Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)
1911-01-08 / 1. szám
2 MAGYAR FÖLDMIVELÖ Oh mennyi gondolat, mennyi érzés, mennyi igazság hullámzik a kis jelenet nyomában. Mily hatalmas testamentum. Mily néma és mégis érces, messzezugó szózat. — Nézzétek! Ez az ember egy krajcárt kapott nemzetétől — azokért a fényes, izzó, gyémánt tiszta ragyogásu eszmékért, miket szét szórt. Mikkel áldást, verőfényt, világosságot, reményt, vigasztalast, iszonyú ítéleteket hirdetett. Ez az ember mégis dúsgazdag, nagy és fényes a nemzet szemében. Mert hitte azt, a mit hirdetett. Azért hisz a nemzet egésze is — az ő eszméiben, hitében, reményeiben. Ezt a hitet hirdette a nemzet Kaas Ivor sírjánál. ... Nincs, nem lehet nagyobb, lesujtóbb Ítélet a mai újságírásra azért, mint az a megállapítható jelenség, hogy nem hisznek benne ... Nem hisznek abban, a mit ir. Az újságírás nagy atyamesterének szelleme itt maradt, ő elment, eltávozott a Nagy Igazság birodalmába nemzetétől. De szelleme kell, hogy győzzön. Uralkodóvá legyen. Legalább azokban a lelkekben, kik a nemzeti ideáloknak rendithetlen hivei. Bodnár Gáspár. A nagy újságíró atyamester — b. Kaas Ivor fényes lángelme volt, kitűnő tollú iró, széles látókörű ember, a ki beutazta a félvilágot, a kinek kisujjában volt a nemzetek története, múltja, jelene, de ném volt liberális, szabadgondolkodó, mi tudósok; de a törpe, a fizetett mesteremberek, a tejfeles szájú éretlen firkász gyerekek; modernek, mi tudósok, szabadgondolkodók, előkelők, világmentők. Hja a fordított világ. Biztos takarékpénztár. Szatmáron van egy öreg, tekintélyes takarékpénztár. Közhit volt félszázadon át, hogy ez a takarék biztos. Most, hogy egy fiatal, próbára alkalmazott könyvelője 75 ezer koronát kivont; a közhit megváltozott. Azt mondják, hogy egy nap sincs biztos takarékpénztár, csak jól fizetett napibiztos. Egykoron és — mostan ... — A farsangi bálokról. — A farsang is megérkezik, mint a többi darabja a futó időnek. És a mai ember a farsangra is azt mondja, hogy más, egészen más, mint régen egykor, nem is olyan régen volt. De ha megkérdezzük, hogy hát miért? Mi változás van rajta? Ahány ember, annyi féle tarkabarka feleletet kapunk. Sokan azt mondják, hogy a farsang régen a házasságoknak igazi ideje volt. A hajdani bálokon jelent meg először a leány, mint nagy leány. Valóságos avatás volt ez a megjelenés — a nagy leány- ságra. A farsangi bálok mutatták meg legbiztosabban a leányok jövendőjét. Mikor ugyanis a leány édes anyja karjain elment a bálba: ott már nyilvánvalóvá lett, hogy hát ki leszen az ő jövendőbelije. A bálok nem igen hagyták bizonytalan találgatásokban a közönséget. Akarom mondani: a mamákat és lányokat. Semmi féle nagyobb jóstehetség nem kellett hozzá, hogy egy-egy párnak kicirkalnazzák — jövendőjét. Azért egykor, de nem is olyan régen... a farsangi bálokra nem volt oly nagy szükség a drága, feltűnő divatos ruhákra. Nem más szemfényvesztő eszközökre. A leányok Önszemélyüket, tulajdon lényüket, természetességüket vitték a báltermekbe. A férfiak meg acélos, komoly, megbízhatóságukkal, határos kedvvel és emberséges Hiedelemmel hódítottak. Nem volt szükség holmi szerelmi-könyvekből öszeszedett bókokra, kifejezésekre, vallomásokra. Nem is kellett azokat külön tánc órákon betanulni. Jöttek azok magoktól. Természetesen, mint a madár csicsergés, patak-csevegés. A mely hangra a beszédet mindenki megérti, ha szive a maga helyén és rendén van. És ott volt a legragyogóbb szépsége a leánynak. A szemérmesség. A tiszta szívből fakadó szépség. A világ legszebb, legnagyobb szépsége. így volt hajdan egykoron. És most ? Azt mondják erre: régi elavult világ. Mikor a leányokat csak arra tanították, hogy ne álljanak az eresz alá, mert megáznak. Mikor a leánynak a libáskás fejbiccentése, a szemének szemérmes lesütése volt egész kacérsága. ’Iszen kacérság nélkül a leány nem is lehet — szép. Hát meg igéző. Ma a bálba nem azért megy a férfi, hogy házasságra gondoljon. Hanem hogy kitombolja testét, lelkét. A bálok nem arra valók, hogy a leány férjet hódítson. Evvel már a leányok is tisztában vannak. Hanem — udvarlókat. A bálok ma a leányok kiállítása. Leány — kiállítás, a hol sok minden meg van engedve. Csak éppen azért, mert bál. Oda nem kell lélek. Csak test. Meg — ruha. Drága ruha. Legalább is — divatos ruha. Ha mindjárt hitelbe vett — ruha is. Ott nem kell komolyan venni az Ígéreteket. A vallomásokat. A bókokat. A legtüzesebb, feltűnőbb udvarlásokat sem. Iszen bálban sok minden szabad. Csak éppen azér’, mer’ bál. A régi jó egyszerű mamák sokszor rémény és aggodalom közt látják, mint rajongják körül az ő szép, neki talán legszebb leányát az udvarlók egész serege. Hogy és miről is álmodoznak szegénykék ? ... És mikor arra kerül a sor, hogy hát bizony az idő megérkezett volna talán ... a leányok maguk vigasztalják: Oh, iszen a bálban ma már úgy szokás. Sok-sok udvarló van ott. De azok közül legtöbben azzal a nótával érkeznek az agglegénység kikötőjébe : Nem házasodom meg soha !... így vagyon bizony most. Mester. A föld. — A föld egész felülete 509 millió és 950 kilométer, melyből szárazföld 28.2 százalék. E roppant területen 1569 millió 501 ezer 300 ember lakik. Európában 9 millió 777 ezer 253 négyszögméter területet foglal el, melyből Magyarországra 325 ezer 324 négyszögméter esik. A föld lakói közül csak 35.7 százalék keresztény. Katholikus 17.2 százalék, protestáns 11.5 százalék. Előbbiek 270 milliót, utóbbiak 180 milliót tesznek. Zsidó 0.7 százalék van, 11 millió. Összeadás és kivonás. Az a fiatal ember, aki a szatmári bankot rászedte, csak ideiglenesen volt alkalmazva, s miután nagyon gyenge erőnek bizonyult, értésére adták, hogy véglegesíteni nem fogják. Egyik panasz volt ellene az is, hogy összeadni sem tud becsületesen. — No, hogy összeadni nem tudott, — mondja egyik igazgatósági tag — az bizonyos, de hogy a kivonást pompásan értette, azt el kell ismerni. Demeter.
