Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-06-16 / 24. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 3 nak nem lehet, nem szabad. Különben úgyis rettenetes sorsra jut. És elhatározását tett követi. * A képviselőházban ő is, miként az ellenzék, a kisebbség, obstrukciót csinál és pedig úgy, hogy a házszabályokat felfogása és belátása szerint gyakorolja. A tomboló ellenzéket nem tudván megfékezni, kitiltja a tárgyaló teremből és rendőri karhatalommal szerez érvényt a törvények hozatalának, illetőleg azok megszavazásának. Óriási kavarodás és elámulás következik erre. A kitiltott képviselők újra bemennek az országházba, ahonnan őket erőszakkal újra kihurcolják. Napokon keresztül ismétlődnek ezek a jelenetek. Irgalom nélkül rendet és a tárgyalás lehetőségét célozza az elnök azzal, hogy a háborgó, a zajt, a lármát csapó és erőszakkal dolgozó képviselőket karhatalommal kivezetteti. És jön egy nap, egy szomorú pénteki nap, mikor egy önmagáról megfeledkező és az indulattól eszét vesztett ellenzéki képviselő — Kovács a neve — behatol az országházba és háromszor rá lő — Tisza Istvánra, az elnökre. A három lövés egyike se talál. Tisza István épségben marad. De a merénylő képviselő a saját fejébe lő, öngyilkos akar lenni. Fél- holtan cipelik ki az öngyilkos, csaknem haldokló merénylőt. És Tisza István elnök nyugodtan, csudálatos és páratlan lelki erővel folytatja — az országgyűlés tárgyalásait. A merénylőt elviszik a kórházba, (szanatóriumba) ott jobban lesz és azt mondja, hogy elvesztette az eszét. Maga se’ tudja, mi történt. A fáma asszonyok, az újságok nyelvén azonban azt mondják, hogy a tisztelt honatya nem éppen hazafias elkeseredésében akart ölni mást és meggyilkolni önmagát. Az utóbbi napokban sokat, talán mindenét elvesztette. Hát egy kis görög tüzet akart gyújtani és igy szerezni szerencsétlen és nagyon szomorú hírnevet. Magyar embernek nem tulajdonsága az orozva való gyilkosság. A magyar ember meghal az igazságért, elveiért, de ilyen szerencsétlen és kétes eszközökhöz nem nyúl. A gondviselés megmentette a nemzetet attól a fekete ponttól, hogy ily sötét, felfogásához és küzdelmeihez nem való esemény tegye még kínosabbá és szomorúbbá a magyar alkotmányos életet. * A főváros, az egész ország megdöbbenve, szinte megmeredve nézi, hallja, olvassa ezeket a megrázó eseteket. Budapest csendes. Ott azok a múltkori zendülések meg nem ismétlődtek. De azért az egész Budapest meg van rakva katonasággal. Az emberek szuronyok közt járnak. Itt-ott apró tüntetések és csoportosulások támadnak. Az országgyűlés együtt maradt. Tárgyal és törvényeket hoz. Az ország meg várja, hogy mi lesz majd sorsa ezeknek a törvényeknek a főrendiházban és a királyi szentesítésekkel szemben. A király különben melegen üdvözölte Tisza Istvánt szerencsés megszabadulása alkalmával. * Bizony nehéz, sőt iszonyú zivataros fellegek ezek, melyek most a mi hazánkra borulnak. De ha már igy kell lenni, legalább mi, akik távolról halljuk a villámok ütéseit, a menydörgéseket, a politikai morajokat: ne veszítsük el a nyugalmunkat. A lélekjelenlétünket. És a legsötétebb, a legaggodalmasabb érzések közt is ne veszítsük el reményünket. Főleg a munkás nép, a földmives nép legyen rajta, hogy a nagy munkaidőben félre és el ne vezessék a kenyértől, a munkától. Mert politikából nem élünk meg. A politikus urak számoljanak önmagukkal, de ne vonják el a népet a kenyértől, a földekről, a kalászos mezőktől. Mert bizony már itt nem lehet ám máskép tenni, mint a mire az embereket a szomorú tapasztalatok, csalódások megtanították. A politikai, meg tüntetési, meg zendülési napok elmúlnak. Mint lecsendesedik a vihar. De a fájdalmak, a veszteségek, a pusztulások megmaradnak. Azok a népre vicsorognak. És ezt a vicsorgást aztán éppen azok nem látják, nem hallják — akik előidézték. Bizzunk a nemzet erejében, józanságában. És a gondviselő jó Istenben. Aki a magyart soha, de soha el nem hagyta. És a magyar pedig a jó Istent soha meg nem tagadta. Tízmilliós kár a dél- Krassószőrényvármegye alisvidéki árvíz nnszti- pánja most állitotta össze az viaeKi árvíz puszii- árviz okozta károk pontos tása nyomán. jegyzékét. E szerint a vármegye kára 8,609.120 korona. Ebbe a számba azonban nincs belevéve az az óriási kár, mely az osztrák-magyar államvasut társaság telepeit érte, továbbá nincs beleszámitva a vasgyárak és nagyobb faipari telepek, az államvasutak és helyiérdekű vasutak kára. Az összeg kár felül van a tiz millió koronán. A legnagyobb kár Lúgost érte, ahol 3,289.450 korona értéket vitt el a nagy árvizveszedelem. Ebből a városra 704.060, magánosokra 2,585.540 korona esik. Közvetlen utána Karánsebes következik, ahol a város kára 15.000, a magánosoké 808.000 korona. Természetesen ezt megelőzi Resicabánya kára, ahol az osztrák-magyar államvasut társaságnak milliós kárai vannak. Újabb árvizveszedelem fenyegette a megyét. Hirtelen felhőszakadás után a folyók kisebb-nagyobb mértékben megdagadtak, sok helyütt kiöntött az ár. Nagyobb veszedelem nem történt, mindössze három házat sodort el, huszonkettőt pedig megrongált. — Az árvízkárosultak támogatására megindult akció eredményeképpen Krassószőrény vármegye alispánjához eddig 26,721 korona 58 fillér adomány érkezett. Aki önmagának a nagyapja. Ilyen is van már legalább egy ember azt mondja, hogy van. így adja elő: Egy özvegy asszonyt vettem el feleségül, akinek volt egy felnőtt lánya. Az apám sokat járogatott hozzánk, beleszeretett a lányomba, s elvette feleségül. Az apám ilyenformán vömmé lett, a mostoha lányom pedig a mostoha annyámmá. Nemsokára gyermekem született. A gyermek már most az apám sógora volt, de az én nagybátyám is, mert testvére volt a mostoha anyámnak. Fia született az apám feleségének is. Ez a testvérem volt, de az unokám is, mert a mostohalányomnak volt a gyermeke. A feleségem a nagyanyám lett, mer anyja volt az apám feleségének, vagyis anyámnak. Most tehát a férje is vagyok a feleségemnek, az unokája, vagyis végeredményben önmagámnak a nagyapja. Fura eset.
