Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-05-12 / 19. szám
8 MAGYAR FÖLDMIVELŐ ■ ■ OLVASÓKÖR. ■ B Aztán újra vidáman emelte rá urára tekintetét. Puha kezeivel lesimitotta homlokáról gyöngyöző verejtéket és olyan ellenállhatlan édességgel kérdezte : — Hát ki neked a világod? Azok a cundra emberek? Vagy én? Egyedül én? Mit hallgatsz te a világra ? Miért kell neked bíróság vagy más. Hát nincs nekünk dolgozó két karunk. És nincs akara- ratunk. Hát nem tudunk mi fészkünkben élni és gyermekünket nevelni... Mit akarsz te a világgal? És szép csendesen visszatértek újra és újra a gyónáshoz. Mintha az a kis szoba gyóntatószékké vált volna, úgy szedte szét szálakra az ember lelkét .. . az ő türelmes gyóntató papja ... kis felesége előtt... S mikor már minden redőt, lelke minden szálát megmutatott . . . akkor újra mélyen és nagyon felsóhajtott az ember: — Van még fiam egy nagy kő a lelkemen . .. — Lehengeritjük, édes fiam. — Bajos . .. nagyon nehéz kő az. Gyenge a te kezed annak iszonytató súlyához. — No csak elő azzal a nagy kővel — — — Adós vagyok, édes fiam! — Csak ilyen az a kő? — De súlyos kő, nehéz kő. Mázsás kő az édesem . .,. — Majd elbánunk vele. — Sokkal vagyok adós édes lelkem. És aztán súgta ... de hogyan súgta az ember. Körül néz, megest szétnéz, mintha a falaktól is félne. És csendesen . . . súgja: — Ezer koronával vagyok adós. — Csak? — Kártyaadósság. Fizetni kell... váltó. Becsapják ... tönkre teszik nevemet, becsületemet ... E pillantban lépett be a szobába az öreg Samu bácsi. Furcsa ország. — No, more, hát voltatok Amerikában ? — Voltunk bizony kérem ! Az ám a furcsa ország: ott csaknem minden város neve jorkkal végződik. — Például mindjárt az első város is Boston ! Asszony, a kinek parja ninos .. . Eredeti népregény. — Irta : Bodnár Gáspár — (11) Aztán összeszedte magát a beteg ... és beszélt... . . . Csendesen . . . szépen, őszintén, igazán . . . — Az emberek nem hagyják az elesetteket felkelni és talpra állani. A legtöbb ember halála attól van, mert nem engedik élni . .. Tisztán, meg- fürödve, elhagyva a régi gyengeségeket élni. Isten tudja, meg te páratlan asszony-feleségem, hogy én megtisztulva, meggyógyulva csókoltam meg életemben először tiszta ajkadat. Mi erős feltétellel! Mi erős szándékkal. Mi erős akarattal. És ugy-e éltünk boldogan. Mert te elfeledted a mi — volt. Csak azon örültél, azon virrasztónál, a mi van. És azt építetted és azt munkáltad, a minek lenni kell. És mi úgy éltünk, mint két galamb. Csendesen . . . szelíden. Mert napról-napra gyógyított a te páratlanul okos viseleted. Még akkor is, mikor az emberek már belém kezdettek. Mikor a gonoszok már lejtőre vittek. Te tudtad, hogy az embernek, a gondolkodó embernek nem kell azt az igazságot napról-napra szemébe vágni, a mit ő maga — maga legjobban ismer, tud. És érez. Mert ezzel felbőszítik. Ezzel visszaélnek. Ezzel napról-napra újra és újra keresztül szúrják szivét. Meghalasztják. Éppen azért nem csak hogy nem piszkáltad fel a múltat, de úgy viselkedtél, mint ha mi se történt volna. De én ezzel a bánásmóddal már erősödtem . .. már tisztultam . .. már egészen más ember lettem . . . — Édes jó uram, elismerem. Úgy van! — De a világ, a gonosz nyelvek, az én drága jó barátaim nem igy tettek. Mikor tekintélyem legjobban vissafordult, mikor azt hittem .. . már csak az van, a mi van és lesz. Akkor kegyetlenül felém hajtották, a mi — volt. A régi fotográfiámat, a régi könnyelmű, bűnös képemet mutogatták nekem . . . És ez rettenetes volt . . . Ezt már nem bírtam elviselni egymagám . . . — Hát nem voltam én veled, melletted édes jó uram ? — Ott voltál — itt voltál ... és itt vagy. De sajnáltalak. A szivem fájt, az agyam zúgott . .. mert azt hittem, hogy veled is hasonlókép tesz a világ. Neked is napról-napra suttogják, mint rejtekből sziszegő viperák, hogy hát: — Hiszesz ennek a régi gonosznak ? — Boldog vagy-e? — Miért mutatod, hogy nem remegsz, nem félsz? Tudjuk, hogy mi lakik benne. Ha én erre gondoltam, ha engem megkapott, mint valami pokolgép a gondolat, hogy már sohasem lehetek más, mint voltam . . . akkor futottam és . . . csudálkozhatsz-e édes, páratlan asszonyom, hogy ott találom magam az örvényben ... a rettenetes malomban. A malomkő alatt, ahogyan lassan, de biztosan — őrlődtem. Az asszony lehajtotta szép fejét és úgy hallgatta férje-ura őszinte, igaz vallomását. A SZERKESZTŐSE» ------ TELEFONJA. Fa rád. Földm. Olv. Kör. Csak márc. 1-től küldhetjük a lapot. A fizetés ez esztendőre csak 2 korona lesz. A nagy munkaidőben (jul.—aug.) a mi lapunk szünetel. Szíveskedjenek lapunkat terjeszteni. — Homok. A lap visszajött, hogy a gazda »meghalt.« Hát annyi esztendő után lapunk is gyökeret vesztene ott! Sajnálnók. — Gazda. Magyar Nemzeti Zarándoklat indul Lourdesba (Lurd.) Jelentkezés: Gaibl Sándor c. apát-kanonoknál Pozsony — május közepéig. — Olvasóköri tag. »Sok ember úgy mászik magasra, mint a kéményseprő. Bepiszkolja magát. S minél magasabb jut, annál piszkosabb.« Mondotta pedig ezt Madarász László abban az időben, mikor még nagyon kevesen másztak Magyarországon magaslatra. így hát kevesebben voltak az eféle kéményseprők. — E—E. M—o. A legorditóbb vádakat lehet leghamarább néma hallgatásba^enni. — Harmónia. Nem a mi lapunkba yalér-~K.ézirátát nem őrizhetjük ám. Mi a népnek való olvasmányt dadánk. MORVA.! J-Í.NOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁRON.
