Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-05-19 / 20. szám
20-ik szám. XV. évfolyam. Szatmár, 1912 május 19. FELELŐS SZERKESZTŐ ÉH KIADÓTULAJDONOS : BODNÁR GÁSPÁR Előfizetési árak: Egész évre ..........................4 korona. Fé l évre............................ '2. » Ne gyed évre......................1 » Me gjelenik minden vasárnap. \ Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZATMÁR, Arany János-utca 17. szám. Várjuk írja nekünk egy gazda, várjuk a galileista ifju-urakat, hogy már egyszer valahára megmondhassuk a magunkét — amúgy magyarosan, kendőzetlen módra. Hogy ezeket a sorokat megérthessük, tudnunk kell, hogy két-három izraelita fiú, egyetemi polgár alakított a fővárosban egy kört. És elnevezték ezt a kört Galilei-körnek. Magukat pedig hívják: galileistáknak. Ezek az ifjak amolyan papagályai, maj- molói, fullártjai azoknak a pápaszemes, nagy képű tudós uraknak, a kik szerte hirdetik, hogy csak ők az igazi tudósok, csak az ő pápaszemükön keresztül láthatja meg más emberfia is meg a dolgok miben létét. Az ő dolgok miben léte pedig az, hogy sötétségben van az az ember, a ki a jó Istenben hisz. Bigót az a keresztény, a ki Gondviselésről beszel. Bolondság a haza is, gyermekeknek való érzés a hazaszeretet. Az imádság körösi szentelt viz. A szegény ember hite, bizalma az égben — amolyan csalódás vagy éppen csalatás. Nekik uj tudomány, uj világ, uj gondolkodás, uj hit, uj erkölcs, uj minden kell! Uj társadalom, uj nép, uj falu, uj templom, még pedig amolyan szinházszerü, úgynevezett kulturtemplom. Tudni kell továbbá, hogy a szabadkőművesek, a kiknek arcáról éppen mostanában kapták le a maszkot, kiadták a jelszót, hogy hát — Ki a falubal És a fentebbi uj dolgoknak a felszántatására, megberenálására, meg elvetésére ezeket a sárga fiók papagájokat — a galileistákat — küldjék ki a magyar nép közé, az izráelitákkal már úgy túlontúl megrakott szegény falvakba. Mert mind közönségesen tudva vagyon, hogy ennek a galilei körnek alapilói és vezetői csak nem kivétel nélkül megkereszteletlen izraelita gyerekek. Hát erre mond kádenciát a mi falusi gazdánk, mikor Írja, hogy hát várják a galileibeli iíju-urakat, hogy már egyszer valahára amúgy magyarosan beszélhessenek velük. És uramfia! Mit is beszélhetnének mást, mint azt, hogy régi nóta, ismert nóta az a hang, gyümölcsében jól ismert termés az a mag, a mit a magyar nép közt, a magyar falvakban most el akarnak szórni. Úgy hívják, hogy: konkoly. Ugyan az a hang, ugyanaz a nóta, csak más hurokkal, más változatokkal, a melyek csalfa kíséretében a népet cucilista apostolok már egyszer elbolonditották. Mikor Ígértek neki földet, gazdaságot, boldog társadalmat és eldórádis országot. Ez a nép az első pillanatokban mámorba is esett. De aztán, mikor felébredt, mikor meglelte a maga szivét: bizony nagyon szégyelte, hogy ilyen bolon- ditóknak neki álmodtak. Hát most is amolyan — uj istent, uj hitet, uj hazát, uj gondviselést akarnak ajánl- gatni ezek a hős kis cincérek, ifjú sárga papagájok... Nagyon megjárják pedig. Mert látom, tapasztalni fogják, hogy a magyar ember még mindig tud gondolkozni, szeretni, bízni, hogy az ő esze még mindig a régi kerékvá-
