Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)
1911-06-11 / 23. szám
8 MAGYAR FÖLDMIVELÖ B OLVASÓ-KÖR. B B E! B Késő bánat. Elbeszélés. — Irta: Bodnár Gáspár. — (Folytatás.) Midőn igy gondolkozott tánc közben, Micike hangját hallotta. — ügy Laci?! — szólott Mici, vigyázzon, — mert betegen hagyja el e mulatságot. Laci megértette a szavakat, de nem volt reá felelete. Az ő szive e pillanatban óriási változáson ment keresztül s élete kockája ez esetén lett elvetve. Az esteli szürkületet észrevétlenül a hajnal hasadása váltotta fel. A végrehajtó most az egyszer kivételt tett. Nem maradhatott józanul. Tántorogva járt-kelt a búcsúzó vendégek közt, még mindig emlegetve, hogy azt a gépet megszerzi, ha addig él is. Mire a nap kibontakozott a távoli hegyek mögül, a vendégek haza távoztak. Micike fáradtan hajtá le fejét a párnára, aztán álmadozott s füleibe csengtek a szavak: — Esküszöm, hogy enyém lesz. Az isteni gondviselés utai kifürkészhetetlenek. Ha olykor legalább beláthatnánk a titkos jövőbe, bizony talán sokkal óvatosabbak lennénk bizonyos dolgokban. Ha a Szunyogh-család előre tudta volna, mi várakozik reája pár hó múlva, bizonyosan összébb szorították volna az életmódot s takarékoskodtak volna a — jövendőre. Mert itt is bekövetkezett az a szomorú valóság, a miben nincs semmi lehetetlenség, hogy t. i. a családfő, Éliás mester, váratlanul elköltözött ez árnyékvilágból. Óriási csapás, melynek nagyságát első pillanatra fel sem tudták fogni édes övéi. Hozzájárult, hogy az üzletből már jóval előbb Laci is eltávozott. Elment a nagy világba, tapasztalni és tanulni, hogy aztán, mint teljesen kiképzett iparos hazájának derék munkása lehessen. Milyen más képpel találkozunk most a Szu- nyoghék házában. Gyászba öltözött nők, kisirt szemekkel s egy szomorú valósággal szemben, hogy t. i. a jómódúnak hitt Szunyogh Éliás nem a legrendezettebb viszonyban hagyta családját. Nem csoda! A feleség, a leány életmódja lassan emésztette a család anyagi jólétének fáját, mint a szú, melynek rágódását csak álmatlan éjjeinken halljuk. Szunyogh Éliás is hallotta azt, de eltakarta fájdalmát s magával vitte sírjába. Az özvegy és árva ott maradtak elhagyottan. Mindenki elmaradt most már a háztól. Szerelemhegyi volt az első, ki kávéházakban, vendéglőkben sajnálkozásának adott kifejezést, hogy ez a jómódú család ilyen kellemetlen állapotban maradt. Hányszor vetette ki a lépet Mici, hogy ezt az embert, ki neki szerelmet esküdött, ki meglopta szivét és lelkét, ismét magához láncolja. Szerelemhegyi ur kikerülte a lépvesszőt. Mikor az újságok hozták, hogy Szerelemhegyi urat fizetéses Írnokká léptették elő, özv. Szunyoghné, Sára mama, sietett személyesen gratulálni a szerencse fiának s igen gyöngéden figyelmeztetni arra, hogy voltaképen az előlépett ur az ő leányának hűséget esküdött s talán később oly viszonyba is jött, mint hogy egyszerűen elfelejteni lehetne. Szerelemhegyi igen nyugodt maradt és egyszerűen azt felelte, hogy ő hatszáz forint potom évi fizetésre legnagyobb sajnálatára nem nősülhet meg. Igaz, hogy ő szerelmet vallott, de ez akkor történt, mikor Szunyogh ur élt és jó módban volt. A bekövetkezett szomorú katasztrófa után azonban senki sem fogja e vallomást komolyan venni. Lesújtva és összetörve ment haza Sára mama, De nem esett kétségbe. Volt még egy reménysége. Ebbe kapaszkodott tehát. Laci már haza jött és igen tekintélyes üzletet nyitott a »Főtéren«. Az egész város becsülte az igyekvő fiatal iparost, ki saját erejéből ily rövid idő alatt emberré lett. Lacira vetette tehát tekintetét. A.leány, Mici, is beleegyezett. A hadjáratot tehát megkezdették. Azon ürügy alatt, hogy a hagyaték véglebo- nyolitásánál a Laci tanácsára és segedelmére igen nagy szükségük lenne, magukhoz csalták Lacit. Laci régi mestere iránt való hálából megjelent. (Folytatjuk.) ■S3 A SZERKESZTŐSÉG TELEFONJA. » El ES fl Előfizető. Nagyon fekete szemüvegen nézi a dolgokat. Ha az ember igazán akarja, diadalmaskodik a bánaton és apró bajokon. De ahhoz aztán akarat is kell ám. — Tanító. Vannak, a kik mikor másokról Ítélkeznek, különösen az ifjúságról, soh’se jut eszükbe, hogy iszen nekik is volt álmuk. Érezték a fellobanás első nyugtalanságát és még talán tisztacseppekben, csergedező patakokban adtak kifejezést annak a lelki állapotnak, mit egyik Írónk igy fejez ki: »mikor olyat kezdünk érezni, a milyet még sose éreztünk. Jól teszi, ha nem csap lármát és nem süti el rögtön — a legnagyobbik ágyút. A prudencia a pedagógiának is nagy művészete. — Vidéki, ügy olvastuk, hogy a »helyben szóló leveleket is 10 filléres bélyeggel kell ellátni. • 2. Az elnyomott, lesajnált lelkek még korántsem lealázott lelkek. 3. Nem tartjuk oly veszedelmesnek a nyíltan kifejezett, sőt annak gondolt sérelmeket, fájó érzéseket mint a lappangókat, bujkálókat eltakartakat. Mert ha azok egyszer aztán kitörnek, kitörhetnek, sose tudhatja ember és intézmény — hova, merre vezetnek, merre érnek. Senki jobban nem ismerte pl. az öntől említett ügy nyomán fakadt érzéseket, felingerelt féltékenységet, izott lelkületeket, mint mi. A tanítóság és civil világban egyaránt. Egy helyi lap vezető cikkében igyekeztünk róla nagyon mérsékelten Írni és simítani a dolgon. Csaknem egészen félre értettek éppen ott, hol jól meg kellett volna azt a cikket érteni. Pedig mi azért vállaltuk, hogy más ne írja meg ugyanazt. Az, aki nem mérsékelte volna magát. Hát most aztán kitört a vihar és szomorú jelenségét mutatja annak, hogy mikép lehet ma számolni a világiak összetartására. Mi azonban most is nagyon óvjuk a tanítóságot attól, hogy ezt az ügyet megbolygassa. — Katona. Reklamálja meg. Legjobb, ha a szolgabiróval személyesen beszél. — Erdős. Igen, az illetővel beszélhet a d. e. órákban. Hogy hova megyek a szünidőben. Bizony nem tudom. — Nevelő. Hát hogy vagyunk azzal az üggyel ? Fejlik vagy bonyolul *? — Falusi. A patkányok pusztításáról már annyit irtunk, hogy csuda — el nem pusztult a patkányok utolsója is — a sok recepttől. morvái jAnos könyvnyomdája, szatmáron.
