Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)

1911-05-28 / 21. szám

8 MAGYAR FÖLDMIVELÖ B OLVASÓ-KOR. B B B B Késő bánat. Elbeszélés. — Irta: Bodnár Gáspár. — (Folytatás.) Ez a bizonyos kör már tudjak, hogy kik­ből állott. A jó édes anya meg természetesen e kör véle­ményét osztotta. Micike már 18 éves, de még min­dig fiatal arra, hogy kenyeret dagasszon, hogy ebé­det főzzön, hogy megtanulja, mi egy jó háziasszony kötelessége. Most is, hogy ez a nevezetes piknik készül, anyjának majd kicsattan arca a melegségtől, belere­kedt a sok kiabálásba, majd leroskad a jövés és menésbe; Micike meg ott van az első szobában, öltözik és készül, hogy fényesen jelenhessen meg az ő diadal-estéjén. Éliás mester éppen egy nagy ecetes-üveg bort hoz fel a pincéből, hogy kisebb üvegekbe tölthesse, mikor imigyen szólítja meg asszony feleségét. — Sára, aztán estére te hívd meg Lacit! — Kicsodát? — kérdi az asszony, mintha nem hallotta volna. — No hál Lacit! — Az nem lesz ma itt, — kiáltott Sára. És sze­mei vérben forogtak s a főzőkanalat félemletesen tartá kezeiben. — De édes fiam, — szólott nyugodtan Éliás, — csak nem fogsz engem csúffá tenni. Hiszen ez a legény az én jobb kezem. Ő viszi műhetyemet, ő segít ki az újabb divatu munkákban, melyeket, — mi tagadás benne, — én már nem tanulhatok meg. Hát mit fog gondolni az a fiú, milyen szemmel nézek én majd holnap a szemébe? — Farkasszemmel, — kiáltott Sái'a. — No hát én megmutatom, hogy az a fiú itt lesz. — Nem lesz! — De itt lesz, — felelt Éliás és ott hagyta a konyhát. A leány a szobában hallgatta e beszédet. Ar­cán mosoly cikázott, hiszen olyan jól esett ez neki. Észrevette ő ugyanis már régen, hogy Laci iránta rendkívül figyelmes, sőt tudta, hogy a szegény fiú merészkedik néma megadással utána epedezni, habár nagy távolságból is. És ezt csakugyan helyesen, éles körültekin­téssel figyelte meg. Laci ott nőt fel Éliás mester házában. Együtt játszották át a gyermekéveket s ez évek emléke az ifjú szivében igen élénken megma­radt. Sőt érezhető nyomokat hagyott. Laci nem titkolta ezt a leány előtt. Ha nem is árulta el szó­val, de érezhetővé tette gondos, megkülömböztető figyelmével. Sokszor ott feledte tekintetét a leányon, a leányok pedig hamar észreveszik ezt. Hiszen arra születtek, hogy a férfi szivét magukhoz láncolják. Az előbb leirt párbeszéd után Micike ki is jött a szobából és igy szólott édes anyjához: — Anyám, hadd jöjjön el szegény Laci. Hiszen nem tehet ő arról, hogy — — — Szeret, ugy-e kis angyalom? — Hát talán szeret. — Szegény fiú, csak nem hiszi, hogy valaha kezedet elnyeri. No még az lesz aztán egy országos botrány, ha egyszer csak kirukkol vele. — Nos és ha ki is rukkol? — szólott az éppen belépő Éliás. — Talán azt hiszed, hogy vele egy leány boldog nem lehet? — Hallgass! — kiáltott Sára és a főzőkanalat ismét félemletesen forgatta. Micike azonnal távozott s a mint a szobában regénye mellé leült, igy szólott magához: — Szegény papa, ő még most is azt hiszi, hogy a régi világban élünk, mikor egy mesterem­ber leánya nem mehetett máshoz, csak mester- legénvhez. II. Az esti szürkület megérkezett. Éliás mester teljesen elkészült házigazda teendőivel, ünneplőjét magára véve várta a vendégeket. Micike úgy nézett ki, mint egy kis királyné. Sári asszony még mindig a konyhában kiabált, ő csak majd a vacsora után jő be »kedves egész­ségükre kívánni«. Nem kellett sokáig várni. Torontáli Miska, egykor városi ügyész,jelenleg szilenciumot kapott ügyvéd, zugiró és agglegény is beállított, csapván olyan zajt az előszobában, hogy tizenhárom fehércselédnek is becsületére vált volna. Töttössy Dániel is jön már élete párjával és három leányával. Foglalkozására nézve végrehajtó s arról nevezetes, hogy mentői többet iszik, annál józanabb. (Folytatjuk.) A mi népünk humora. Dévaványa túrájához beállított egy biztosítási ügynök. Arra akarta rávenni a birót, hogy biztosíttassa a község pénzét betörés ellen. De a biró sehogy sem akart kötélnek állani. Egyre azt hajtogatta: — Azért vettük a Wertheim-kasszát, hogy bene tör­hessenek. — Nem ér az semmit! A betörők a vaskasszát is kifúrják! — Azt ugyan nem teszik! Éjjel-nappal két bakter vigyáz a városházán. — Óh, az őröket elaltathatják, vagy leszúrhatják. Sok­szor történt már ilyesmi. A biró ravaszul pislán tott és súgva mondta: — Hiszen akkor sincs nagy veszedelem, mert a pénzt itt hordom a lajbim bélésében. Meg is mutatta mindjárt a hatalmas bankócsomót. bej A SZERKESZTŐSE« TELEFONJA, sm Postamester. Ön azt Írja, hogy véletlenül került kezébe a mi újságunk. És elolvasván, azonnal megrendeli. Mert ilyen lap kell a magyar népnek, különösen az önök vidékének. Hát mi mindig abban a hitben voltunk, hogy a kinek kezébe kerül a mi lapunk és el is olvassa: annál, annak házánál szállást kapunk. Az a mi bajunk, hogy nem tudjuk módját ejteni, hogy megismerjenek. Síppal, dobbal nem dolgozunk. Legtöbbet tehetnének lapunkért a mi olvasóink. Adják oda másoknak is, ajánlják a keresztény családoknak jó szivvel és küldjenek nekünk címeket, akik számára ingyen mutató számot küldhetnénk. Üdvözlet. — Olvasó-kör. |A most folyó nagyobb elbeszélésünk (»Késő bánat«) igenis junius végén befejeződik. A nagy mnnka idején (jul., aug.) lapunk igenis szünetelni fog. Szeptember­ben uj. érdekfeszitő elbeszélést kezdünk. Az meg október végén fejeződik be. Kezdődvén nov. 1-én a »Téli Esték« folyama, párhuzamosan és egy^zövegben a M. F.-vel. morvát jAnos könyvnyomdája, szatmáron.

Next

/
Thumbnails
Contents