Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)
1911-08-06 / 31. szám
31 -ik szám. XIV. évfolyam. Szatmár, 1911 október 8. Parcellázó hajtcsárok. (M—r.) Abban ma már nincs kétség, hogy a kivándorlás nagyobb, sőt megdöbbentő terjedését, szélesebb hullámzását mesterségesen, keresetforrásként ügynökök, sőt valóságos einberhajtcsárok is elősegítették. A néhai való hajózási irodákat is arra használták fel százan és százan, talán ezren is, hogy ... ezeknek az irodáknak ügyfeleket, aliász kivándorlókat hajtsanak. S tegyük fel, hogy azoknak az irodáknak vezetői természetesnek találták a kivándorlásra jelentkezők összegét, hogy azt a dusás jövedelmet, a mit a hajózási irodák napról- napra hajtottak, szintén magától ömlőnek tekintették; akkor is tudtuk, ma már kétségtelenül tisztában vagyunk vele, hogy igenis az a tömeges jelentkezés a kivándorló irodákban nagyrészt az abból élő és boldoguló hajcsároknak szándékos, tudatos mesterségének művelete volt. A mint a kivándorlás hullámzását, sőt hömpölygését a hajcsárok, a kivándorlásra izgatok és csábítók indították és lendítették: úgy vesszük észre, úgy tapasztaljuk, hogy a parcellázási forgalmat, bóditó mámort is a parcellázó hajcsárok, ügynökök dagasztják napról-napra, időről-időre. Nem mondjuk mi azt, hogy egyes parcellázó intézetek, bankok fogadják ezeket a hajcsárokat. Nem kell azokat fogadni. A vidéken ezer számra találunk foglalkozás nélkül való embereket. Jó szimatu embereket, a kik kitűnő szimattal szagolják meg, hol lehetne és hol kell üstökén ragadni a föld éhséget. A lelkekben lappangó vágyakat. A felületes, számitás nélkül gondolkodó embereket. Igenis, kiszimatolják, még pedig rendesen azon földmiveseket, kis gazdákat, még módosabbakat is, a kiknek már van valamelyes fekvőségük, ingatlanok De éppen azért többre vágyódnak. Mert iszen az ember természetében van, hogy éppen akkor és azért vágyódik többre, mert van. A nincstelenek, a teljesen földnélküli Jánosokban meg van talán a vágy, de nincs meg az elhatározás és akarat. Van és lesz, úgy, ahogyan volt. Ez az ő elvük. Rendszerint. Hanem felhajszolják azokat, a kiknek van. Ezt több éven át szerzett tapasztalatból Írjuk. A mi népünkkel való érintkezésből állíthatjuk. És azok a gazdák, emberek, a kik eddig talán nyugodtan éltek s ha minimális jólétben voltak is, de a maguk módja szerint boldogultak : egyszerre, csudálatosán olyanokká lesznek, mint a holdkoros ember. Huzza, vonja őket valami. Képtelenek ellenállani. Képzelmük magasra csap. Ott járnak holdkoros álmukban a tagban, a nagy kiterjedésű földeken. És azon veszik észre, hogy holdkoros álmuk valóra vált. Van földjük. Parcellázás utján belepotytyantak egy-egy birtokba. Csu- dásan. Pénz nélkül úgyszólván. Még számítani sem kellett olyan nagyon. Hiszen a törlesztésnek az a természete, hogy baját, gondját, őszitő aggodalmát elrejti. Biztatóan kacsint. Papiroson pompásan számol. Csattanós eredményeket produkál. De aztán jő a kiábrándulás. Sorban fekszenek — ütötten, halottan a parcellázás áldozatai.