Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-01-07 / 1. szám
4 MAGYAR FÖLDMIVELŐ — No és hozott kend a vén zsidónak? — Sötét volt már, mikor hazaértem . . . Hoztam két hordóval. — Aztán jó-e? — Megkóstoltam, nem épen rossz! — Nem innánk meg belőle egy pár pohárkával? — Nem bánom, miért ne? ... De hát az a sár, az a fene nagy sár! Hiszen a korcsma éppen a templom oldalon van?! — No csak talán valahogy átúszunk rajta! — De gazduramnak uj csizmája van? — Üsse kő! . . . Hát ott a sövény mellett tán csak jó lesz az ut? — Hm, kendnek igaza van! Arra majd csak átmegyünk úgy, hogy! . . . — Menjünk!! ... A templomba harmadszor harangoztak be. És a két öreg elindult, el a korcsmába, pedig igen nagy sár volt! Kajuch Bertalan. A két galamb. Egy galambpár — beszéli a mese — fészkét megtöltötte búzával és árpával. Ekkor igy szólott párjához a him : — Mig künn a mezön élelmet kapunk ne nyúljunk fészkünben levő eleségünkhöz. Ha beáll a tél, majd jó lesz az. A tojó beleegyezett s mondá : — Ajánlatod nagyon jó és helyes. A him aztán elrepült s egy ideig künn maradt. Az élelem, melyet a galambok betakarítottak, akkor még éretlen és puha volt; a meleg nyár most megszáritotta a szemeket úgy, hogy azok összeestek s a készlet kevesebbnek látszott. Midőn ezt a visszatérő hím észrevette megtámadta párját: — Hát nem abban egyeztünk e meg, hogy élelmünkből egyikünk sem fog enni, mig nyár tart ? Miért nyúltál hát hozzá ? A tojó égre földre esküdött, hogy a készletből egy szemet sem evett meg s minden lehető módon mentegette magát. De a him nem hitt szavainak s csőrével halálra vagdalta társát. Majd eljött a ködös ősz, a gabonaszemek megdagadtak s a fészek ismét úgy tele lett, mint előbb volt. Ennek láttára mély bánat fogta el a galamb szivét s megölt párja mellett következő panaszos hangra fakadt. — Óh mit ér már nekem s mit ér e sok szép eleség nélküled, ha kereslek s nem találak, ha szólítalak s nem felelsz. Mit ér nekem a világ minden szépségével és pompájával, ha gyászos végedre gondolok s tudom mily igazságtalan voltam irántad! Ettől fogva sem nem evett, sem nem ivott s úgy múlt ki szerelmesének oldala mellett. így jár ki hirtelen Ítél és cselekszik. Török közmondások. Ne dögölj meg, szamaram; jön a nyár lesz még lucerna! Sovány tyúkból nem lesz kövér becsinált. A jóság jóság marad, ha a tengerbe dobod is; a hal nem tudja meg, de megtudja Allah. Növése közben egyenesül a fa. Ezerszer meggondold, ha náladnál nagyobb emberrel kötsz szerződést; az ezeregyedik gondolatod pedig az legyen hogy egyáltalában nem szerződsz vele. A kölcsön nevetve megy, sírva jön vissza. H GAZDÁK VILÁGA. H Pusztuló madarak védelme. Az egyre fokozódó rovarkárral szemben uj fegyvert kell adnunk a kertész, a gazda és erdész kezébe, rámutatva arra, miként lehet gyümölcsöseink, erdeink és a veteményeink nélkülözhetetlen munkásait, a cinegéket és sok más rovarevő madarat mesterséges módon megtelepiteni és elszaporitani. Mert erre már nagy szükség van. Mezőgazdaságunk fejlődése és erdőgazdaságunk átalakítása ugyanis egyre több káros rovarfajnak szaporodását segíti elő s ugyanekkor sok rovarevő madárnak okozza pusztulását. Az egyre fokozódó erdő és bokorirtás a szabadon fészkelő rovarevőket fosztotta meg életfeltételeleiktől, az odvas fát meg nem tűrő erdőkezelés és kertészet pedig az odvakban fészkelő madarakra, különösen cinegéinkre mért halálos csapást. Mindennek természetes következménye a káros rovarok oly mértékű elszaporodása, a mellyel egyedül emberi erővel madarak segítsége nélkül megküzdeni nem tudunk. Az irtási eljárások jelentékeny fejlettsége mellett is csak a madárral szövetkezve végezhetünk tökéletes munkát ott, ahol a rovar már tömegesen pusztít s csak is a kellő számra szaporított madársereg állandó munkálkodására támaszkodva sikerül a rovarjárások megismétlődését ritkábbá, vagy végképen lehetetlenné tennünk. A madár az, amely a rovarjárás helyén gyorsan tömörülve, pár nap alatt elvégezheti azt, a mit az időjárás, az ember, vagy pedig a rovarirtó rovarok madár híján sokszor csak nagy idő múltán fejezhetnének be, mikorra a megtámadott termeszt- mények már áldozatul estek. S megint a madár, különösen pedig a télen-nyáron nálunk élő cinege az, a mely bizonyos szükebb területen kifejlett folytonos működősével a rovart peteállapotától kezdve fejlődése egész folyamán irtva, annak állandó féken- tartására képes. E két, reánk nézve oly kedvező sajátságán kívül még egy harmadik; a rovarirtó madarat, különösen az apróbb fajokat jellemző falánkság is segítségünkre van. Etetési kísérletek bizonyítják, hogy pl. a cinege testsúlyának felét jóval meghaladó rovarmennyiséget fogyaszt el naponta, ami évente több kilogrammnyi rovartömegnek felel meg egyetlen madárnál. A gyomortartalom-vizsgálatok pedig arról tanúskodnak, hogy éppen a cinegétől elfogyasztott rovarok e tömegének javarésze a gyümölcsösök legveszedelmesebb ellenségeiből kerül ki, melyek közül sokat parányisága is megvéd az emberrel szemben. Ez egyetlen példa is meggyőzhet bennünket arról, mily fontos gazdasági érdek követeli, hogy a természetes faüregeket mesterséges fészekodvakkal pótolva, odualaku rovarevőinket, elsősorban a cinegéket újból elszaporitsuk, azok kitelelését biztosítsuk, továbbá, hogy bokorültetés és egyéb intézkedések révén az erdő- és mezőgazdaságra nézve egyaránt hasznos, szabadon fészkelő rovarevő madarainkat is visszatelepitsük. TÉLI KIS MESÉK.
