Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-01-14 / 2. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÖ 8 ’Iszen ez költő! Valóságos költő . . . — Hát apa most tudja . .. éu már régen tudom, szólott Iluska boldogan. Náncsi mama úgy ült helyén, mint az öreg madár az ágon, mikor nagy élvezettel hallgatja, mint csevegnek a fiókok szerelemről, édes érzésekről. — Vagy jó! hát legyen úgy, mint az iró mondja, hogy a szerelem égből leesett villám. De akkor édes mamám! édes jó apám — itt felállott a fiskális és gyöngyöző bort töltött az Iluska és a maga poharába . . . akkor ami házasságunk folyton fénylő villamosság, ennek az égi tűznek szivünk állandó boldogságára való felhasználása. A mi házasságunk nem rövid zárlatu. A mi házasságunk nem amolyan hirdetett szerelmi házasság. Hanem sikerült találkozása, megtalálása két léleknek . . . melyek minden nap érzik, hogy jobban és jobban eggyé forradnak ... — Az angyalát. . . . be’ mondod, be mondod fiam, csóválja fejét atyus. — A külsőségektől nem kell mindig biztos következtetéseket levonni. — Most jön a filozófus .... mordul közbe atyus. — Ismerhetünk kiválasztott szerelmi házasságot, amelynek első lépcsőjén nyalják-falják egymást a kázasfelek. Egész az émelygőségig. — Az undorodásig, kiált közbe, atyus. — Tüntetnek a csókolódásukkal a világ piacán ... az összejöveteleken, a kupékban, mintha minden áron tudtul akarnák adni a világnak, hogy ők úgy szeretik egymást, hogy majd elégnek a szerelemtől. — El is égnek . . de inkább leégnek . . cudarul, pattog atyus. — Aztán jön ... a második lépcső. Az elfáradás, az ellankadás lépcsője. Jön a kiábrándulás grádicsa. Jön az elhidegülés . . . jön a viszály. Jön az unalom . . . mert a folytonos csókolódzás-szerel- meskedés ágya a munkátlanság, az unalom. — Bizony anyám . . . csókolódzásból, meg tur- békolásból nem lehet megélni. Főzni is kell ám, az macskámnak, csevegi sebesen Ilus. Az atyus ismét felugrik. Öklével olyat üt az asztalra, hogy összeröppennek az üvegek. Mintha egy gyenge földindulás mozdítana a vén földön. — Ez egy kis életfilozofus. Ezt a jányt ugyan bele nevelte a maga lelke iskolájáka. — Az élet — folytatja a fiskális — öröm, de teher is. Szent teher. Viselni kell azt komolyan, ünnepélyesen. És állandóan. És mindig. Hogy annak a sok — nyalás-falásnak ne legyen a vége . . . . gyűlölet. — Engesztelhetelen gyűlölet, teszi nyomatékossá azt atyus. — Válás! Szomorú válás. Amilyenekről a periratok tesznek tanúbizonyságot. — Legfeljebb egy kis formulára legyen szükség. — Arra sem, apám. Arra sem. — Micsoda formulákat emlegettek ti mindég, kérdezi végre Náncsi mama. — Hát formula. Az nem asszonyok dolga. A formula — Az apám féltett, szólott most Iluska gyermeki elszólással. Féltett, hogy anyás vagyok. — Meg apás! — Hát attól tartott, hazajáró lélek leszek . . . — Célzás akar ez lenni ? ugrik fel Náncsi mama. — Világért sem. Oh. hogy is gondolhat mama ilyet. De most már hozták a tésztát. A Náncsi mama tésztáját. Minden redbe jött. Csak a dicséret, az ámulat hangjai szállnak az ajkakról. Az ebéd pompás volt. A vőm-uram nyilatkozata még pompásaid). De a Náncsi mama tésztája — a legpompásabb ... A vonalnál pedig Náncsi mama úgy megcsókolta vőm-uramat, mint egy fiatal leány. Mikor pedig haza érkezett, boldog megnyugvással sóhajtotta: — Boldog voltam otthon. De igazán boldog csak itthon vagyok. És csaknem agyoncsókolta a bámuló öreg atyust. Kegyelmes urak lettünk. A SZERKESZTŐSÉG ------TELEFONJA. E. P. Az embereket két osztályba lehet ma sorozni. Egyik, a kisebbik rész dolgozik, fárad, lelkesedik emészti magát. A másik, a nagyobbik fél erénycsöszködik vagy Ítélkezik — és kényelmesen emészt. így volt, igy van és — lesz. Persze, hogy csak az nem hibáz, a ki nem cselekszik. A ki működik — téved is, mondja az olasz közmondás. Sok embernek az az egyetlen munkája, hogy untalan hangoztatják, melyszerint makulátlan az életük és salak nem érte lelkűket, öntéboly ez nem más. — B. E. Budapest. Nem tudom észre veszi e helyen lenyomott üzenetünket. Szenvedések árán jut az ember — a boldogsághoz. Már t. i. amilyen boldogság e földön van. Megígérem, Írja. Megtartom, üzenem. Üdv. — Selmecbánya. Halejka. Mindent köszönünk. Bizony rösteljük, hogy még nem irhattunk. Nem is gratuláltunk. Ha látnák azonban, mi van és mi volt a mi Íróasztalunkon... az ünnep előtt és után, akkor összecsapnák a kezüket. Az egész köjpjjek szívélyes köszönet és üdvözlet. / // MORVÁI JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁRON. Portás: Kegyelmes urak lettünk, tetszett hallani? Vendég: Ne beszéljen már! Portás : Hál nem tetszik látni — a szivaromról?
