Magyar Földmivelö, 1910 (13. évfolyam, 1-43. szám)
1910-07-10 / 27. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÖ 3 sztrájkja ime már körülbelül két hete tart. a malmok mindazonáltal folyton vásárolják a búzát. Ez annyit jelent, hogy sietnek most megtölteni a raktárakat, mert attól félnek, hogy később drágább lesz a gabona. Ez bizonyoson el is következik, mert ha a budapesti ár alakulására rendszerint a mi speciális viszonyaink irányadók, ma már a világ termése és áralakulása is irányítja az üzlet menetét. És hogy állunk ebben a tekintetben ? Az egész világ búzatermése az idén csak 22 millió métermázsával nagyobb a tavalyinál, ellenben a rozstermés 11 millió métermázsával kisebb, úgy hogy a tulajdonképpeni kenyérmag nagyobb termése csak 11 millió métermázsa. Készlet tavalyról alig van említésre méltó menynyiség. Minthogy a külföldön aránylag több rozsot fogyasztanak, mint búzát, ez a körülmény is súlyosan esik a serpenyőbe. Ezt már észrevette a külföld is, a hol mindenfelé drágul a gabona és ennek megfelelően a liszt is. Ezt tudják a mi malmaink is, a melyek ennek folytán jó külföldi üzletre számítanak. Ezért is vásárolják most a gabonát, bár hideg a malom kéménye. Az egész világ termésének képét tulajdonképpen csak a remélt kukoricatermés festi valamivel szebbnek, különben e nélkül nagyon szomorú volna. Egyedül a remélt kukoricatermés billenti aktívra a világ termésének mérlegét. Ebből a terményből ugyanis a tavalyinál 98.74 millió métermázsával nagyobb termést vár a miniszteri jelentés. És csakis ez által válik lehetségessé, hogy az egész termés 33.99 millió métermázsával kedvezőbb a tavilyinál. Igen ám, csakhogy rozs 11.21 millió, árpa 16.43 millió és zab 59.40 millió métermázsával kevesebb termett a világon. Ezt mindenesetre pótolni kell valamivel. A tapasztalás azt tanítja, hogy az egyik termény hiányát rendesen a másikkal pótolják. Az idén azonban nem egy, hanem három terményben van jelentékenyen rosszabb termés. Világos, hogy a másik kettő fogja pótolni a hiányt. Ez pedig azzal a természetes következménnyel jár, hogy a keresett cik- nek nagyobb lesz az ára. Akárhogy nézzük, tanulmányozzuk is ezt a ma közzétett miniszteri jelentést, ha az az első tekintetre valamivel kedvezőbbnek is mutatja az idei termést alapjában véve még sem az. A nagyobb ár, melyet okvetlen elér az idén a gabona, sok mindent pótol, az igaz. de a tulajdonképpeni bajon még sem segít. A gazda bizalma földjéhez nem fokozódik, ha látja, hogy verejtékes munkájának nincs meg a kellő sikere. Pedig a föld szeretetének erősödni kell mindig. évről-évre; táplálni, dédelgetni kell, nem úgy, mint hajdan, csak fölhasogatni az ekevassal. Ha tudással, szeretettel műveljük a földet és gazdálkodunk okosan, akkor bizonyos, hogy a ridegen számitó gazda is megtalálja számadását, még akkor is, ha olcsóbb lesz a kenyér. Ki a legöregebb ember? — Ki a legöregebb ember a faluban, kérdi az uj tanító ur. — Möghótt.. a múlt héten temettük, az Isten nyugosztalja. így hát most még nincsen. ■ ■ vasárnap, an ES3 HS BR Janika koporsója. Két apró, csenevész ló van a rozoga falusi szekér elé fogva. A lovakat barázdás képű, korán megvénült földmives gazda hajtja. Szomorúan ül a kocsi oldalaira keresztbe fektetett deszkán. Báránybéléses süvegje mélyen a fejébe van huzva, majdhogy a szemét el nem takarja. Szájában rövid- szárú pipát szorongat, ami azonban most nem füstöl. Nyilván nem Ízlik neki s csak szokásból tartja a fogai között. A lovacskák apró lépésben nehézkesen vontatják a szekeret, mintha valami súlyos terével volna megrakva, pedig hát üres a szekér. Azaz, hogy mégsem egészen üres. A kocsiderékban toldott-foldott ponyvával letakarva égszínkék, ara- nyosveretü, kicsike koporsó nyugszik, amely valamicskét kilátszik a takaró alól. Szomorú teher, annyi bizonyos, talán a lovacskák is tudják ezt, s ahelyett, hogy vígan kocognának hazafelé, mint ahogyan máskor szokták, most fejüket busán lecsüggesztve, lassan ballagnak az utón. A gazda nem is nógatja őket. Borús arcán meglátszik, hogy ezúttal fájdalmas dologban járt a városban. Fájdalmas dologban: koporsót vett a Janikának, öt esztendős egyetlen fiának... Már csaknem a keresztúri sorompónál járt a kocsijával, amikor vele szemben az utón jó ismerőssel, egy szomszédfalubeli öreg emberrel találkozott, aki gyalogszerrel igyekezett a nagy házak felé. — Adj’ Isten — köszöntötte az öreg illendően. — No mi járatban volt kelmed a városban? A gazda észre sem vette volna szomszédját, ha az meg nem szólítja, annyira el volt mélyedve gondolataival. Megállította a lovakat. Nem szólt semmit, a torkára forrasztotta a keserűség minden szavát. Csak hátra fordult s kezével kissé félrehúzta a takarót. Egy darabig nézte-nézte a koporsót, aztán megeredt a könv a szeméből. — A fiamé... — nyögte fájdalmasan s elszorult a szive. Az öreg elérzékenyülve dünnyögött valamit, s forgatta az agyában gondolatait, hogy ugyan miféle vigasztaló szót mondjon a gazdának, de nem igen jutott hamarjában semmi az eszébe. — Hm, hm, baj, nagy baj ; hát meghalt a szegény ? — bökte ki végre. — Nem a’ — felelte a gazda busán. — nem halt még meg, de halálán van. — Nem halt meg?... Hát akkor miért viszi a koporsót ? — kérdezte csodálkozva a szomszéd. — Tudja, interest köllött fizetni a takarékba s azért egy kocsira való eleséget hoztam be a hetivásárra, az anyjuk meg meghagyta, hogy ha már úgy is a városba megyek, hát vegyem meg mindjárt a Janika koporsóját, mert a doktor, aki tegnap megnézte a gyereket, azt mondta, hogy hiába itt minden, nem éri meg a holnap reggelt. De látom magam is, hogy nagyon odáig vau a szegény... Csupa parázs a galambom, gyerekem... vége van neki.,. vége . .. — No, már hogy is lenne vége, — vigasztalte
