Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)
1911-10-22 / 42-43. szám
MAGYAR FÖLDMIVELO 5 azt megmozdítani. Hiszen hatalmas igás jószágokat kell ezután küldeni. * * * Bubuka ott marad még egy ideig az óriás gép mellett. Szinte mindent elfeledett pár percre, hogy nézegetni, vizsgálgatni kezdi... ezt a hatalmas, ösz- szetört gépet. Egyszer csak eláll a lélegzete. — Szent Isten! — Mi lehet ez? Hát a nagy óriás bensejében, egy üregben csillogó bőr táskát pillant meg. Reszketve nyúl utána. Nehezen ki is nyitja. Rengeteg papirbankót talál benne. A leány szinte megfagy. Sokáig mozdulatlanul bámul a tenger pénzre. De csakhamar észre tér. — Ezt a sok pénzt a bácsik hagyták itt. Mondja és abban a pillanatban kis karjaival kebléhez szorítja a bőr táskát. És indul vissza a vízparthoz. A libuskák ezalatt szétszóródtak. Alig bírja őket összehozni. — Milyen jó kedvük van, suttogja a leány. — Hogy örülnek, felrepennek a hamisak. Végre szép sorrendben indulnak. Akár az iskolás fiuk és leányok. És a tanitónéni utánuk. Ki írhatja le a csudálkozást, a mi abban a kis bogárhátu házban a pillanat alatt végbe megy. A nagymama, a mint Bubukának elbeszélését meghallotta, nyomban a község házához küldi a leányt, És a birót hivatja. A biró megérkezik. A bőr táskában felismeri — az uraságnak pénzes táskáját... — Az uraságé, majd én elviszem. — Vigye biró bácsi, mondja kipirultan a leány, de először olvassuk meg. A pénz olvasva jó. Arra tanitott a nagyanyó. A biró először szinte megdöbbent. Arca elpirult, hogy ilyen bizalmatlanságra akadt. De aztán megsimogatta Bubukának fehér arcocskáját: — Okosabb vagy kis leányom, mint a falu bírója. Az bizonyos, hogy én reám is jó lesz, ha megolvassuk. Meg is olvasták... az öreg nagymamával. ♦ * * Másnap kocsi, fényes fogat áll a kis bogárhátu ház előtt. Az uraság személyesen érkezett meg. Benn a szegény tűzhelyen pedig olyan fönsé- ges, olyan páratlan jelenet folyik le: — Ha mégis jutalomban akarja részesíteni a szegény leányt... méltóságos ur — szól remegve végre... ő bevallja mit kért, miért könyörgött a Jézuskának: — Mit kívánsz gyermekem, hogy a Jézuska hozzon ... kérdezi az uraság. Biztosan elhozza. — Biztosan? emeli fel okos fejét a leányka, de biztosan ? — Biztosan... Én mondom... és annak meg kell lenni. — A bácsi nagyhatalmú ur. De amit én kérek ... azt csak a Jézuska teheti meg... — Hát kérd a Jézuskától is. Mély csend, siri hallgatás borul a kis házon. Egy percig senkinek sincs itt szava. Talán addig, mig Bubukának a sóhajtása felszáll a magas menyországba. És abban a pillanatban, a mint az a sóhaj... Bubukának sóhaja megérkezett a magas menyországba, megszólalt a leány, Erzsiké. Régen elfojtott, most kitörő zokogással. — Az apámát, az a—a—párnát hozza vissza... ... Az uraság némán meghatottan hallgatta a kis leány zokogását... November volt. Az idő még mindig mosolygott... szinte kacérkodva mosolygott... Aztán elborult az ég. Bubuka lelke is úgy elborult, mintha már nem is hinne, nem is bíznék az emberekben. . •. Aztán eljött a szigorú tél. A december mely elringatja, elaltatja ezt az öreg földet. Az öreg nagymama is szinte elringott, elaludt az ő bízásában, az ő reményében. Csak Bubuka hitt. Csak Bubuka remélt. Napról- napra jobban remélt. ... Szent csendességgel, titkos érzésekkel jő a szent est. A szegényes szobában nagy karácsonyfa áll... tele drága ajándékokkal. Az uraság kocsija is megérkezett. És magával hozta... a kastély kisasszonyait... Ott ugrálnak, ott röpködnek a nagy karácsonyfa alatt... Csak Bubuka hallgatag. Olyan hallgatag Szeme azonban még kékebb, mosolya biztatóbb, édesebb... És megtörténik a lehetetlen... és elküldi a kis Jézuska a hihetetlent. És csudájává leszen a karácsonyfa... Kopogtatás hallszik. Szikár magas, de meggörnyedt férfi lép be a csendes házikóba. Erzsiké ráveti tekintetét. — Édes apám, kedves jó apám, a kis Jézuska küldött hozzám. A férfi zokogásban tör ki. Kitárja karjait és átöleli a leányt. — Angyal, földi angyal... Bubukám ... édes jó Bubukám ... Mester. Furfangos csepürágó. Sokat mulatnak mostanában a régi Zaránd földjén egy komédiás.furfangján, amellyel egy község jámbor lakosságát alaposan megtréfálta. Az előadást nagy plakáton hirdette. A műsor legérdekesebb pontja az lett volna, a mikor a bűvész egy szalmaszálon fölkuszik a terem plafonjára. Az előadás előtt ember-ember hátán tolongott a kaszinó tágas termében. Mindenki a szalmaszálon való mászásra volt kiváncsi. Este tizenegy órakor került volna a sor a bravúros produkcióra. A bűvész elő is készítette a szalmát, amely a menyezetről lelógó cérnára volt ráerősitve. Rövid türelmet kért az átöltözködésre. Elmúlt öt, elmúlt tiz perc. Elmúlt egy negyedóra, de a bűvész csak nem jelentkezett. A közönség még rendületlen nyugalommal várakozott a csepürágóra. Egy óra is elmúlt, de a közönség még mindég nyugodtan ült helyén. Végre a vendéglősnek föltűnt a dolog. Bement a terembe s kérdezte a közönséget, kire és mire vár. — A bűvészt várjuk. — A bűvészt 1 Hisz már régen kihajtatott az állomásrr Nagy hahota támadt a teremben. Nem akarták ho fölsülésüket a hir szárnyra vegye. Nem is tudták vca meg a határon túl lakók, ha egy ott járt utazó el nene* csegi a dolgot a szomszédos községben, a hol most jé‘en kacagják a rászedett falusiakat.
