Magyar Földmivelö, 1910 (13. évfolyam, 1-43. szám)
1910-08-28 / 34. szám
2 MAGYAR FÖLDMIVELŐ A hirtelen meggazdagodás vágya sok-sok embert letérheti az egyenes ösvényről és görbe utakra csábit. A szerencsében bizakodnak sokan. Hát iszen vannak az életben szerencsés emberek. A kiket Sors asszony kiválóan kedvel. Megcsókolja őket. De nagyon gyakran agyon is csókolja. Lehetetlen azonban be nem ismerni, hogy vannak az embernek bizonyos tulajdonságai, mondhatnám érzéke, mellyel a viszonyok megőrlését könnyíti, sőt gyorsítja. Van bizonyos okosság. Van előrelátás és megérzés, mellyel lehetőleg biztosan haladhat utján. Aminek gyümölcse, eredménye, igy a meggazdagodás is ... csuda számba megy azok előtt, a kik az orruknál tovább nem látnak. Vannak élelmes emberek. Akik már régen lován ülnek és útban vannak, mikor még az élhetetlen, gyáva teremtések csak a kantározással babrálgatnak. Vannak emberek igen, a kik igy gondolkodnak : — Tudom igen, hogy lassan megy a dolog. Az őrlés bizony késés. De azért nem leszek gyáva birka, a ki türelmesen megvárja, mig mindenik átmegy a hídon. És ő utoljára megy sereghajtóul. Talán föl is áldozza magát a többiért. És beleesik az árokba vagy engedje, hogy más kényelmesen haladjon annak árán, hogy engem nem engedtek járni sem. Egyszóval a társadalmi jelenségek azt mutatják, hogy ma az élelmeseké a világ, övék a gazdagság, a pénz, a társadalmi előnyök, hivatalok ... mind, mind. Az élhetetlenek, a szerények meg csak nézik, nézik, nagy keservesen a törtetőket. És legfeljebb nagy későn állapítják meg, hogy mikép, máskép kellett volna cselekedni. Az élet ösvényén két osztály halad most a mi társadalmunkban. Az élelmesek és élhetetlenek osztálya. Ezt a két hullámzást vizsgálva, nagy tanulságokat arathatunk. B. Melyik soványabb? Két földraives beszélget egymás élményeiről. Egyik a másikat mindenben túl igyekszik licitálni. — Láttam olyan sertéseket, szólt az egyik, melyek oly soványak voltak, hogy csak úgy volt árnyékuk, ha kettő egymás mellé állott. — Ez semmi, felelt a másik, nekem voltak olyan sovány sertéseim, melyek az ól deszkahasadékain szökdös- tek ki s csomót kellett a farkokra kötnöm, hogy a szél el ne fújja. ■ ■ SZÖVETKEZÉS. ■■ A pörösködések ellen való védelem. Régen tudott dolog, hogy a magyar ember jussát nem hagyja ám. Igazság érzete szinte túltengő módon fejlődött. ’Iszen költők énekelték meg. Például a mi büszkeségünk Arany János a fülemile fészkében. De még száz és száz jóizü humor is szállong arról, hogy a magyar ember az igazságért perbe szál. És viszi, ha kell — a királyig. Talán ismeretes az az adoma, hogy mikor a perlekedő magyarnak örömmel jelenti prókátora, hogy megnyerték a pert: a magyar nagy hetykén vágta oda: — Fellebbedzek! — De ’iszen, mi a csudának felebbedzik kend. ’Iszen megnyertük a pert. — Fellebbedzek — ismétli a büszke magyar. Hadd tudja a király is, hogy igazságom van. Egyszóval mi magyarok jussunkat, igazunkat folyton kereső nép vagyunk. Ami nem éppen rossz, megvetendő tulajdonság — egész addig, mig belőle végtelen károk, sőt szerencsétlenségek nem származnak. Pedig gyakran, sőt legtöbbször származnak. Eltekintve attól, hogy üszköt dobnak a legjobb barátok, sőt a családok közé a pereskedések, visszavonást, ádáz gyűlöletet keltenek — ma már más körülménnyel is számolnunk kell. Rémségesen sok a fiskális. Azok élni akarnak ám. Még pedig hosszú küzdelemmel járó pályájuk után jól élni. Perekre van tehát szükség. Hosszú, kövér perekre. A fiskálisok maguk vannak rajta, hogy a magyar ember pereskedő hajlamát kiaknázzák. Csak egyszer valami jó, zsíros port kapjon körmei közé egy-egy pihent fiskális. No jaj azoknak a feleknek. Húzzák, vonják ítélet napig. Örökségek, nagy birtokok, szép hagyományok mennek tönkre. A két fél pörösködésének aztán rendesen az a vége; hogy a fülemile se a felperesnek, se az alperesnek nem fütyöl. Hanem igenis vígan fütyöl — a fiskálisoknak, a kik markukba nevetve szedték le a per töjfőlét. Úgy látszik nem csak nálunk Magyarországon van ez igy. Nem csak a magyarnak szenvedélye a pereskedés. Más népek, nemzetek is benne vannak nyakig, Németországban is felütötte fejét ez a szenvedelem. Ámde a német huncut — akarom mondani praktikus. Gondoskodik mindjárt a pörösködések ellen való védelemről. És mily szépen, okosan. A szövetkezetek erejét használja fel e védelemről. Olvastuk, hogy Németországban a falusi Raiffeisen — hitelszövetkezetek lépnek fel újabban az emberek régi nyavalyája a pörösködések ellen. Egyes hitelszövetkezetek kötelezővé teszik tagjaik számára, hogy minden pörös ügyet a pór megindítása előtt a szövetkezetek tagjaiból választott bíróság elé kell terjeszteni.
