Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)
1911-10-15 / 41. szám
4 MAGYAR FÖLDMIVELO A sok gond. Öreg, de még életerős biró, törvénybiró búcsúzott — községétől. Ott állott népe előtt a búcsúzó. Fejére esett a hó már. De arca piros, rózsás volt. Mint a késó őszi rózsa, mikor még virulva marad a — hó alatt. A biró végzi szavait. És igy beszél: — Még egyet akarok mondani nektek, a kiktől most búcsút veszek. Kívánni akarok nektek valamit. Tanácsot adok az életre. — Halljuk, halljuk — kiáltotta száz és száz torok. — Hát adjon nektek a jó Isten — mondja a biró — sok, sok gondot. A falu népe összenézett. És nagyon csudálkozott, hogy kívánhat nekik ez a jó ember — sok gondot. De most hallgattak. Nem kérdezték okát-fokát a beszédjének. A furcsa, csodálatos kívánságának. * Hanem az ebéd alkalmatosságával, a mely ebédet a búcsúzó biró tiszteletére rendeztek: egyszerre kiszökött a szeg a titkos zsákból. — Ugyan uram, biró uram, szólott a falu szószólója, hát mi lenne az értelme annak a rebuszus beszédnek, hogy hát azt kívánja nekünk búcsúzóul: »Adjon az Isten sok gondot !< A búcsúzó öreg biró mosolyog. — Tiszta annak az értelme és igazsága, fiaim. Ha a jó Isten sok-sok gondot ad az embernek igen nagy jót ad. Talán a legjobbat. Ha sok gondod van, bizony hogy nincs nagy gondod. Nincs egyetlen egy nagy gondod, a mely lehúzza fejedet. És folyton-folyvást rajtad ül. Nyom, kínoz, gyötör reggeltől estig. Estétől — körösztül egész nagy szakadó éjszakán át reggelig. Ez az egyetlen egy gond. Amelyikkel alig bírsz. És ő is alig bir veled. De ha sok-sok gondod van, nem gondolsz mindig egyre. Arra az egyetlen egyre. Hanem aj gondok elkezdenek egymással telkedben kötekedni. A saját bajukat végezni. Uralkodóvá lenni. Egymás közt harcolnak, veszekednek. És te nem elegyeledel bele. Hanem viszed, hordod őket hűségesen. És veszed észre, hogy egyenkint hullanak, szakadoznak, maradnak. És még sem engedik, hogy egyetlen egy . . . nagy gond . . . maradjon magába’. Miér’, mer’ azér, hogy hívnak mindig segítő társakat. Ez az élet. Ez a jő élet. Mikor az embernek nem egy gond a kisárője. A kínzója. A vaskapcsa. A folytonos zsarnoka. Egész életem titka, munkája abból állott, abban van, az volt az én erősségem, hogy nem egy nagy gonddal viaskodtam, de százzal és százzal. És engedtem, hogy ők viaskodjanak, gyötrődjenek egymással. Mint én magam egyetlennel. * A falu népe ámulva hallgatja a búcsúzó bírót. És fejük nagy bólintásaival mondogatják, hogy — a búcsúzó biró nagy igazságot fejtett meg. Mester. A sertésgondnok. A minap egészségügyi vizsgálatot tartottak Makón. Sorra kerültek a sertéshizlalók is, melyeket szintén megvizsgáltak. Paku Imre dr. városi főorvosnak, aki az ilyen hivatalos vizsgálatokat barátságos szavakkal szokta népszerűsíteni s az alkalmazottakkal beszélgetésbe szokott elegyedni, amikor a kanászhoz ért, föltűnt egy szép szál legény, aki pörge kalappal kezében, illedelmesen köszöntötte a népszerű főorvost. — Hát öcsém, magának mi itt a foglalatossága ? A legény megköszőrülte a torkát s illedelmesen válaszolt: — Én, kérem, sertésgondnok vagyok itt jelenleg. Az uj elnevezés hangos derültséget keltett a bizottság tagjai közölt. Egézség-ügy. A kanyaró. A kanyaró vagy vöröshimlő ragadós gyermekbetegség, amelyet a gyermekek leginkább egy és nyolc éves koruk között szoktak megkapni. A csecsemőkorban éppen úgy, mint a serdülő ifjúkorban csak ritkán mutatkozik. A kanyarónak külső, észrevehető jelei az első napokban alig különböznek a közönséges meghűléstől, gyenge huruttól. A beteg az első napokban csak csekélyebb rosszullétről panaszkodik, kissé lázas, náthás, sokat tüsszent és szárazon köhög, szeme könnyezik, sőt reggelre leragad. Amikor tehát ezek az egyszerű jelek mutatkoznak, már akkor tudnunk kell, hogy mit csináljunk. Először is tartsuk otthon a beteg gyermeket, a többieket pedig különitsük el valamelyik olyan rokonunknál, ismerősünknél, akinél nincsenek kis gyermekek és forduljunk azonnal orvoshoz. Ez az elővigyázatosság különösen őszkor és tavasz közepén szükséges, amikor járványosán szokott a kanyaró terjedni. Az első, ártatlanoknak látszó jeleket tehát komolyan kell venni, mert utánuk szinte nyomban kitör a baj. A gyermek teste forró lesz, rajta vörös, gombostűfej nagyságú foltocskák, kiütések mutatkoznak, még pedig először az arcon, onnan egy két nap alatt a nyakra, a mellre,- a hátra a hasra, a kezekre és a lábakra terjednek. A köhögés egyre kinzóbbá válik, a nátha erősebb lesz, a szemek kivörösödnek és körülöttük duzzadások fejlődnek. A kis beteget ekkor már bántja világosság, amelyet kerülni igyekezik. A kiütés harmadik vagy legkésőbb ötödik napján enged a forróság, a foltok elhalványodnak, a köhögés azonban még egyre tart, a bőrön lehámlá- sok, korpázások vehetők észre. A kiütés kezdetétől számított tizennégy nap alatt a gyermek a legtöbb esetben teljesen egészséges. # A kanyaró eszerint elég enyhe lefolyású betegség. De azért előfordul, hogy száz kanyarós beteg közül öt vagy hat nem bírja ki, hanem a kiütéshez hozzászegödőtt tüdőgyuladásba, torokgyíkba vagy egyéb súlyos betegségbe esik, ami a gyermek halálát okozhatja. Az ilyen veszedelmek leginkább ott fejlődnek, ahol nem hívnak rögtön orvost, aki a nagyobb bajt mindig meg tudja akadályozni. Ezért még a legenyhébbnek látszó esetben is okvetlenül orvoshoz kell fordulni. A kanyarós beteg gyógyításánál fontos szerepe van az ápolásnak. A kis beteg ágytakarója legyen könnyű, a szoba ne legyen nagyon meleg. Ha a betegnek nagy a láza — ami a betegséggel velejár — táplálkozásul olyan langyos tejet adjunk nekit amelyet előbb jól felforraltak. A nagy forróság ellen néha borogatást rendel az orvos. Sok anya azonban nem meri a borogatást alkalmazni, mert — elég tévesen — azt hiszi, hogy a borogatástól befelé üt a kanyaró. Ettől nem kell félni, hanem engedelmesen meg kell cselekedni azt, amit az orvos parancsol. Némely helyen szokássá vált, hogy az egészséTÉLI KIS MESÉK.
