Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)
1911-10-15 / 41. szám
8 MAGYAR FÖLDMIVELÖ haj! Be’ mondja, be’ jól mondja a költő: hogy hát; lassú hervadás emészti azt a fát, a melyet vén korában ültetnek át. Siri csend borul a szobára. Csak az óra-ketyegés mer hangot adni. Mintha az is ütemekbe mondaná : Cserebogár, sárga cserebogár .. . hogy az idő bizony eljár. Újra atyus töri meg a csendet. — Boldogok a szülők, akiknek jó, hálás gyermekük van. Mert azoknak két otthont is ad az Isten. Itthont és otthont. De már édes gyermekeim . . . amig a szülők az itthont fentarthatják . . . bizony csak tartsák fenn. Miénk maradjon a fészek, melyben bölcsőtök ringott. A hol tápláltunk, anyátok szoptatott. Ahonnan kirepültünk. Koporsónkat is onnan vigyék ki. Ti pedig építsetek uj fészket. Éljetek benne uj életet. És neveljetek uj nemzedéket. Ez az élet sora. így volt mindig. így leszen mindig. Az öreg atyus azon vette észre, hogy körötte minden szem könyben ring. Még a komoly fiskálisnak is elfátyolozódtak mélyen ülő szemei. Azon veszi észre, hogy az ő szemeiből is kipottyan egy nagy, öreg csepp. A keze fejére. A ráncos keze fejére. Talán a múlandóság eső cseppje ez. — No nem akarok én itt predikátni. Siratót sem rendezni. Csak éppen ... no értsetek meg. Ilus s, vőm-uram is tudja, hogy mig élünk úgy adunk, hogy jusson is, meg maradjon is. — Csak maradjon, szóltak egyszerre Ilus is, meg a vőm-uram is. Nekünk bőven adott az Isten. — Látom, gyermekeim, hogy adott. Hála Istennek. De ’iszen . . . — A gyermekekre is kell gondolni. . . jegyezte meg sebesen — acélosan Náncsi mama. — Az igaz, szippantott pipájából egy öblös füstöt az atyus. A fiskális édes merengéssel nézett feleségére, Ilusra. Szinte napsugár ragyogta be ennek a komoly embernek mindig az élet kötelességét jelző arcát. Ilus fülig pirult. Szép, gesztenyeszin arcát bíborba vonta sejtő lelkének érzése. Szemeiben az anyaság első, megérző jósága, szentsége ragyogott. A két öreget szinte szuggerálta ez a jelenet. Felállottak. És a másik szobába vonultak. A fiatal pár ott maradt az ebédlőben. Mintha valami bűbájos szellő lebegett volna köröttük. A férfi ráveti szemét feleségére. Oly szép. egészséges ez az asszony, mint az a görög istennő, a kit az egészség és szépség ideáljának, eszményének tekintettek. Csak bámulta . . . csak csudálni tudta ezt az Ilust. A nyílt és nyájas szemek, melyek az övével találkoztak, egészségtől, tiszta, hű lélektől sugárzottak. Az arc, melyet megcsókolt, szépségtől, büszkeségtől, bizalomtól pirult. Mikor újra ránézett, az egyszerűre, a kecsesre, a tisztára, a hűségesre . .. úgy tetszett neki, hogy még sohasem látta ilyen szépnek. Átölelte ... ajkát ajkára forrasztotta és oly benső- séggel... oly igazán súgta neki: — Te egyetlen! Te hű! Te tiszta szép asszony . . Jobban szeretlek, mint valaha. Ilus szép fejét az ura erős, széles vállára hajtotta. Úgy nyugodott az a fej ott, azokon a vállakon, mint egy istennő átszellemült arca. És boldogsága... kicsordult — a szeméből. Versenyző korcsmárosok. Két korcsma közel volt egymáshoz, egyik az »Oroszlányhoz, másik a »Medvé«-hez volt címezve s erősen versenyzett egymással. Egyszer beállít a Medvéhez egy vendég s enni s inni valókat kér pénzéért. Rendre hoznak mindent, a végén fizetni akar s nyolc pengőt kérnek tőle, de ő csak egy forintot tesz ki. Ennyi az ő pénze, ezért kért ó enni, inni. A vendéglős dühösen néz rá s mondja : — Maga disznó, rafinirt gazember, becsapott. De nem haragszom. Itt a forintja, azt is visszaadom, csak menjen az Oroszlánhoz s ott is tegyen igy. A vendég zsebrefeszi a forintot s az ajtóból mondja: — De nem lesz baj belőle, mert ide meg ő küldött engem. __________________• _______________■ _________ A SZERKESZTŐSÉ» — TELEFONJA. Hü olvasó. R—k. Köszönöm. De csalódik, ha hiszi, hogy — a forrás kiapadhat. Még nem Írtam meg mindent, a mit megirni akarok — ha Isten életemnek kedvez. Nem volt rá időm. csak -ezután akarom megirni, a mit gyűjtögettem, érleltem egy életen keresztül. Csendesebb, nyu- godtabb napokat kérek az Istentől, hogy feldolgozhassam. — P. K. Malomsz. Nem lehet azt a törvényt ez esetben még elcsavarva, kicsavarva sem alkalmazni. Meg ne próbálja ! — Falusi remete. Az ellentétes meggondolások nem ártanak, sőt az Ítéleteknek, a döntéseknek utjai. Csak aztán le ne szedjék az ember lábát és le ne szegezzék a tehetetlenség és mindent akarok és semmi sem történés számára, ügy, mint a mesebeli »százlába< embert. A ki azon percig, mig nem kezdett azon gondolkozni, hogy melyik lábával induljon : gyorsan, könnyen tudott menni. A mikor azonban azon kezdett töprengeni, hogy melyik lábát mozditsa meg — először, képtelen volt egyiket is megmozdítani. És egyhelyben ... a tehetetlenség bilincseiben . . . maradt. — R. K. Cs—oly. Rendben. 1912. Hogy hát, hogy bírom 1 A jó Isten is segít, meg magam is lódítok magamon. — Gimnazista. Hát erről bajos ám e szűk helyen tiszta képet adni. De mert olyan őszintén várja, talán egy két hirtelen vonással 1 A secessiós irány minden áron újat, szeszélyest, zür-zavarában is bizonyos irányzatosságot akar. Kezdetben felfogásban és kivitelben főleg a festészetnél: csak minden áron újat akart adni. Később már fokozottabb, sőt merészebb naturalizmusba csap. Köztük azonban kétségtelenül vannak alapos megfigyelők. Játék a stílussal, fantasztikus elrendezése a színeknek, lendületes körvonal, erősebb hangsúlyozással stb. stb. — Szövetkezeti tag. A vizek ősereje, tenger felé való haladása hatalmas tömörülésre ... szövetkezésekre tanítja az embert. — L. L. S-ut. Persze, hogy nem könnyű dolog. Eszme kell ahhoz. Meg akarat. — Olvasó-köri tag. A kinek benseje már nem ad visszhangot, a ki egy megindított érzelmi hullámot sem tud tovább szőni — az már nem fogja érezni, érteni, mi a szép élet, mi a tiszta öröm és mi a gyötrelem közt is édesen megkristályosodott élvezet. A rideg valóság — a sivár lelkek menedékhelye. A ki az idealizmust tagadja, szerencsétlenebb, mint a ki annak élete utolsó jehellejéig hivőjeCVolt. ______ mo rváé jAnos könyvnyomdája, szatmáron.
