Magyar Földmivelö, 1910 (13. évfolyam, 1-43. szám)
1910-03-20 / 11. szám
6 MAGYAR FÖLDMIVELÖ Árvíz és elemi csapás eddig seholsem okozott az idén kárt. Mindenesetre kívánatos volna, ha mielőbb némi csapadékot kapnánk. Néhol láthatók egyenletesen és erőteljesen kikelt árpa és zabvetések, a melyek azonban szintén az éjjeli hidegek miatt megállapodtak fejlődésükben. Az őszi vetések és a mesterséges takarmányok, lóhere és lucerna, az ország minden részén jól teleltek. Több vidékről jelzik most is még, hogy a csikoshátu buzalégy, hesseni légy, drótférgek és egyéb kártékony rovarok pusztítanak a vetésekben, mindazonáltal a károsodás a szép sürü vetésekben seholsem jelentékeny, némely vidékről az álcák pusztulásáról is jöttek jelentések. Az őszi buzavetések ez idő szerint nagy átlagban jók, haragos zöld színűek és erőteljesek. Igaz, hogy itt-ott rozsdafoltok is mutatkoznak, a melyek azonban inkább elmúlnak, mint terjednek. Az őszi rozs is igen szépen áll. Hasonlóan az őszi búzához ; ez is erőteljes és sürü. bokrosodása pedig teljesen bizalomkeltő. Az őszi árpa és repce nagyobbára szintén kielégítően és jól telelt. A vetések szépek és sürüek, bár ezekben különösen a repcében sok helyen gaz is mutatkozik. Takarmánynemüekben sincsen hiány és legföljebb alomszalmahiány mutatkozott helyenkint. A jószág tehát eléggé jó, sőt néhol kitűnő kondíciók közölt telelt. Furfangos észjárás. — Ugyan sógor, ínögtudná e mondani, hogy miért vannak éjjel csillagok az égen — Mőg-é ? Hát hogyne! — No oszt miért *? — Azér, hogy ha a hold egészen eltalálna fogyni, hát mink azért idele ne maradjunk sötétbe. o ra HÁZIASSZONY, ess n oá s ■ ■ A jó burgonya próbája nagyon egyszerű, a mennyiben mindössze abból áll, hogy a burgonyát kettévágjuk és a vágott felületeket összedörzsöljük. A jó, egészséges, bő liszttartalmu burgonyánál az összedörzsölt két felület habzik és egymáshoz erősen tapad, mig a vizenyősnél vagy betegnél a felületek nem tapadnak és csak vizcsöppek keletkeznek rajtuk. A baromfiak tolláiról. Valamennyi házi szárnyas tollai között a legértékesebb a ludtoll, utána sorol a kacsatoll és a pulykatoll, a legkevesebb értékkel bírnak a tyuktollak. A tollakat koppasztás utján nyerjük és pedig a ludat és kacsát élve is meg lehet már részben koppasztani. A ludtollat vászonzsákokban kell összegyűjteni és szellős, száraz padláson kell azt elraktározni. A kacsatol mint ágy- toll csak másodrendű árut szolgáltat, de azt házi szükségletre jobb minőségűvé tehetjük azáltal, ha gyenge lúgban, amelybe kevés oltatlan meszet is teszünk, többször megmossuk és azután kiszárítjuk, ezáltal a tollak rossz szagukat, valamint tulmeszes természetük egy részét elvesztik, igy tehát eredeti rugalmasságuknál sokkal rugalmasabbak és szagtalanok lesznek. Sajnos, de való, hogy hazánkban a tolikereskedelem még igen fejletlen, úgy hogy avval csak egyes kiskereskedők foglalkoznak, akik azután a tollat nyersen, minden osztályozás nélkül olcsón veszik meg. A fészekről. A jó ember szivében valami gyengéd, szeretettel teljes érzés kél, ha tekintete egy-egy madárfészekre vetődik. Hogyan tud ez a kis jószág olyan egyszerű eszközökkel, mint aminők a lábak, a csőr, és a mell, olyan utolérhetetlen művészetet kifejteni a fészeképitésben. A jóságos természet mindenféle mesterségre megtanítja őket és ők megértik, hogyan kell tapasztani, bélelni, fonni, varrni, faragni, fúrni, szőni, hogy ivadékjuk biztosítására megfelelő hajlékot készíthessenek. Minden fészeknek megvan a maga jellemző módja, mely szinte magán viseli a lakója egyéniségét. A fészek épitésmódja. A szerszám a madár teste, az építés anyaga a sár, fű, papír, rongy, növényi rost slb. Fáradhatatlanul hordja össze mindezt, most ezt, most amazt hozza haza. Százszor meg százszor kirepül érte. Egymáshoz tákolja, nyomkodja és mellével megformálja a mélyedést. Rendesen a legkisebb madarak rejtik el legjobban magukat és ők építik legügyesebben fészküket. A különböző fészkek. A házi fecskepárok az eresz alá helyezik fészküket. Remek kis otthonuk anyagát — a sarat — pici csőrükkel csipetenkint hordják össze, nyállal összeragasztják s a belsejét szépen simára kiegyenlítik. A veréb óriási méretű fészket épit, melyben alig elképzelhető anyagot talál az ember. A lenglice majdnem pusztán lószőrből és nyárfapehelyből alkotja ki kecses fészkét. A harkály valósággal ácsmunkát végez a fészke építésénél. Rendesen valami száraz fatörzset vagy ágat választ ki erre a célra. A fába odút váj. melynek aljára a munkaközben hullott finom forgácsot teszi. Van rá gondja, hogy a fészkét föl ne fedezhessék, amennyiben a fadarabokat a fészke mellől egyenkint elhordja. A parti fecske és a jégmadár is azért vájja függélyes partba fészkét, hogy halálos ellenségétől, a menyéttől megszabaduljon. A sárgarigó két ág közé építi a fészkét, melynek belsejét szagos füvekkel béleli ki. Az ökörszem és a cinke melegen béleli ki a fészkét. A gém és kócsag a nádasokban helyezi fészkét rendesen olyan sürü helyre, hogy sem meglábolni. sem csónakkal odajutni nem lehet. A madarak közt a függő cinke a fészeképités tudós tanára lehetne. Az otthona megépítésében végtelen józanságot árul el. Erszényalaku fészkét a fűzfa és nyárfa viz fölé hajló ágainak végére kötözi. Az építési anyaga, a fűzfa és a nyárfa barkájának növényrosttal összefűzögetett csomócskája. Némely madár a társaságban való élés szeretetét árulja el. A gémek, a varjak, a csókák fészkét néha tizével is találjuk egy helyen. A ragadozó madaraknak, mint az ölyvnek, sólyomnak és keselyűnek a fészke hasonlít a vad népek kunyhójához. Gályákból és gyökerekből erősen összefont és szilárdan épített fészek az, amelynek a méretei arányban állanak lakója alakjával és súlyával. Ehető fészek. A fecskék családjához tartozó és a nyugatindiai és kinai partvidékeken élő madárnak a szalagannak a fészke azon a vidéken nagy kereskedelmi cikket alkot. A fészek ugyanis csupán egy nyálkás anyagból áll, mely a madár szájában és a torkában levő mirigyekből válik ki. Főzés után nyúlós, íztelen, gyengén sós tömeg lesz belőle, amelynek csak a fűszer ad némi izt. Az indiai szigeten sehol sem használják táplálék gyanánt. Kínában azonban a jómódúak csemegéi közt szerepel. A legfinomabb fajtát a császári udvarnak küldik Pekingbe.
