Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)
1911-06-25 / 25. szám
4 MAGYAR FÖLDMIVELü ■ ■ VASÁRNAP, ü H SH EEH E3 Mennyit ad — a jó Isten? — A népköltészet után. — Az Úristen kimondá tehát végre a nagy Ítéletet: — És te, ember, véres verejtékkel fogod keresni kenyeredet, mígnem visszatérsz a földbe, honnan vétettél. Ádám nagy busán hajtá le fejét, aztán újra felemeli, hogy még egyszer és utoljára szétnézhessen abban a gyönyörűséges kertben, hova őket Isten jóvolta helyezte. Aztán kiköltözködött az első emberpár a paradicsomból. És kezdetét veszi — a munka. Mi volt ez a munka ? Kezdetben Ádámnak csak egy barázdát kellett szántania. A jó Isten nem kívánt tőle többet. Hanem aztán! Ezt az egy barázdát ugyancsak megáldotta. Olyan harmatot, napsugárl, esőt hintett rá, hogy a gabonaszálak tetőtől-tövig fővel voltak megrakva. És ameddig csak az ember ezzel a barázdával megérte, bőségesen és mindig ugyanazon áldással termett. Hanem hát ősi bűne az embernek, hogy sohse elégszik meg azzal, ami van, ha mindjárt torkig úszik is benne. Nem az ember maga az oka ennek, csak gyengesége és álhatatlansága. Most is, mikor az egy barázda még mindig hullatta bő áldását, a paradicsombéli kigyó-ördög megest előkerült. Mert nem nyugodott. Addig csúszott tehát, addig kereste az embert, miglen megtalálta. Odaférkőzött újra Ádám szivéhez. Ahhoz a szívhez, mely sajgott ugyan még az elveszített boldogságért, de már nyugodt vala. És igy sziszegett neki: — Megelégszel ennyivel ? — Teljesen — felelt Ádám. És nem szólott többet, mert összerezzent a sziszegés hallatára. De a kígyó bár várt egy ideig, újra sziszegni kezdett. — Húzzál csak még egy barázdát, meglátod, hogy még egyszer annyid leszen. Ádám hallgatott. De a kígyó csak biztatta: — Tszen az Isten azt akarja, hogy mentői többet dolgozzál. Kisértsd meg őt. Húzzál csak több barázdát, akkor látod meg csak igazán, mi leszen. Ádám gondolkozott! Aztán tusakodott, végre határozott. Meghúzta a második, sőt a harmadik barázdát is. A telhetetlen ember nagy izgalom közt várta az eredményt. A kígyó már elossant, ott hagyta az embert vergődései közt. Talán a közelben elrejtőzködött és onnan nézte vigyorogva, hogyan csalódik, ábrándul ki újra az ember. ... Aratás következett. Az ember napról-napra elbizakodva nézte, vizsgálta a töméntelen gabonát. De ime jön az Úristen! Megfogja az engedetlen ember gabonaszálait, tövüktől szinte tetejükig megsimogatja. Csak a tetejükön hagyott egy ujjnyi kis fejet. Aztán igy szólott az Úristen: — Ládd le embei dást, annyit, amennyit csa. hetetlen vagy, szavamra ha, akarsz. Most újra megbüntetlek hogy megérthessed. Ezután szánts, tetszik. De én is annyit adok neked,{amt. tetszik. Ádám meghallgatta a parancsot és szó-zugoio- dás nélkül távozott, hogy munkához lásson. A nap épen lemenőben, nagy tüzet rakott már a fellegekben. Ádám pihenni készül .. . leül egy kis dombocskára Gondoktól nehéz fejét lehajtja, aztán kicsordul szeméből — az első köny. Az Ur még a földön volt. Körében sok angyal is időzik vala. Mikorra pedig az Isten vissza akart térni a földről a magas égbe, kiválik egy angyal a többi közül. Oda borul az Úristen lábaihoz és igy cseng: — Uram, nézz Ádámra. Nézd, Uram, az ember sir. Az Ur Ádámra vetette felséges szemeit és látá, hogy az ember sir. Akkoron pedig az angyal újra az Úrhoz ké- rezkedett. — Valami kívánságod van? — szólott az Ur igen kegyesen. — Az ember egészen magára leszen hagyatva itt a földön. Engedd meg, Uram, hogy itt maradjak vele a földön. Hadd kisérjem őt az élet utján és vele legyek a föld barázdáin is. — Maradj tehát vele — szólott az Ur. És az angyal az emberrel maradt hűséggel és kitartással. Ma is kiséri. És tudjátok-e, hogy mi a neve ennek az angyalnak ? A Reménység. . . . Azóta sokat dolgozik az ember, de az Isten csakugyan annyit ad, amennyit akar. De a barázdákon a Reménység az emberrel most is kitart. B. G * * Furfangos obsitos. Éppen Velencében nyargaltunk keresztül! büszkél- kedék a vén obsitos. — No hiszen az a város vízre van építve, bátyám! — Persze, hogy vízre, vág vissza a furfangos obsitos, csakhogy télen vöt az ecsém, mikor a viz bevét fagyva! * — Hát Itáliában ? szólt egy katonaviselt ember csapszéki hallgatóihoz — Itáliában még a méh is akkora, mint akár egy bárány. — No képzelem — szóla közbe egy a hallgatókból, milyen nagy lehet ott egy-egy méhkas ? — Csak épen akkora mint nálunk, mondta a baka — De hogyan fér bele az a nagy méh ? kérdez- kedék amaz. — Hogyan-é 1... viszonzá az obsitos, ahhoz nekem semmi közöm, az már az ö dolga. Az éjjeli őr jelentése. Reggel a bíróhoz beállít az éjjeli ör, kezében tartván egy döglött ludat. — Biró uram 1 semmi egyéb nem adta magát elő az éjszaka, minthogy ez a lúd zavarta csak meg az éjjeli csendet, gágogva ugrott ki az ólból és nyakát törte ki, ihol van ni.
