Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1912-03-31 / 13. szám

MAGYAR FÖLDMIYELO

7

kájával a megáradt patakon ment keresztül egy pallón. Már közel voltak a túlsó parthoz, midőn a léányka elszédült és a vízbe esett. Az anya utánakapott, de megcsúszott és 5 is a rohanó árba zuhant. Az anya kétségbeesetten kapkodott leánya után, de nem bírta utolérni. Az anyát a parton állók élve kimentették, de a kisleánynak csak a holttestét húzták ki a vizböl.

— Családirtó tüdővész. Megható temetés folyt le vasárnap a debreceni közkórházban. Taubinger Ignác ötven éves debreceni gazdálkodó családjában tüdővész lépett fel. Néhány év előtt három gyermeke halt meg, most nemrégen elvitte a betegség a feleségét is. Nem maradt életben, csak a család feje és szép tizenhét éves leánya. Ezek is utolsó napjaikat élték, mert az orvosok megjósolták, hogy csak pár napjuk van hátra. Taubinger a leányával együtt fölvétette magát a közkórházba, ahol szombaton haldokolni kezdett az apa. A leányt bevitték a haldoklóhoz, aki megcsókolta gyermekét.

— Isten veled, édes gyermekem — mondta a haldokló és meghalt.

— Találkozunk, édesapám, nemsokára — felelte a leány, aki alig hogy az ágyába fektették, szintén meghalt. A kipusztult család iránt városszerte nagy részvét nyilatkozott meg a temetésen.

— Az Első Magyar Általános Biztositó Társaság működését jelentő és megvilágositó közleményére felhívjuk lapunk olvasóinak figyelmét. A gazdavilág meggyőződhetett a nagy múltú társaság megbízható, komoly és áldásos működéséről. Azt mi is melegen ajánljuk azoknak, kik a mai keletkező ingoványos intézmények közt alig tudnak már kiigazodni.

— A nagyvilágból. Vilmos császár Becsben. A német császár az újságoknak ellenkező híresztelése dacára — megtette hát előre tervezett útját. Az ősz I. Ferenc József császárnak, a mi apostoli királyunknak volt vendége a hatalmas uralkodó, a ki mint ember is nem utolsó ám az emberek között. A vendégfogadás benső és igaz volt. Világ láthatta, érezhette ebben a puskaporos időben, világháborús fellegek közt, hogy a német birodalom és osztrákmagyar monarhia közt szoros, benső szövetség van, a mi Európára nézve nem kis súlyú dolog ám. A hármas szövetség az európai békeért most is megtett és megtesz mindent, íme a német császár két hü szövetséges társát I. Ferenc Józsefet és II. Viktor Emanuelt meglátogatja. A kik olvasnak Európa mai zűrzavaros, zimankós külpolitikai helyzetéről, azok tisztában lehetnek, hogy ez a találkozás nem csak a szoros személyi barátságnak, de talán a világbékének záloga is. S ha mégis a világbéke megbomolnék, nem a hármas szövetségen múlik.

Vilmos német császárt Korfui utjának második állomásán, Velencében is nagy ünnepségekkel fogadták, a Velencében a Cana-Grande partjain a házak lobogó-diszt öltöttek. A császár és környezete megérkezésének délutánján gondolára ült és e csatornán nagyobb utat tett. A közönség lelkesen tüntetett. Az olasz király is megérkezett Velencébe. A két uralkodó találkozása igen meleg és szívélyes volt. Természetes, hogy ezt a találkozást is politikai találgatásokkal hozzák összefüggésbe és a világbéke sorsára döntő súlyúnak tekintik. De hát a leghíresebb orvosok számításában és gyógykezelésébe is sokszor beleszólnak a közbejött kompillációk — azaz magyarul — a nagy Fordulatok. És a betegek — elbizakodott vickándozásai.

Magyar munkások bányasirban. Newyorkból jött a szomorú hir, hogy az arkansasi Mac Curtin-bányatelepen történt nagy bányaszerencsétlenség áldozatai magyarmunkások, kevés köztük a lengyel, amerikai egyáltalán nem veszett oda. Csütörtökre virradó éjjel sikerült végre eltömni a szellőztetőket s erre a lángok a szádáknál lelohadtak, úgy hogy a mentőexpediciók leereszkedhettek a mélységbe. Öt holttestet hoztak föl, mind megvoltak szenesedve és egy halomban 35 holttetemet számláltak meg. A robbanás előtt a csoport felváltáskor 116 bányász állott munkába. Mikor az explozi bekövetkezett, huszonöt bányásznak még volt ideje, hogy a légszivattyúkhoz rohanjon s ezek szerencsésen megmenekültek, a többi 91 menthetlenül odaveszett. A katasztrófát kétségtelenül a szénpor meggyuladása okozta.

a B OLVASÓ KÖR. ■ ■

B ESI raa

Asszony, a kinek párja nincs . . .

Eredeti népregény.

— Irta : Bodnár Gáspár. — (5)

V.

Az öreg Kender Péter pedig — elköltözött e múló világból. Alig volt beteg. Még az nap, mikor ágynak dőlt, künn járt a határban. Mert engedett a föld. A hóval takart mezőség már feketéit. Zsendült a vetés. Az életet látta, érezte ott a barázdákon állva-járva. Pedig a maga-maga lelkében már ott volt a halál csirája. A vég. Valami sejtelmes érzést vett is észre az öreg a maga lelkében. Mintha a bucsuzásnak, múlandóságnak egy-egy titkos, elrejtőzött húrja szólalt volna meg szive mélységes tájékán. Indulóban, hazatérésében úgy vissza-vissza nézett a földjeire, a fáira, a vetéseire, mint a ki hajóba száll . . . s indulván a túlpartra ... visszavisszanéz az elhagyott innenső oldalra.

Haza érkezve meg éppen a jövő gondját-gon- dolatját húzta. Mintha testamentumot diktált volna, mikor jányával, meg veje-urával beszélt.

— Ezt igy tegyétek, ügy bánjatok vele.

— Aztán vigyázzatok. Résen legyetek.

A fiatalok szinte meghökkentek ezekre a kijelentésekre. A sejtelemnek az a természete vagyon, hogy másokban, a minket szeretőkben is sejtelmeket fakasztanak.

Az öreg még akkor nap ágynak esett. Másnap már rosszul érezte magát. Istenével is végezni akart. Papot hivatott — és úgy készült — a túlpartra.

Néhány nap-------és az öreg elaludt. Mint a

gyermek .. . úgy elaludt. Amilyen csendes volt az élete . . . olyan nesztelen, észrevétlen a halála is. Szép életet, szép halál szokott követni.

Az öreg atyus elköltözése után érezte csak Tini asszony, hogy most már egészen férje-ura oltalmára, hűségére és karjaira marad.

A szeretet, a vonzódás csak erősbödött lelkében. És boldog volt, hogy az öreg atyus sírjánál, mikor virágot vitt a temetőbe — elmondhatta:

— Jóska jó fiú. Hű férj. Úgy tesz, úgy cselekszik, a mint meghagytad . . . édes jó atyus.

És mikor azokat a virágokat oda ültette a hantra, a hantokra . .. mert édes anyja mellett nyugodott az öreg atyus — akkor úgy érezte, hogy az a virággyökér le nő, lekuszik egész az ő szüleinek a szivéig, hogy onnan szívjon számára erőt, bizalmat és kitartást. Vagy hozzon üzenő — szót. A túlpartról.

Aztán az atyus helyett ... az öreg gyermek helyett... ott szendergett a bölcsőben már egy kis jószág, egy kis fiúcska. Igaz szerelmük, kiküzdött boldogságuk gyümölcse. Egy kis pöszi fiúcska.

Hej, mert a nő csak nő, mig embert nem hoz a világra. De mihelyt ez a nagy hivatás bekövetkezik : anyává leszen a nő. Az anyát nem csak szeretni, becsülni kell, de tisztelni is. Tisztelni kell a nőt, hogy igazán szerethessük.