Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)

1911-10-22 / 42-43. szám

MAGYAR FÖLDMIVELÓ

3

DICSŐSÉG MENNYBEN AZ ISTENNEK, BÉKESSÉG FÖLDÖN A JÓAKARATU EMBEREKNEK!

A földön az Isten.

— Irta Magyar Bálint. —

/.

Kigyul az első csillag az égen,

Beküldi hozzám gyönge sugarát.

Mint aranyhidon, e lágy sugáron Lelkem a tiszta égbe repül át.

A csillagokba' keresem Istent,

Keresem Ót a fellegek felett.

Nincsen a földön maradandó háza, Mióta értünk fölfeszittetett.

Keresem Ót a szebbik világon,

Ahol felette fényesség ragyog És körülötte, bárhová lépjen Danoló ajkú, kedves angyalok.

II.

Mentem a fények uttalan utján,

Hogy felkeresem nagy Istenemet. Bárhova léptem, izzó világok Kápráztatták el tekintetemet.

És elborult a fénytől szemeimnek Világossága, mint az alkonyat.

Semmit se láttam, csak lenn a földön Hallottam régen ismert dalokat.

Azért nem láttam ott fenn az Istent, Mert épp’ akkor volt a szent karácsony. Olyankor Isten lejön a földre,

Talán, hogy újra... újra megváltson.

Karácsonyicsillagok.

— ’des anyám, hát jászolba fektették a jó Jézuskát *?

— Biz igen, édes gyermekem I

— Hát oszlég, hogy rengették'?

— Nem kelleti azt rengetni.

— Hát’ miért?

— Mert ringatni csak a rossz gyermekeket szokták.

— Áhá, hát azért mondja olyan sokszor a tanító ur, hogy, hej fiam rossz bölcsőben rengettek.

Tanító: Hogy hívták a három keleti bölcset*? Tanuló : Gáspár. Menyhért, Boldizsár.

Tanító : No és melyik volt köztük a szerecsen ? Tanuló : A fekete !

* * *

Alig lehetett a kis Gyuszikát a Jézuska ajándékától elvonni. Még le sem akart feküdni, mert mindig a krisz- kindlivel akart játszani. Végre valahogy lefektették, de Gyu- szika még lámpás eloltás után is nagyon nyugtalankodott.

— Mi bajod van, kérdi édes anyja.

— Gyújtsa meg mama a lámpát, feleli a furfangos kis fiú, mert nem látok aludni.

KARÁCSONY