Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1912-01-21 / 3. szám

8 MAGYAR FÖLDMIVELŐ gondolván, hogy sas az én lelkem. És mily lent ma­radtam. Minden röpkedő eszme olyan volt, a lel­kemben, mint a kérész. Rövid volt élete, hogy más még rövidebb életű elmélet foglalja el. Ez a bizony­talanság, ez a könnyelmű játéka a problémáknak lenyűgözött. Öldösött. — Más már az én lelkem. Mintha az a fehér kéz nyúlt volna bele, hogy rendet és nyugalmat teremtsen. Mintha azoknak a kékszemeknek sugarai hatoltak volna bele, annak a tiszta léleknek mély­sége. hogy világosságot, bizalmat és melegséget vi­gyenek bele. — Most már bizalommal nézem az eget. És a ragyogó csillagok közt Isten szellemét látom. És hallom, mint hirdeti ég és föld az ő dicsőségét. Bennem is ő él. Imádkozni is tudok. Apám sírjánál voltam a minap. Mintha leikével találkoztam volna. Mintha a sírba élet lakoznék. Mintha a sírban az örök élet bölcsejét éreztem volna. Most már én is bizton tekintem mély sírom éjjelét. Ilyen gondolatok, ilyen érzések fogták el a fis­kális lelkét a templomban, mig felesége buzgón imádkozik. Ám ezek a gondolatok, ezek az érzések is — imádságok. Valóságos imádság. Nem csak az. Győzelem. Az igazság győzelme. Mert az igazság valósággal olyan, mint a nap. Az is küzködve, rebegve, vergődve ébred, mig meg­hasad a hajnal. És első biborodását megtámadják a szálló fellegek. És el is borítják. Sokszor napokig bujkálnia kell a királyi napnak, hogy hatalmát, fényességét, melegét kibonthassa. A igazság, a hitnek fénye is ilyen küzdelmek, ilyen vergődések közt éri el diadalát. Az első hajnalhasadását, az ifjú szép, biz­tató hitvilágát borongások és sötét fellegek takarják. Kétkedések, megfeledkezések, sőt tévedések közt emelkedik ki a hit tiszta világa, a férfi megalapozott hit világának nézete . . . A fiskális lelkében is forradalom zajlott le. Egy nagy és fönséges hitvédelem folyt le ... A szabad­gondolkozás becsempészett lobogója ellen védve saját lelkét ... És a küzdelemben magasra emelkedett előtte a kereszt. És győzelemre, diadalra jutott az erős, az acélos, a megalapozott tiszta látású férfiú. Oh fönséges, sokszor láthatatlanul is fönséges küzdelme ez a lelkeknek. Mig a férj a maga leikéhez, a maga szokásai­hoz, a maga boldogságához alakítja a hajlékony, gyönge nő lelkét, egyéniségét és odakapcsolja az anyás leányt tűzhelyéhez elválaszthatlanul . . . szét- szakithatlanul: addig az okos nő Istentől nyert képes­ségével a férje lelkében, életében is nagy, egész életre szóló változásokat, csudás megadásokat, egy­beolvadásokat teremt. A hit erejével, segedelmével, vigasztaló hatalmával gyöngíti a fellobogó szenve­délyeket, érteti meg a munka verejtékét és gyön­gyökké, világot érő gyöngyökké varázsolja — a család és tűzhely szamára. Igaz, hogy most nincs divatban az ilyen boldog­ság. Ez egy kicsit maradi. Amolyan falusi. Konser­vativ családi élet. Minden modernség nélküli. Pedig ma . . . pusztuljon ugy-e minden, de minden — csak modernek lehessünk . . . Ugyan meddig fog még tartani — ez a boldog­talan, ez a bizonytalan lehetőség? Megfelelt. — Igaz-e, majsztram, hogy magának egyik bátyja iró, a húga pedig színésznő ? — Igaz biz az. — És maga miért lett csizmadia ? — Hát csak azért, hogy ők ketten ne járjanak mezítláb. A SZERKESZTŐSE«------ TELEFONJA. Nő-előfizető. Honnan ismerem a táncot? Tizenöt évig néztem, mint legényegyleti elnök. — Gazda. Hont. Nyújtsa be kérvényét az alispáni hivatalba. Bélyegköteles. 2. Az iparfelügyelőhöz. 3. Ezt már igazán nem tudjuk. — Cs—ér. Köteles. Peresíteni bajos. Ügyvéd tudná megmon­dani. — Előfizető A—es. Tudja is azt maga tucat lélek. A költők, Írók nem csak kenyérből, de mámorból is élnek. A kenyér ad nékik érőt. A mámor nyújt illúziót, képeket; gondolataikból szikrát, fényt, délibábot és fájdalmas bugá­sokat csal. Leveri, meghalasztja és újra feltámasztja. Sőt megtisztítja,' uj életre ragadja és igy tovább. De hiszen miért beszéljünk arabusul annak, a ki arabusul nem tud. Csak maradjon — a kaptafánál. — Többeknek. Az »Otthon- itthon« X. folytatása nyomán többen üdvözöltek. Mi nyom­ban telefonon átküldöttük a szívélyes üdvözleteket — Nán- csi mamának. Olvasókört. Azt a lapot nem ismerjük. — Harmónia. Oh nem úgy ám 1 A harmóniát ismerők nem mindig harmonikus lelküek. Sőt sokan közölünk arra szü­lettek, hogy ahova a lábukat beteszik, diszharmóniát csi­náljanak. — Fulánk. Nem is képzeled, mily kedvesen édes és tiszta örömöt okoztál annak az Írott lappéldánynak, a »Fulánknak«-nak megküldésével. Szép napjai a hasadó ifjú­ságnak újra sütöttek reám. Alig bírom elhinni, hogy azokon az elsárgult lapokon — az én kezem Írása van. Pedig az. Milyen szép Írás! Azóta már agyonszidtak emberek és betű­szedők megtüskésedett Írásomért. Nagyon, de nagyon köszö­nöm. — Adófizető. Bizony édes atyámfia ezt a csomót kigöbözni nem tudjuk. Finánc koponyára van itt szükség. Forduljon valamelyik finánchoz. — Hű olvasó. Kérdeztük egy neves ügyvédtől. Azt mondja: ne pereljen. — Aradi. Tessék csak nyugodtan beterjeszteni. Majd szemmel kisér­jük. Amott semmi súlyúnk nincs. — Vidéki. Oh, megszok­tuk mi már azt Csak nótába tesszük. Aztán mikor eljő az alkalom, nagyot ütünk — a szamár fejére. — Elfogadó’ Bizony barátom-uram erre csak azzal az ismert kurtafurcsa közmondással felelünk : Kezess-fize^? A ki kezesként váltót ir alá : adós. Adósnak fizetni muszáj. t. j<ha van miből. MORVÁI JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁRON. (

Next

/
Thumbnails
Contents