Magyar Földmivelö, 1910 (13. évfolyam, 1-43. szám)
1910-09-18 / 37. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 6 — Koldulással is eltartalak ! Megbúg a dúc ülőfáján a fésűs galamb, nép szerint azt mondja: — Van borunk! Van borunk! Erre a kút melletti fertőpocsolyából odakiált a torkos kacsa : — Csak csapra! Csak csapra! Tél idején, mikor a barátcinege az erdőből a kertekbe szorul, keresgélés közben igy szól: — Nincs, nincs, itt nincs! Amikor pedig talál valami alvó hernyócskát, akkor azt mondja: — Kicsit ér, kicsit ér! A rigó a fiúnak, aki a fészkét kerülgeti, azt mondja: — Kell-e dió, fiú ? De beleavatkozik a rigó a falu elöljárósága, de még a szolgabiró dolgába is. Néha azt mondja: — Szolgabiró ! Vagy néha azt is, hogy: — Jó a biró ! De bizony nem egyszer azt is — tisztesség ne essék — hogy: — Huncut a biró! De még igy is: — Siró-biró ! Hej pedig ritka a biró könye! mm mi ujsáo-? mm A X. Katholikus Nagygyűlés. Méltóságteljesen, méreteiben halalmasan hömpölygőit le a X. Katholikus Nagygyűlés az ország szivében. Nem a szokásos frázissal, hanem a valóságnak valóságával mondhatjuk el, hogy az egész ország kath. népe — megmozdult, lelkesedett. Hitet, bátorságot, tartalmat, erőt, vigasztalást és reményt szívott leikébe. Ls ezzel a sokat érő anyaggal, eszmével, az élő hitnek tettekre való buzdulásával tért vissza a tűzhelyekre, az élet munkájának és küzdelmeinek mezejére. * * *■ Három napig tartott a nagy, hatalmas munka. Főpapok, főurak, az ébredező kath. értelmiség, földbirtokosok, kereskedők, iparosok — és a maga komoly, nagy nyugalmával, de azért benső, izzó lelkesedésével hullámzott maga a nép. Tehát a katholikus Magyarország. Felemelő, vigasztaló és biztató jelenség. Az elbizakodott és félvállról beszélő ellentábor most számot vethetett a katholikusok nagy, hatalmas táborával. Láthatta és veheti észre, hogy az ő munkájuk sajtóban, gyülekezetekben, felolvasásokban sok kárt tehetett, sokaknak hitét elrabolhatta — — de mi ez azon óriási erőhöz, amaz élő és hatalmasan lángoló hithez, buzgósághoz képest, a mi Magyarország keresztény voltát védi, ha kell a martyr lelkek elszántságával. Mert még most is csak védi. Tszen itt, e hatalmas nagy gyűlésen is inkább a védelem lovagias és emberséges mozzanatai tárultak elénk. Legfeljebb itt-ott tört elő az erő, az önméltóság, a múltúnk hatalmas öntudatos, a jogos remény, támadásra is erős és hatalmasan fejlő ereje. Protestáns testvéreink is beláthatják, hogy igazi magyar testvéri szeretettel, úgyszólván a kereszténység közös érzésével viseltetett a Kath. Nagygyűlés irántuk és a haza iránt való reménység és aggodalom hangjai szálltak el abban a bizodalomban, hogy a keresztény Magyarország fentartásában és felvirágoztatásában kezet fogjanak. Elmondhatjuk azt is, hogy még a kath. Egyház legádázabb ellenségeivel szemben is győzött a szeretetnek szava, a felebaráti szeretetnek nagy tana. Tessék csak elolvasni az erdélyi püspöknek, Mailáth Gusztávnak beszédét, melyet az ifjúságnak mondott. — Van egy fegyverünk, — úgymond - a szeretetnek, a kitartásnak, a türelemnek fegyvere. Győzni fog ez ütés nélkül is. Nem kívánom azt sem, hogy ellenségeinket megalázva lássuk. Nem akarjuk őket legyőzni, hanem mindnyájukat szeretettel megnyerni magunknak, a mi ügyünknek. * * * És ezzel a művelt nemzeteknek is becsületére szolgáló higgadtsággal, mérséklettel, az igazsághoz méltó türelemmel szemben mtt kell tapasztalnunk a fékét vesztett ellenséges sajtóban, újságokban? Az öntudatát vesztett emberek lombolását. Szinte habzik a szájuk a dühtől. Szinte érzik a fekete vér és epe az ő cikkeik betűiből. A »Világ« cimü újságuk például teljesen elveszti lelke egyensúlyát. Az ő híveinek egyik hatalmas .alakjától hallottuk azt a vallomást, hogy: — Ilyen vadságra, ilyen türelmetlenségre, ilyen fegyverek használatára bizony a legfanatikusabb katholikus ember sem képes. Iszen most látom, hogy nekünk mily zsarnok embereink vannak. A meggyőződésnek, a mások véleményének szabad nyilvánítása iránt való tiszteletlenség teljesen elveszti az ellentábor iránt való bizalmat. Rosszul állanak ott a szabadság, a szabad szókimondás iránt való tiszteletnek alapjai, ahol másokkal szemben ezt az ocsmányságot elkövetik. Nincs hozzá más szavunk! * * * Az a hajó pedig, mely tiz esztendővel ennek előtte megindult — óriássá lett. Rengeteg uj ember, friss erő, lelkes tábor helyezkedik el rajta. Olyanok, kik már kivándoroltak a hit országából. Most elfogja őket a hazafájás nagy érzése. Odaborulnak az elhagyott anya szerető, szelíd kebelére. És ez a hajó haladni fog. Viharok, csapkodó, ordító hullámok közt. És be fog érkezni — a győzelem kikötőjébe. Mester. — A katonák zsoldját fölemelik. A hadvezetőség most azzal foglalkozik, hogy a katonák zsoldját fölemeljék leginkább azért, hogy a legénység reggelijét javítsák. A közlegény 16, az őrsvezető 24, a tizedes 32 és a szakaszvezető 48 fillért kap majd naponkint, igy 4, 6, 8 fillérrel emelkedik a napi járulék. — Másodszori almatermés. Zentárói írják: Banzity Tácó csókái gazda kertjében egy almafa a rendkívül enyhe őszi időjárás következtében nemcsak másodszor is kivirágzott, de október végére pompás gyümölcsöt termett. Az almák egészen megértek és alakjuk, színük és izük semmiben sem tér el az első terméstől. — A levél. A napokban temették el Pilliscsabán, Kaiser Lipót földmives tizennyolc éves Erzsébet leányát. A leány halálának igen megrázó körülményei vannak. Udvarlójának, Gáspár Ferenc piliscsabai legénynek aláírásával ugyanis ocsmány gyanúsítással teli levelet kapott, a melynek elolvasása után összeesett és meghalt. Később kiderült, hogy a levél — hamis, mire nyomozást indítottak, hogy ki a levél küldője. A nyomozás fogja kideríteni, hogy a leány kinek volt útjában. A vipera meg hallgat. Bujkál. Áldozata pedig mélyen a sírban nyugszik.
