Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-01-21 / 3. szám
8 MAGYAR FÖLDMIVELŐ gondolván, hogy sas az én lelkem. És mily lent maradtam. Minden röpkedő eszme olyan volt, a lelkemben, mint a kérész. Rövid volt élete, hogy más még rövidebb életű elmélet foglalja el. Ez a bizonytalanság, ez a könnyelmű játéka a problémáknak lenyűgözött. Öldösött. — Más már az én lelkem. Mintha az a fehér kéz nyúlt volna bele, hogy rendet és nyugalmat teremtsen. Mintha azoknak a kékszemeknek sugarai hatoltak volna bele, annak a tiszta léleknek mélysége. hogy világosságot, bizalmat és melegséget vigyenek bele. — Most már bizalommal nézem az eget. És a ragyogó csillagok közt Isten szellemét látom. És hallom, mint hirdeti ég és föld az ő dicsőségét. Bennem is ő él. Imádkozni is tudok. Apám sírjánál voltam a minap. Mintha leikével találkoztam volna. Mintha a sírba élet lakoznék. Mintha a sírban az örök élet bölcsejét éreztem volna. Most már én is bizton tekintem mély sírom éjjelét. Ilyen gondolatok, ilyen érzések fogták el a fiskális lelkét a templomban, mig felesége buzgón imádkozik. Ám ezek a gondolatok, ezek az érzések is — imádságok. Valóságos imádság. Nem csak az. Győzelem. Az igazság győzelme. Mert az igazság valósággal olyan, mint a nap. Az is küzködve, rebegve, vergődve ébred, mig meghasad a hajnal. És első biborodását megtámadják a szálló fellegek. És el is borítják. Sokszor napokig bujkálnia kell a királyi napnak, hogy hatalmát, fényességét, melegét kibonthassa. A igazság, a hitnek fénye is ilyen küzdelmek, ilyen vergődések közt éri el diadalát. Az első hajnalhasadását, az ifjú szép, biztató hitvilágát borongások és sötét fellegek takarják. Kétkedések, megfeledkezések, sőt tévedések közt emelkedik ki a hit tiszta világa, a férfi megalapozott hit világának nézete . . . A fiskális lelkében is forradalom zajlott le. Egy nagy és fönséges hitvédelem folyt le ... A szabadgondolkozás becsempészett lobogója ellen védve saját lelkét ... És a küzdelemben magasra emelkedett előtte a kereszt. És győzelemre, diadalra jutott az erős, az acélos, a megalapozott tiszta látású férfiú. Oh fönséges, sokszor láthatatlanul is fönséges küzdelme ez a lelkeknek. Mig a férj a maga leikéhez, a maga szokásaihoz, a maga boldogságához alakítja a hajlékony, gyönge nő lelkét, egyéniségét és odakapcsolja az anyás leányt tűzhelyéhez elválaszthatlanul . . . szét- szakithatlanul: addig az okos nő Istentől nyert képességével a férje lelkében, életében is nagy, egész életre szóló változásokat, csudás megadásokat, egybeolvadásokat teremt. A hit erejével, segedelmével, vigasztaló hatalmával gyöngíti a fellobogó szenvedélyeket, érteti meg a munka verejtékét és gyöngyökké, világot érő gyöngyökké varázsolja — a család és tűzhely szamára. Igaz, hogy most nincs divatban az ilyen boldogság. Ez egy kicsit maradi. Amolyan falusi. Konservativ családi élet. Minden modernség nélküli. Pedig ma . . . pusztuljon ugy-e minden, de minden — csak modernek lehessünk . . . Ugyan meddig fog még tartani — ez a boldogtalan, ez a bizonytalan lehetőség? Megfelelt. — Igaz-e, majsztram, hogy magának egyik bátyja iró, a húga pedig színésznő ? — Igaz biz az. — És maga miért lett csizmadia ? — Hát csak azért, hogy ők ketten ne járjanak mezítláb. A SZERKESZTŐSE«------ TELEFONJA. Nő-előfizető. Honnan ismerem a táncot? Tizenöt évig néztem, mint legényegyleti elnök. — Gazda. Hont. Nyújtsa be kérvényét az alispáni hivatalba. Bélyegköteles. 2. Az iparfelügyelőhöz. 3. Ezt már igazán nem tudjuk. — Cs—ér. Köteles. Peresíteni bajos. Ügyvéd tudná megmondani. — Előfizető A—es. Tudja is azt maga tucat lélek. A költők, Írók nem csak kenyérből, de mámorból is élnek. A kenyér ad nékik érőt. A mámor nyújt illúziót, képeket; gondolataikból szikrát, fényt, délibábot és fájdalmas bugásokat csal. Leveri, meghalasztja és újra feltámasztja. Sőt megtisztítja,' uj életre ragadja és igy tovább. De hiszen miért beszéljünk arabusul annak, a ki arabusul nem tud. Csak maradjon — a kaptafánál. — Többeknek. Az »Otthon- itthon« X. folytatása nyomán többen üdvözöltek. Mi nyomban telefonon átküldöttük a szívélyes üdvözleteket — Nán- csi mamának. Olvasókört. Azt a lapot nem ismerjük. — Harmónia. Oh nem úgy ám 1 A harmóniát ismerők nem mindig harmonikus lelküek. Sőt sokan közölünk arra születtek, hogy ahova a lábukat beteszik, diszharmóniát csináljanak. — Fulánk. Nem is képzeled, mily kedvesen édes és tiszta örömöt okoztál annak az Írott lappéldánynak, a »Fulánknak«-nak megküldésével. Szép napjai a hasadó ifjúságnak újra sütöttek reám. Alig bírom elhinni, hogy azokon az elsárgult lapokon — az én kezem Írása van. Pedig az. Milyen szép Írás! Azóta már agyonszidtak emberek és betűszedők megtüskésedett Írásomért. Nagyon, de nagyon köszönöm. — Adófizető. Bizony édes atyámfia ezt a csomót kigöbözni nem tudjuk. Finánc koponyára van itt szükség. Forduljon valamelyik finánchoz. — Hű olvasó. Kérdeztük egy neves ügyvédtől. Azt mondja: ne pereljen. — Aradi. Tessék csak nyugodtan beterjeszteni. Majd szemmel kisérjük. Amott semmi súlyúnk nincs. — Vidéki. Oh, megszoktuk mi már azt Csak nótába tesszük. Aztán mikor eljő az alkalom, nagyot ütünk — a szamár fejére. — Elfogadó’ Bizony barátom-uram erre csak azzal az ismert kurtafurcsa közmondással felelünk : Kezess-fize^? A ki kezesként váltót ir alá : adós. Adósnak fizetni muszáj. t. j<ha van miből. MORVÁI JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁRON. (
