Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-05-05 / 18. szám
8 MAGYAR FÖLDMIVELŐ B B OLVASÓ KÖR. B Asszony, a kinek párja ninos . . . Eredeti népregény. — Irta : Bodnár Gáspár. — (10) Otthon ágynak dőlt a szerencsétlen férj. Láz gyötörte tagjait. Félre beszélt. Rémeket, ellenséget látott. Az ördögöt, a mint mutogatta neki az ördög bibliáját. Postás Fánit, amint házról-házra járt — és öntötte a róla szóló gonosz híreket. Öntötte, mint a vető magot. Hogy aztán kikeljen. Bő aratást hozzon. Kétszeresen Tízszeresen. Mint hajdan az egyiptomi bő esztendőkben. Tini asszony egy percre sem vesztette el lélek- jelenetét. Orvosért sem szaladt. Egymaga marad a beteg ágyánál ... a kis Pöszivel. Az a kis jószág szinte jobban meg van döbbenve, mint az anyja. Némán bámul a beteg apjára. Sápadtan, sejtő sejtelemmel kis szivében. Az óra is olyan kísértetiesen ketyeg most. És ebben a rettenetes helyzetben egyedül van ébren, lélekkel, erővel és önfeláldozással a — páratlan asszony. Más, gyönge lélek talán befutkosta volna már a falut. Kéztördelve sirt-jajongott volna. Szomszédoknak, barátoknak és ellenségnek. Ő asszony, erős asszony marad a csapások, a nagy szerencsétlenség közt is. ügy is van az! A bajt sokszor mi magunk növeljük, fujjuk fel. Elvesztjük lélekjelenetünket. ítélőképességünk megroppan. Kidobjuk a legkisebb bajt a világba, a piac közepére. És azt hisszük, hogy igy segítünk magunkon. Pedig vannak bajok, vannak sebek, miket csak önmagunk gyógyíthatunk, enyhíthetünk. A madár is elnémul . . . csendes lesz, mikor sebet kap. És félre vonul az erdő sűrűjébe. És ott gyógyitgatja sebeit. A vad is igy tesz. A sebzett vad. Megül a távoleső rejtekében és úgy várja gyógyulását.. . Az önfeláldozó asszony, nem hunyta le szemeit. Egy pillanatra sem. Ápolta az ő szerencsétlen urát. Gyöngyöző homlokának verejtékét törölgette ... És biztatta önmagát. . . Csendesen . . . olyan csendesen. — Még minden jóra fordul. Még minden . . . minden. Iszen nem gonosz ez az ember. Hogy éltünk jó sokáig ... De jött, jöttek az ellenséges emberek. Jött a gonosz szellem. Kisértette ... húzta ... vonta. Miért is nem voltam résen az első, a legelső kisértésnél? Mikor a szellő először fujdogált. De Istenem . . . ismerem jól az ő, az én emberem lelkét. Nagy akarat van benne. A jóra. A jóra is. De nagy szenvedelmének gyökérszálai még ott maradtak lelkében. És kitudja . .. nem lett volna-e rosszabb. Rosszabb, sokkal rosszabb. Olyan az én szerencsétlen emberem, mint az acélrugó. Mentői jobban szorítják lefelé, annál jobban . . . annál erősebben pattan vissza. Csak .. . csendesen . . . csendesen. Jól van ez igy. A nagy csapások, a nagy viharok rázzák meg a lelkeket. Vagy földre sújtják. Vagy felrázzák — felemelik. Suttogta önmagának az asszony ezeket a sza- vakat, de a férfi már felébredt aléltságából. Nyitott szemmel volt. És hallotta, hallgatta az asszony csendes beszédéi. Egyszer csak felemelkedik a beteg. A szemében két fájó köny rezeg. Az asszony meglátja a hulló könvet. — Te sírsz jó ember? rebegi nagy elérzéke- nyüléssel, mintha most, e könyek láttára az ő lelkében is megrezzent volna az a húr, mely eddig csak feszült . . . feszüli, de olyan erősen tartotta magát. Mintha érezte volna, mily mélységes, megrázó jelenség az, mikor a férfi — őszintén sir. — Te sírsz...jó ember? Én örülök. Oh én végtelenül boldog vagyok, mikor látom ezeket a könyeket... A férfi már kezében tartotta ekkor felesége kezét. És úgy bele nézett azokba az okos, nefelejts- kék szemekbe: Nézett, nézett., s ha nem szólott is, azt mondotta az a tekintet: — Páratlan asszony . . . Siket házmester. Szomszéd : Ugye, nagyon kellemetlen most a foglalkozásod, a mióta nagyot hallasz? Házmester; De mennyire! Sokszor már az első csengetésre kinyitom a kaput. A SZERKESZTŐSÉG — — TELEFONJA. Podagógus, Talán 5—6 éve, hogy egyik növendékem — természetesen magyarázatom után — a mozit, mint egyik nevelő tényezőjét és viszont legkártékonyabb tényezőjét főleg ellentényezőt tárgyalta. Akkor pedagógiai tapintatossággal kelt ki az ellen az I b. e. m. tanfelügyelet: még mit nem ? komédiát tárgyalnak a pedagógiai órákon. Nos, ott tartunk, hogy a komédiából csakhamar szomorú valóság lett Tragédiák, melyek ellen, a hihetetlen módon szaporodó mozik ellen, a szülők és tanítók közösen, még sohasem tapasztalt lelkiismeretes gonddal és aggódással tárgyalnak, értekeznek, hogy — bár elég későn — védgátakat emeljenek a kis ördögök, a mozik ellen. Persze a ki a világot, a társadalom fejlődésének irányát az ablakából nézte, annak fogalma sem volt arról, hogy a pedagógiának folyton haladnia és a társadalom tünetei szerint gyógyitó és védő szerekről kell gondoskodnia. Hát örülök, hogy ön is visszaemlékszik azokra az előadásokra, melyeken tanítványaim felfogását a mozikkal szemben a lehető legkorábban irányítottam. Lesz még alkalmam sok-sok más, ehhez hasonló esetekre rámutatni. Ilyen pl. a miliő-elmélete. Ezen is gúnyolódtak, mosolyogtak. Ma már szélsőségeiben és gyakorlatilag rombol és pusztít. — Falusi gazda. Apacsok azok a szajnaparti Bakony szegénylegényei, de modern, újkori kiadásban. Benn a világváros közepében és fényes nappal rabolnak, gyilkolnak, hijjával a szegénylegények sok nemes tulajdonainak. És ez a legszebb, hogy az ilyen kapcabetyárokból még modern hősöket csinál a sajtó, az újságok egy része. Pedig ezek a közönséges gonosztevők — egyszerűen gyakorlati anarkisták, kiknek az emberi élet, vagyon, sokkal kevesebb, kisebb értékű, mint a bakonyi rablóknak, zsiványoknak volt. A mi újságaink öles betűkkel Írják le ezeknek a zsiványoknak hitvány, vakmerő tetteit. Kedvet csinálnak itt is nálunk az ilyen kapcabetyársághoz és amolyan hósi fellegekbe takarva Írnak róluk. A párizsi közhangulat is játszik még velük, legfeljebb a vagyonát félti- És műjajongást csinál a’ helyeit, hogy mint helyesen jegyzi meg egyik komolyabb fővárosi újság: egyszerűen azt tennék, a mit árvíz idején megtesznek a rablókkal. Ki kell hirdetni a hadi jogot. A hadijog gyorsan végez azokkal, a kikkel végezni kell. Olt lövik le a banditát — a hol találják. Aztán kerüljön be a zsiványojr'heve — az újságba. MORVÁI JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁHON.
