Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)
1911-10-22 / 42-43. szám
12 MAGYAR FÖLDMIVELŐ Az öreg olyan édesen, olyan jóságosán mosolygott ... — Mindig azt hittem, hogy rám fogják: pazarló vagyok. Adósságom van. Úgy féltem, hogy rajtam szárad. Ez a változás nagyon megnyugtat . . . Hanem, tudjátok mit ? Néma hallgatás ... a környezetben. — Találjatok ki valami másat, más formáját a jótékonyságnak. Miér mér’ azér, hogy a jótékonyságnak titka a leleményesség. Néma csend . . . hallgatás a környezetben. ’Iszen, a jó öreg püspöknek méltósággal teljes hatalmas alakja összeesett már. Szemei nem csilognak, nem ragyognak már olyan tüzesen, szépen, mint a folyton égő csillagok. Hangjából eltűnt az ezüst csengése. Meglágyult a parancsolás érce. Ott ül karos székében. Tagjai gyengülnek. Csak lelkét, szivét mozgatják nagy tervei . . . Még mozgatják. A leleményes jótékonyság szelleme most is körüllengi. Most is el-elbecézgeti . . . .... De jő, elérkezik a legleleményesebb szellem. A halál ... A vég ... A temetés. A sírbolt. És a jótékonyság, a kőnyörület, az irgalmasság angyala oda száll sírjára. És mentői jobban teliik- mulik az idő . . . annál inkább kiemeli az ő szellemét, emlékezetét az elmúlás, az elfeledés karjaiból. És magasan tartja. Mert az igazi jótékonyság magva olyan, mint a szegények fája. Az akác. Mentői jobban vágják, nyesik, pusztítják, annál erősebb gyökeret ver. És messze terjeszkedik a földben, hogy ott kiszökjék, sarjadzék . . . ahol nem is gondoljuk. A kondás és a patikus. Debrecenben meghalt egy öreg kondás. Erről a a kondásról beszélték el a kővetkező történetet: A kondás állandóan elhaladt egy patikus háza mellett. Kora reggel volt s a kondás akkorákat tülkölt, hogy a patikus fölébredt és nem tudott tovább aludni. Gondolkodott: mit csináljon ezzel a kondással ? Ha azt mondja neki, hogy ne tülköljön, csak azért akkorákat tülköl; hát kitalálta, hogy azt mondja neki, — csak tülköljön még többet. Egy reggel ugyanis megszólította : — Milyen gyönyörűen tud kend tülkölni! ügy szeretem hallgatni, mint a legszebb zenét. Ha erre megy házam előtt, tülköljön nekem . . . És csillogó szemmel tette hozzá : — A zsalugáter mögött ott lesz egy kupica jófajta pálinka. A kondás másnap akkorákat tülkölt a patikus háza előtt, hogy az egész környék ijedten riadt föl. A patikus azonban ravaszul mosolyodott. Mert másnap jött a kondás és hiába keresgélt a zsalágáter mögött: a pálinka nem volt ott. Tülkölt egy keveset, kisebb buzgalommal, mint előtte való nap s a mikor harmadnap arra ment és nem találta a pálinkát, alig hogy belefujt a tülökbeNegyednap megint hiába kereste a pálinkát. — Tülköljön neki az öreg ! . . . — mondta dühösen és vigyázott, hogy soha többé ne tülköljön még csak közelében sem a patikus házának. Az egyszeri paraszt. — Hm — instálom tekintetes ur, igáz az, hogy üstökös jelenik meg az égen, osztán háború is lesz 9 — Ne higyje atyafi. — Hát mégis instálom ezek a tudós urak levághatnák a farkát, hogy ne ijesztgetné a szegény embert. Házi-iparunk. így karácsonyi és újévi időben van okunk és alkalmunk a magyar házi iparról elmélkedni. Szomorú az a tapasztalat, a mit szereznünk lehet különösen ezen időszakban, de máskor is — minduntalan. Az udvariasság, a szeretet, a leleményesség, a családi érzések igy karácsonyra kiváló módon feU keresik az üzleteket. Karácsonyi, újévi ajándékok özönét viszi a közönség tűzhelyeire. Küldi és veszi nagy áldozatok árán. És mit tapasztalunk! Azt, hogy karácsonyi piacunk, újévi piacunk, kereskedelmeink meg vannak tömve idegen országok gyári munkáival, el kezdve az öt krajcáros portékától — egész a legdrágább cikkekig. De nem csak kisebb ajándék-cikkekre vonat- kozhatuk e megdöbbentő tapasztalatunk. Az életszükségletekre való cikkekkel, is igy vagyunk. Statisztikai adatok szerint ugyanis évente hétszáz millió koronán felül adózunk a külföldnek az onnan behozott ruházati cikkekért és ez a szám évről-évre hihetetlen mértékben emelkedik egyfelől az egyre fokozódó fényűzés folytán, másfelől amiatt, mert oly vidékeken is, ahol a nép eddig megőrizte viseletét, egyre jobban hódit a külföldi gyármányu ruha divatja. Legrégebben az alföldi nép hagyta el viseletét, talán mert kevesebb volt benne a népművészet és a háziipar iránti hajlam. Úgy, hogy ma már alig látunk a szép alföldi rónán mást, mint osztrák posztóból készült fekete polgár ruhát, a nőkön pedig divatja múlt, ízléstelen, de drága selymet, bársonyt és szövetet, melyekről nemcsak a kézimunka, hanem a népies motivum is hiányzik. Mennyivel szebbek ezeknél a székelyek házilag szőtt, a kalota- ' szegiek, vagy a románok, szerbek áttört, vagy hímzett ruhái, a matyók varrottasai. Ezekben van eredetiség, jelleg, népművészet s szépségüket a színek eleven változatossága s a női kezek munkája adja meg a külföldi selyemmel és divattal szemben. És szomorúan látjuk, hogy e népek lelkét is kezdi megmételyezni a divat s az úri viselet utáni vágy és egyre tömegesebben hagyják el régi, szép viseletűket s vele erkölcseiket és szokásaikat is. Nemcsak a népművészetért lelkesedőknek fáj e rohamos átalakulás, de még inkább a nemzelgazdásznak, aki azzal is számol, hogy évente sok száz millió koronával több fog külföldre vándorolni, ha a nép millió házilag szőtt, varrott ruha helyett gyári ruhák divatjának hódolnak. Hát ennek az áramlatnak útját kell állani. És útját állhatjuk azzal, ha a házi ipar nem csak jelszó lesz a mi hazánkban hanem életjelenség. Nem csak tanulni fogják a házi ipar cikkek előállítását a községekben, iskolákban, hanem lesz hatalmas fogyasztó közönsége. Piaca is. Piacot kell ám teremteni a magyar házi iparnak. Népszerűvé és közhasználattá kell azt tenni. El kell ismernünk, hogy e tekintetben komoly fordulat kezd lenni. Különösen a kereskedelmi és földmivelésügyi minisztériumok fejtenek ki nagyobb
