Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)

1911-10-15 / 41. szám

MAGYAR FÖLDMIVELÖ

7

a Jejtőn ott dolgozó munkások felé. Egy embernek sikerült félreugrania, három munkást azonban darabokra zúzott a szikla. Az országutat két darab több száz mázsás szikla zárja el, melyeknek szétrobbantásán most fáradoznak.

— Vasúti szerenosétlenség a hóviharban.

Bukarestből jelentik Romániában nagy hóvihar dühöngött. A telefon- és távirdaforgalom megszakadt. Galatzban teljesen megakadt a forgalom és az iskolákat is kénytelenek voltak bezárni. Galatz közelében a nagy hóviharban két személyvonat összeütközött és hatan életüket vesztették, sokan pedig súlyosan megsebesültek. A szakadatlan hóvihar miatt a szerencsétlenül jártakat hosszú ideig nem tudták segítségben részesíteni.

— A tripoliszi háború. A törökök kiutasították a megerősített török városokból az olaszokat. Újabb jelentések szerint mindenütt vesztenek. És e jelentésekben nincs okunk kételkedni, mert az olaszok mélyen hallgatnak. Pedig ha győznének — bizonyára az egész világ tudomást szerzett volna róla.

Tanácsadó.

Kisgazdák vigyázzatok!

A m. k. pénzügyminiszter a múlt évben felhívta minden község elöljáróságát arra, hogy a hol a földek jelenlegi kataszteri osztályozását sérelmesnek találják, ott kérelmezhetik a helyesbbilést.

A kik ezt kérelmezték, azoknál mostanában foganatosítják a kiigazításokat. Ennélfogva a kisgazdáknak résen kell lenniök.

Bizalmi férfiaik tehát járjanak el következőleg.

Először is nézzék át a községházánál meglévő földkatasztert és a túlságosan megadóztatottnak talált parcellákat jegyezzék ki. De jegyezzék ki a határbeli nagyobb birtokok fölvett kataszteri tiszta jövedelmeit is, hogy azon az alapon az alkudozásnál legyen mire hivatkozniok.

A kiküldendő becslőbiztos köteles az összest figyelembe venni és ha nem hajtana a szépszóra, a bizalmi férfiak tagadják meg neki a jegyzőkönyv aláírását.

Ha ez az új helyreigazító munkálat elkészül, a községházánál ki lesz téve közszemlére és újból eldöntik egy emberöltőre a földek adóját.

Tehát álljon résen minden érdekelt földesgazda, hogy ne legyen megint a késő bánata.

Kath. N—ség.

*

Jégcsap a méhkas nyílásán.

Hogyha zivataros télen hó fuvódik a méhkas nyílására, még nem nagy veszedelem a méhekre, mert a laza hópelyheken a levegő ki- és beáramol- hatik.

Azonban ha a méhkas belső melegétől, melyet a méhek tömege fejleszt, a hó elolvad és jégcsappá megfagy, ez már veszedelmet hozhat a méhekre, mert a nyílást betömöszöli. Azért kell a méhésznek is időnkén megvizsgálni a méheit, különösen hófúvások után, nem történt e baj a kasok körül. Már a havat célszerű, sőt szükséges lesöpreni a kasokról, nehogy jégcsap képződjön. Ha pedig jégcsap kezd mutatkozni, ezt a legnagyobb óvatossággal el kell távolítani a kas megbolygatása nélkül, nehogy a méhek téli nyugalmukban megzavartassanak.

A KANDALLÓNÁL.

Itthon — otthon.

— Eredeti regény. —

Irta :

Bodnár Gáspár.

VIII.

Mintha májusi, aranyos napsugár sütött volna az ébredő reggelen — a fiatal házaspár tűzhelyén.

Náncsi mamának diadalkoszoru övezte homlokát. Az öreg atyus kiegyenesedett, mint huszártiszt korában.

És úgy otthon érezték magukat. A gyermekeknél. A gyermekeiknél.

Hanem hát — csudálatos módon — egyszerre nyugtalanság fogta el újra Náncsi mamát.

— Megyünk haza — púja. Már holnap indulunk. Pusztulásba kerül a házamnál minden.

— Kikérem, vágott közbe’ az öreg atyus, ott ugyan rendbe van minden. Az utolsó sótartóig.

— Rendben ? Ne beszélj már öregem!

— De rendbe’ ám!

És következett egy nagyon, nagyon szigorú, sőt kegyetlen egzáment.

De még milyen egzáment!

A búbos tyúktól — keresztül a zsíros putinán egész fel — a padlás-kötéJig minden, de minden szóba került . . .

— Ezt se’ úgy tettétek, a mint kellett volna. Azt is másképpen csináltátok.

Az öreg atyus csak mokogott — mekegett, mint a tanuló, mikor leckéjében elbizakodva meg-megakad.

Odahajlott Ilus asszony-leányához és fejét vakarva súgta fülébe:

— Mi lesz még otthon.

És Náncsi mamának minden órában csak az’ volt az ismétlő mondókája:

— Púja, haza kell már mennünk, mert otthon

— pusztulásban minden.

Vőm-uram csak hallgatott. Csak hallgatott. Egyszer aztán nagy komolysággal kibőkkentette.

— Talán az lenne a legjobb, ha mamáék hozzánk költözködnének. Megbővitjük egy szárnyépülettel a lakást. És eljönnek ide gyermekeihez. Aztán élnek közöttünk — nyugodtan.

Náncsi mama oly villamos tekintetett vetett a vejére, hogy az Csakhogy össze nem rázkódott.

— Még mit nem? Hm. Be okos, bé’ tudós ez a

— fiskális.

— Az Isten szerelméért mama, félre ne értsen.

— Mindenki ur akar lenni a maga — kunyhójában, mondta kissé nyugodtabban Náncsi mama. Az én kunyhómban királyné vagyok. Az én tűzhelyem független királyság. Érti ?

— No no, anyjok — nem kell mindjárt a legöregebb ágyút elsütni. Vőm-uramtól nagyon szép, hogy gyermeki szeretettel ajánlja fel az ő házát, tűzhelyét.

És ekkor egészen oda húzódott a vejéhez atyus. És beszélt neki szépen, okosan. De még milyen szépen.

— Lássa vőm-uram, más az otthon és más az itthon. Oh az a szó, hogy itthon vagyunk. Az az érzés, hogy a miénkben, a magunkéba vagyunk. Hej,

/