Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-05-12 / 19. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÖ 3 — Ilyen a magyar biró. — Ilyen a magyar asszony! — Ilyen a falusi kupaktanács. Meg az orvos, földes ur. Meg a szolgabiró. Egytől-egyig ilyen a tanítónő kisasszonyunk. Igen, mert ők a Pesten nevelt, úri dáma egyéni kisasszonyokról veszik a mintát, olyanokról, a kiknek a guba, meg a piszkos falusi gyermek, meg a templom, meg a vallás csak — ázsiai állapot, maradó, rothadt állapot. És igy tovább. No bizony! Hát jobb lenne, ha minket akkurátusabban megismernének ezek a színdarab iró emberek. Mert bizony, hogy mi magunk nem ismerünk magunkra, mikor halljuk, vagy a városban hébe-hóba látjuk, hogy mint ismertetnek minket. Mi féle beszédet adnak a szánkba. És mi féle érzelmeket a szivünkbe. Jöjjenek, éljenek ám mi közöttünk, akkor majd nem festik az ördögöt a falra az ő fántáziájuk szerint. Hanem valójában megtudjuk, hogy sokszor jobbak vagyunk ám, mint- gondolják és irogálják. gmda Öltözködés közben. Agglegény: — Egy szál hajain sincs már ! — Ez igazán hajmeresztő ! ■ ■ vasárnap, ib n db Május. A hónapok királynéja. Az esztendőnek duzzadó vidámsága, legszebb ifjúsága. A paradicsom-kertben talán május volt a természet képe . .. A virágok hónapja. Mikor a legszebb virágok nyílnak. És talán éppen azért legszebb, mert legjobban szivünkhöz, lelkűnkhöz szólanak. Az igaz, hogy sokszor a májusnak szép arca haragos. Sőt fagyos. Lehellete is hideg, mintha még mindig a halott természetnek fagyos lehelletét éreznénk a májusi reggelek, éjszakák, sőt napok levegőjében. Ilyen volt az idei május eleje. Más években pompájában, ünnepi diszköntösében köszönt be a szép május. Az idén úgyszólván bundába volt öltözködve. A kályhákban pattogott a tűz. A meleg szoba szinte kárörvendve vigyorgott felénk. Sőt Tél anyóka, a rossz májú vén banya olyan irigy és kegyetlen volt — hogy fehér lepellel borította be a felső vidékek rügyező vagy virágos tájait. Nem csoda, hogy a szép Május meg is érezte Anyósának, a télnek szeszélyét, kegyetlenségét. Lassan, félve köszöntött be. Szinte nehezen szánta rá magát, hogy közénk jöjjön. De itt van! De már kibontotta szép virágos hajzatát. Felénk mosolyog nefelejts kék szemeivel. Tulipántos, szép ruhájával. Csipkéje a gyönyörű, fürtös Orgona. S ha a vén anyóka, tél mama meg is csipkedte fürtéit: maradt még bőségben, hogy gyönyörködhessünk benne. A haragos viola színében, vagy lágy, világos mosolyában. És azt hisszük: a májusi Nap is olyan erős, olyan hatalmas és olyan forró lesz, hogy még a Fagyos szentek is felmelegednek. Elolvadnak. És csúffá teszik az öreg Szinusz bácsinak minden jövendőmondását, ügy legyen! * A régi rómaiknál is becses volt Maja istennőnek szentelt hónap. Magyarországon, a régi-régi Írások és emlékek szerint — az ifjúságnak hónapja. Apáink még a majálisok hónapjának nevezték . . . Az öregek még ma is emlegetik a majálisokat, mikor a felnőtt emberek a gyermekekben, az ifjúságban úgyszólván — visszafiatalodtak. Táncra perdültek, vigadtak a szabad természet ölén. Az öregek különben azt állítják, hogy más képe is volt a hajdani május hónapnak. Most már ez a hónap is — elfordította szép, vidám, mosolygó képét. Nem úgy volt az régen. Más nap sütött az égen. A kath. Egyház e hónapot a b. Szűz Máriának tiszteletére szenteli. Mindennap megszólal sok-sok toronyban a harang. Ájtatosságra hívja a hívőket. A templomok telve vannak hívekkel. Az oltárokat, a képeket a májusnak gyönyörű virágkoszorui övezik. Akárhány családban kis oltárokat készítenek a leányzók. A kert legszebb virágaival díszítik fel és meggyujtják a Szűz képe előtt a mécseseket, a gyergyákat. Boldog az a leány, ki munkái közt fehér lelkének ilyen örömöket, tiszta örömöket szerezhet. * A gazdák tudják, hogy a májusnak milyen döntő szerepe van a — termésben. A májusi eső Istennek látható áldása. Szinte igazán szemünk előtt fogamzik, terem minden — az áldások nyomában. Él még a hagyomány Károlyi grófnak béres kis gazdájáról. A kit ura elvitt a németek fővárosába, Berlinbe — a világkiállításra. És bevezette a gróf az egyszerű béres gazdát a mámoritó, csillogó kincsek birodalmába. A hol milliókat érő ékszerek voltak felhalmozva. A kegyelmes ur csak úgy leste a falusi magyarnak az ábrázatát. Meg is kérdezte tőle nyomban: — No Gyuri, mit szólasz •— ehhez! (Már t. i. a rengeteg kincsekhez.) — Uhm — kegyelmes uram, mondotta vállát húzogatva falusi Gyurka, a magyar — többet ér nálunk ennél egy jó, áldásos májusi eső. És ez az egyszerű magyar igazat mondott. És olyan alakban, olyan világos felfogásban, jellemző, szinte csodás alakban, kifejezésben mondott igazat, hogy igy nem magyarázta meg a tudós sem. Nem ám, annak titkát, de azok sem, a kik az éghajlat nagy kérdéseivel foglalkoznak, nem magyarázták meg mondom azt, hogy mit jelent nálunk a — májusi áldás, a jó formán minden nap szükséges eső. A mi virágos, zöldtenger mezőínkön most alakul ki úgyszólván minden. Azért szól igy a magyar gazda: — A május mondja meg! * A május elsejét, a május érkezését a magyar nép költészetével, szép érzéseivel szentelte meg. Most már egy idő óta a nyugtalan, a külföldről ide lapátolt eszmék, tanok — izmusok a veres zászlóval, holmi felvonulásokkal, tüntetésekkel, meg idegen
