagyon könnyen elérhetik. És még vissza sem adhatom, a mit adtak — vagy kaptam. — Egy E. Irodalmi-köri tag. Igaz. Az az ur visszaküldötte a meghívót. Meghívót minden müveit embernek lehet, szabad, ez esetben kellett küldeni. A szervező-bizottság szomorúan konstatálta, hogy a kísérő leyelet csakis beteg ember, lelki egyensúlyában megmozdult ember cselekedhette meg. Azért nem is adott türölközős választ, nem is helyezte okmánytárába az Írást, hanem gyöngéd, kíméletes szeretettel napirendre tért felette. A mi engem illet — az a része a dolognak igen nevetséges. Azt, hogy itt a mi irodalmunkban ki az iró és ki nem az ? önmagát tette e meg annak ? kinevezte-e magát, vagy egy nagy, hatalmas, országos közvélemény ítélkezett Írásáról azt sem a pannonhalmi könyvtár, sem a tudós értekezések . . . sem az elavult szenvedélyek teóriája nem döntik el. A kuvaszok csaholnak és a karaván halad a maga utján.

MORVÁI JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁRON.