Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-01-21 / 3. szám
3-ik szám. XV. évfolyam. Szatmár, 1912 január 21. A gyenge, kényes asszony valóságos csapása, romlása a háznak s vele együtt a nemzetnek is. Valóságos teher, a kire magára vigyázni kell és ótalmazni, hogy össze ne törjön a legkisebb — erősebb fuva- latu szél esetén, mint a gyenge virág. Az üvegházi virág. Hol vannak az erős lelkű magyar nők, magyar asszonyok ? Megritkultak. Fehér hollók lettek. Mint a hogyan a nemes, hatalmas fajok pusztulnak az ős erdőkben és a majmok szaporodnak: úgy pusztulnak, ritkulnak magyar földön az erős lelkű, hős asszonyok számai is. Ma már ujjal mutatnak azon nőkre, kik nagy lélekjelenléttel, nagy áldozatokkal, valóságos hősiességgel kormányozzák a tűzhelyeket. Vezetik csudás eredménnyel a háztartást. És megelégedést, harmonikus, összhangzó életet tudnak teremteni családjuk számára. A hősies, a csudás lelkű asszonyok helyett ma kap a nemzet tehetetlen, elkényeztetett bábokat. A kiknek, mikor az önálló tűzhelyekre kerülnek külön dajkálásra, gondozóra van szükségük. A ki őket felöltöztesse. Megfésülje. Helyettük megfőzzön. Takarítson. Ma a nők nem tudnak igazi anyákká és háziasszonyokká válni. Mindig csak nők, sőt leányok akarnak maradni, mikor pedig már az anyai hivatás vállaikon, keblükön nyugszik. Milyen más nevelést is adnak ma a leányoknak. Nem csak a felső körökben. A legszegényebb néposztálynál is tapasztalhatjuk, hogy a leánygyermekeket lágyan, kényen nevelik. Báboknak, szentimentális, érzelgős regényhősökké teszik. S teszi, neveli magát a leány is. Még azt se engedik meg, hogy az a leány bele nézzen az élet nehézségeibe. Lássa és érezze a szülők küzdelmét. A leány gyermekeket illúziókban, csalódásokban ringatják. Hogy aztán, ha az életbe lépnek, annál nagyobb legyen a csalódás. A kis leány már nem házi dolgokról, gondokról beszél. Könyvvel, regénnyel kezében, piperkőc módjára egy külön világot teremt magamagának. Hol az a regénybeli hős, a ki aztán jő, hogy abba a képzelt világba elvigye. Bizony, hogy késik. Bizony, hogy nem jő. Vagy ha jő, csak csalódást, kiábrándulást hoz. Nem bírja a nő vágyait betölteni a férfi. Nem bir eleget keresni. így van biz’. A nők nagy része mindig csak jogokat hangoztat. A kötelességet meg nem is ismeri. Pedig tudjátok-e, hol van a nő, az asszony legszebb, legerősebb joga ? A szivében, a szerelmében, a sírig tartó hűségében. Az önfeláldozásban. A csodás személyiségben. A nőiességben. A háziasság varázslatában. Ezeket a nagy erőket nem gyűjtik a mai leányok. Nem tekintik a leggazdagabb, a legerősebb, a legtartósabb hozománynak. Azért foglalta el a régi erős lelkű asszonyok helyét ma egy bábsereg, a mely, mert nem tud a csillagokig röpülni — boldogtalanul a földön hever. Mester.
