Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)
1911-10-22 / 42-43. szám
MAGYÁR FÖLDM1VELŐ 15 fiskális Ilussal jegyet váltott, más tájon, más vidéken — átcsapott tartalékba helyezett régi udvarlójához, Delfi úrhoz és azt a szó legteljesebb értelmében lábainak zsámolyához lánczolta. És gondoskodott róla, hogy a közvélemény megteljen annak hírével, hogy ez a házasság szerelmi házasság. Kezdődött még a gyermekkorban. És hol magasra csapta, hol hamu alá rejtőzött, de meg volt mindig. Égett, sütött, mint a parázs, melynek fényét nem láthatjuk, de melegét érzi, a ki közelében van. Fáncsika még azt a hitet is élesztette, hogy a fiskális ur veszkődött utána. Hogy lépéseket is tett drága kezeiért . ,. de ah — a kit az első szerelem szálai körülfonnak: az többé nem szabadulhat. Csuda-e' ha ő is e törvénynek vas logikája sorába került. Most a vacsora alkalmával is játszotta, de még hogy játszotta Fáncsika, most már Isten és emberek előtt nagyságos Deli Arthurné a szerelmi házasságot. Az az édes összeolvadás, mely a szerelmi házasságot minden időben és helyen kell hogy jellemezze: itt e vacsora alatt is nyilvánult. Fánika szeme ott nyugodott percről-percre az ő Arthurjának személyén . .. Ha látta, hogy férje jóízűen eszik, felugrott és elragadta a tányért előle, nehogy kedvenc ételét férje valahogyan megismételje. — Az én uramnak végtelenül kényes gyomra van. Neki nem szabad túl menni egy vonallal sem a megszokottnál . . . Deli ur keservesen nézett tányérjára az első pillanatban. De aztán a nagy világi gavallérnak hódolatával ugrott fel és megcsókolta feleségének már készletben álló — ajakát, száját és messze villogó szemeit. Végre két, nagy húsos kacsóját is. Fánika lehunyta isteni szemeit és úgy hallgatta férjének megnyilatkozását. — Nincs ilyen feleség széles e nagy világon! Maid mikor az ablakokat kissé kinvitották — Fánika rögtön ott termett férje mellett egy lehetetlen nagy kendővel és úgy takargatta be az urát. — Mert az én uram végtelenül érzékeny, még a szellő is megárt neki. Deli ur alig tudott mozdulni a lehetetlen nagy kendő alatt. Pedig Fánika már kinyujtá húsos, nagy, hosszú kezeit. Szinte azt hitték a vendégek — meg akarja áldani Delit. Mig egyszer csak meggyőződhetett, hogy as isteni delnő kegyesen megengedte neki, már mint az urának — hogy a kinyújtott kezet megcsókolhassa. És mert a kegyességnek az a természete, hogy nyúlós, akár a tészta . . . utána záporként következtek a szerelmi házasságnak még mindig ömlő — csókjai. A vendégekre nagyon kínos hatást tett az a szerelmi-házasság, komédia. A kinek Ízlése van, az bizony undorral fordul el az émelygős házasságok ilyetén való viselkedésétől. Azoktól az aktusoktól, melyek nem piacra valók. Nem a nagy nyilvánosság szemei, bíráló tekintete elé tartozik, A közvéleménynek az ilyen külsőségei, sokszor, legtöbbször komikus, sőt nevetségesbe csapó puszilódásokról, turbékolá- sokról, émelygős ömlengéseiről meg van a maga véleménye. De kritikáját önmagában hordja már ez a játék. Mert iszen ki nem tudja, hogy semmi se’ öl annyira, mint — a nevetségesség. Itt meg más is ölt. Más is közreműködött, hogy a nevetségesség — teljes legyen. Az ömlengések, a csókzáporok közepett Deliné oly kacéran viselte magát egy fiatal emberrel szemben, hogy hülyének kellett annak lennie, a ki észre nem vette, hogy itt már teljesen felépült — a közlekedésnek hídja . . . Deli uram pedig a lehetetlen nagy kendő alól egyre-másra kacsingatott egy néma, csak szemével beszélő, de annál veszedelmesen beszélő asszonyra. Ám, az egyik szeme ott, a másik azonban minden pillanatban a feleségén virrasztód. És észre is lehetett venni, hogy Fánika nem egyszer sárkány pillantásokat vetett urára. A ki nyomban kezével hintette felé — a vendégsereg nagy derültségeinek közepette a szerelmi-házasság forró csókjait . . . A fiskális ma komolyabb volt, mint valaha. Szívességben, előzékenységében páratlan. Oly nemes, oly nyugodt, oly körültekintő férjnek bizonyosult, mint a minőt egyéniségétől méltán várni lehetett. Feleségét függetlenségben hagyta — az ő királyságában. Nem siettette. Nem szólt bele dolgaiba, ö megnyugodott, hogy a mit Ilus tesz, az jól, helyesen meg van cselekedve. Egyszer-egyszer tekintetök találkozott. És abban a tekintetben minden benne volt, Büszkeség, elismerés, helybenhagyás. Remény, bizalom és — benső, igaz szeretet. Ilus csakugyan olyan volt, mint egy királyné. Királyné pompa, gyémántok és aranyak nélkül. A gyémántnak fénye ott sugárzott szép szemeiben. Arcán ömlöttek szét az arany ékszerek fényességei. Keze, szép hófehér gömbölyű karjai úgy kormányzottak, hogy a vendégsereg szinte érezte, nemesen irigyelte ezt a boldogságot, csöndes, de mégis elragadó kormányzást. A fiskálist nagyon bántotta a Deliék szerelmiházasság komédiái, de egy arcvonása nem árulta ezt el. Még akkor sem, mikor asztalbontás után a feleségét Deliné. csók fellegszakadásba mártotta és gyöngédtelenül, haragosan, csak nem hirdetve kiáltotta. — Pompás volt minden, köszönjük meg — a mamádnak. .... A társaság a kertbe vonult. Gyönyörű este van. A szellő is csak félve suttog, hogy a csillagok rezgése zavartalannl essék a földre. A fiskális kezében van már a hegedű. Hires hegedűművész. Már jogász korában a főváros előkelő köreiben is feltűnt bravúros játékaival. A vendégek epedve várták a hurok megzendü- lését. Néma csend van a szép kertben. Mintha a természet nagy, mélységes koncert termében ülnének. Iluska is ott ül szemben az urával. Bízó és váró szemeit ráveti az urára. Az meg visszatekint. Oly észrevétlenül, oly diskréten, hogy talán senki észré nem vette. Csak Iluska ... ő az igazán boldog asszony. És lágyan és csendesen, az érzésnek szelíd és mégis határozott hangján felhangzik az első hang. A régi, a kedves, az örök szép ... az ő boldog megértésük idejének dallama: — Csak egy kis lány van a világon . . . Száll a dal lágyan, csendesen a szellőnek lehel- letével. Iluska alig bírja eltakarni, visszaparancsolni a
