Magyar Földmivelö, 1910 (13. évfolyam, 1-43. szám)

1910-03-13 / 10. szám

Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZATMÁR, Arany János-utca 17. szám. FELEI ŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓTULAJDONOS : BODNÁR GÁSPÁR Előfizetési árak: Egész évre .... Fél évre ..................... . . 2 Negyed évre . . . .1 A nemzeti szabadság*. (B. G.) Egyes embernek is nagy kincse a szabadság. A nemzeteknek pedig életfeltétele. Benne hordozza múltját, éli jelenét és biztosítja jö­vendőjét. Mint a virág napfény, levegő nélkül le­törik, elhervad és elpusztul, mint a legerő­sebb tölgy tápláló talaj, éltető nedv nélkül lassúbb, de biztos enyészettel dől ki: úgy, olyan sorsuk volt és van a nemzeteknek, melyek szabadságot megszerezni, fentartani, megbecsülni nem tudtak. Szabad volt ez a nemzet, a mi nemze­tünk az ősi hazában. Szabad határt nem is­merő nagy területeken szíttá a levegőt, ver­senyzett a zugó széllel és csatázott orkánok­kal és barátkozott a rét virágaival és küz­dött vadjaival. S mikor elérkezett az ős Duna és szőke Tisza partjaira és letelepedett a két folyó közt való térségekre: akkor is első gondja volt, hogy a szabadság fáját ültesse el. Mert a szabadság fájának oltalma, erőssége, vé­delmező árnyai és zúgásai közt akart élni és halni egyaránt. Magyarok Istene! Mi mi minden áldoza­tot hozott ez a maroknyi, idegenből idesza­kadt nép a szabadságáért ezer éven át. Vért annyit, amennyit egyetlen nemzet sem hullatott. Életet, amennyit nép nem ál­dozott. ’Iszen alig van tenyérnyi területe e hazának, ahol vérből ne fakadna a fü és ahol erős, vitéz csontokból ne sarjadzna a mező. A magas égnek van csak annyi csillaga, amennyi dicsőséget ennek a magyar népnek hősiessége, vitézsége... ezer éves éleiének egén ragyogtatott. Az égboltnak van annyi vészes fellege. viharja, mennyköve, amennyi borongós fájdalmat, zugó századokat, éveket és napokat ez a mi nemzetünk átélt. A fel­legeknek van csak annyi könnye, amennyit mi elsírtunk és a májusnak annyi derűje, mosolya, reménysége, amennyi reményt, bi­zalmat, mosolyt ez a nép keblében hordozott. Csodás nép! Fájdalommal — teljes nemzet. Talán azért is oly szép, oly nemes és fönséges, mert viharok, fájdalmak közt őrizgette remé­nyét és bizodalmát ezer éven át. A fájdalom tisztit, erősít, és széppé tesz. Vájjon ébreszt is? Mi lesz ezután? Megérti-e a nemzet, hogy mi az igazi szabadság? Megérti-e, hogy szabadság és kötelesség egymástól elválaszthatlak Mentői nagyobb vágya, nemes szenve­delme van a nemzetnek a szabadság kiter­jesztésére : annál nagyobb, mélyebb, komo­lyabb kötelességei támadnak. Érettségére, ma­gasabb gondolkodására, a nemzeti érzés benső erejére annál nagyobb szüksége van. A leg­erősebb vas hidakat is erősitik, ha a teher, melyet viselnie kell nagyobbodik. Az alapokat kell tehát erősiteni, ha a nemzet átmenő hidra lép. A birtokát kell őrizni, melyen a nemzet fájának gyökerei él­nek, táplálkoznak. A keresztéiig magyar nemzeti alapokat. Hogy áll ma a nemzet ezer éves fája? Tápláljuk e gyökereit? Óvjuk, ápoljuk-e tör­zsét, figyeljük-e gyümölcseinek izét?.

Next

/
Thumbnails
Contents